A korai magömlés – Ejaculatio praecox

A korai magömlés eléggé képlékenyen értelmezhető fogalom, mert viszonylagos.

Viszonylagos, mert egy percek alatt bekövetkező magömlés sem okoz semmi fennakadást a kapcsolatban, amennyiben a partnernek ez idő alatt orgazmusa volt, ám egy hosszú idő után bekövetkező ejakuláció is lehet az adott partnerhez képest korai, ha annak orgazmusa később következik be.

Egy barátom igen találóan úgy fogalmazott, hogy a férfiakkal szembeni elvárások ahhoz hasonlíthatók mintha egy pár elmenne vacsorázni, s az lenne az ideális, ha a vacsorát egy időben fejeznék be, egyidejűleg emésztenék meg az ételt és ezek után szükségleteiket is egyszerre végeznék.

A tréfát félretéve: valóban létezik korai magömlés, amelynek a legsúlyosabb formája az ejakulátió ante portas (magömlés a kapu előtt), amikor a hüvelybe történő behatolás előtt következik be a magömlés.

A korai magömlést, amikor az ejakuláció gyorsan (néhány másodpercen vagy néhány percen belül) bekövetkezik általában két csoportba osztjuk.

Az egyik az eredendően meglévő, a másik a kialakult.

A folyamat megértéséhez tudni kell, hogy a magömlés a makk (hímvessző feje) mechanikus ingerlésének hatására következik be, ez akár merevedés hiányában vagy részleges merevedés esetén is bekövetkezhet felfokozott ingerületi állapot hatására.

Az utólag kialakult korai magömlés sokszor a kezdődő merevedési zavarhoz társul.

Ilyenkor a páciens a gyengülő merevedést fokozott koncentrációval próbálja fenntartani ill. erősíteni, és erre a felfokozott ingerületi állapot hatására következik be hamarább a magömlés.

Okok

  • Pszichés okok
  • Beidegzési zavar (fokozott ingerállapot)
  • Gyulladások (prostata-, ondóhólyag gyulladás)

Kezelés

Ha gyulladásos tünetekkel állunk szemben, akkor értelemszerűen azt kell kezelni, és ezek elmúltával a magömlés ideje is normalizálódik.

Ha a fent említett módon kezdődő potenciazavar okozza, akkor a potenciazavart kell kezelni, s ez manapság tökéletesen megoldható.

Nehezebb a helyzet a "mindig is volt" korai magömléssel, mert ebben az esetben az idegrendszer erre van beállítva, ám ilyenkor is több lehetőség adódik.

Az egyik az ingerület csökkentése. Ez történhet óvszerrel is, mivel az csökkenti a makkot ért ingerek intenzitását, valamint történhet érzéstelenítő krémek ill. spray-k használatával.

A közösülés előtt érzéstelenített makk nem továbbítja a fizikai ingereket, ezért a válasz (magömlés) sem érkezik meg, csak később, a hatás múltával.

Vannak kevés mellékhatással bíró szorongásoldó gyógyszerek is, melyeket enyhe depresszióban használnak, hangulatjavítóként. Ezeknek ismert mellékhatása a magömlés idejének kitolása.

A magömlés idejének kitolására, ill. a merevedés további fenntartására igen jól beváltak a potenciazavar kezelésére használt eljárások, injekciós barlangos test kezelések, illetve a közismert kék tabletta.

 

Dr. Török Alexander
urológus szakorvos
uro-szexológus

forrás: archívum
(Patika Tükör – 010103)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.