Előző írásunkban kitértünk arra, hogy a korábbi járványokból a tanulságokat leszűrve, idejében megszülethetett volna a koronavírus elleni alapvakcina. Ezen kívül is tehettünk volna többet. A járvány kezelése, az Egészségügyi Világszervezet hezitálása és meghaladott tudományszemlélete, a vírus terjedésével és a maszkok mibenlétével kapcsolatos tájékozatlanság mind a vírus malmára hajtották a vizet.
A pandémia kapcsán a nagyvilágban jórészt azok szólaltak meg és kerültek előtérbe, akiket egy nagyon egyszerű asszociáció mentén kiemelt a média. Lehet, hogy fogaink betegsége esetén kézenfekvő fogorvosunkra gondolnunk, de egy járvány, egy fertőző betegség esetén nem elegendő, hogy valakinek egy vírusról a virológusok jussanak az eszébe.
A virológusok orvosi tanulmányokat nem folytatnak, fókuszukban nem az ember, nem a kapcsolódó infektológiai és immunológia ismeretek vannak, adott esetben még a helyes tudományos megfontolás is hibádzik. A mai napig hátborzongató, hogy a pécsi virológusok a járvány első hullámában azt tanácsolták, hogy ne használjon maszkot az, aki egészséges.
Manapság már azt mondják, nem lehet anélkül hatékonyan dolgozni, hogy ne kóstolnánk bele a társtudományokba, ne értenénk a másik statisztikáit. Biztató, de ez messze nem elég. Előrébb való az ember, tudományunk elhelyezése, az orvosi, élettani és fizikai határterületek ismerete, a higgadt mérlegelés és józan belátás képessége.
Bárki tud okosan bólogatni a WHO állásfoglalásai felett. Jól szemlélteti ezt a vírus terjedésével, a maszkok használatával kapcsolatos hajmeresztő tévedés. Nem is csoda, hogy az utca embere kapkodta a fejét – akkor most kell maszk vagy sem?
Nem magyar sajátosság ez, ahogy az önjelölt, fősodorba emelt szakértők, újságírók ügye sem. Így tevékenykedett például a CNN kirakatdoktora, Sanjay Gupta, valamint sok más szervilis járványmagyarázó, ingatag ellenpólusát képezve a közösségi médiában gombamódra szaporodó vírustagadó ámokfutásoknak.
Az utóbbi okainak elemzésére hozzáértés hiányában nem vállalkozunk, az előbbire azonban találhatunk kézenfekvő magyarázatot. Sokan követték el azt a hibát, hogy – beidegződéseiknek megfelelve – megkérdőjelezhetetlennek tartották az Egészségügyi Világszervezet véleményét.
Az utca emberén túl újságírók, sőt egyes tudósok is hajlamosak azt gondolni, hogy az egészségügy tudományában az ENSZ ezen szakirányú szervezete az etalon, maga a mérce. A valóság azonban az, hogy a WHO a kihívásokra tekintélyelvűen, elmaradott nézetekkel, kizárólag a saját berkeiben hajlandó keresni a válaszokat. Mindazok, akik a járvány elején kizárólag rájuk hagyatkoztak, rossz lóra tettek.
A koronavírus járvány kapcsán 2020 áprilisában tudósok tucatjai győzködték a WHO-t, arról, hogy a kézmosás és használati tárgyaink fertőtlenítése mellett a cseppfertőzés, az aeroszolos terjedés jelentőségét is ismerjék el. Már ekkor is késő volt, de egy hivatalos állásfoglalás még sokat segíthetett volna a maszkokkal kapcsolatos bizonytalanság és zűrzavar eloszlatásában. Nem született ilyen állásfoglalás, a WHO nem hajolt meg az érvek előtt.
Nem sokkal később a szervezet már 32 ország 239 tudósától kapott nyílt levelet arra vonatkozóan, hogy a tudomány állása és a tények ismeretében fogadja el és határozottan jelentse ki, hogy a koronavírus terjed a levegőben, messze fontosabb tényezőként, mint ahogy azt addig kommunikálták, különösen a felületek közvetítésével megvalósuló infekciókhoz mérten.
Magát megnevezni nem kívánó WHO konzulens szerint a szervezet utolsó leheletéig képes harcolni egy mégoly túlhaladott nézetért is, belterjesen, csupán egy szűk körre támaszkodva, elutasítva a konzervatív szakértői bázis szélesítését. Ugyanebben a cipőben jártak a vírus tünetmentes emberek általi terjesztését illetően is. Már az egyébként meglehetősen lassan reagáló amerikai CDC is belátta ennek jelentőségét, de a WHO még mindig azt állította, hogy ez vajmi kevés eséllyel fordulhat elő.
Akinek hiteles és meghatározó véleménye lett volna, azt nem kérdezték meg, nem jutott szóhoz, avagy ha szóhoz is jutott, a tudományos bürokrácia gépezetében véleménye súlytalanná vált. Így járt például Donald Milton professzor, a cseppfertőzés és az aeroszolos vírusterjedés nemzetközi szakértője, ahogy számtalan kutatóintézet sok más tudósa, akik tanácstalanul nézhettek össze, látván hol a tétova bizonytalanságot, hol a régóta ismert tények előli merev elzárkózást, avagy a sajátos hozzáállást, miszerint a bizonyíték hiánya a hiány bizonyítéka.
Sokan bírálták a WHO-t azért is, mert nem lépett fel idejekorán, kellő eréllyel és határozottsággal a Kínából indult koronavírus-járvány kapcsán sem meglévő hatáskörében, sem kommunikációjában. Nem kezelte helyén az emberről emberre terjedést, ennek jelentőségét alábecsülve 2020. január 30-án deklarálta csupán a vészhelyzetet, egészen 2020. március 11-ig várva a járvány pandémiává minősítésével. A járányspirál a 2019 év végi kínai titkolózásnak és a WHO erélytelenségének köszönhetően pörgött fel, alig-alig hagyva mozgásteret a kordában tartására. Nem is sikerült.
Elgondolkodtató, hogy a szakosított ENSZ-szervezet nem tudta felmérni felelősségének súlyát. A média és a tudományos közösség jelentős része vélte úgy, hogy amit a WHO gondol az abszolút iránymutató – szembehelyezkedni oktalanság, kritikával illetni felségsértés. Tudományos konszenzustól, józan észtől függetlenül.
Egyes honi szakértők is talán ebben hittek, de a legnagyobb hírportálok is így váltak óvatlanul a megalapozatlan vagy idejétmúlt vélekedések szócsővévé. Ha sok tudós embernek nem is sikerült, az újságíróknak – kerülve a felületességet – több forrásból utána kellett volna nézni, hogy mivel is állunk szemben.
Mit tudhatunk róla eddig, mit tartanak róla orvosok, infektológusok, immunológusok, olyan szakemberek, akik nem jönnek zavarba, ha tudományukra az alkalmazható ismeretanyag részeként kell tekinteniük. A szintézisre való törekvés, a szemellenző eldobása alapozhatja meg a következtetések és feltételezések helyességét. Ehhez tájékozottságon és érvelésen alapuló nyitott, igényes tudományszemlélet szükséges, mentesen az arroganciától.
Itt merül fel bennünk a kérdés, hogy mi lehet nagyobb horderejű esemény egy félreértett pandémiánál, melynek kapcsán a felelősség vállalása egészséges szerveződés esetén személyi konzekvenciák tekintetében is lecsapódik. Merőben költői, de feltesszük: az Egészségügyi Világszervezet hangzatos nevű, a szervezet történetének első nem orvosi végzettségű főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz vajon miként maradhatott hivatalában?
Az az ember, akinek etióp egészségügyi miniszterként szemére vetették, hogy hazájában kolera járványokat bagatellizált el, az az ember, aki a járvány kezdetén csekély hozadékkal bíró, felesleges félelemkeltésnek nevezte az Egyesült Államok, Olaszország, Ausztrália, India és Indonézia Kínát érintő beutazási korlátozásait. Egy ember aki a WHO előtt négy évig – etióp külügyminiszterként – politikai funkcionárius volt, ennek megfelelően szemlélve a világot.
A WHO hitelének eróziója azonban kétségtelenül nem vele kezdődött. Színre lépése után azonban nem lett volna szabad folytatódnia. Sem erélytelen fellépéssel globális vészhelyzetek kezelésénél, sem közegészségügyi döntések politikai megfontolások általi mérlegelésével.
A reformok tehát mindezidáig elmaradtak, de a koronavírus-járvány során kiderült, hogy a király meztelen. Lehet, hogy erre néhányan fintorogva elfordították a fejüket, de következményei nem lettek. Tanulsága azonban annál több. Lehet belőlük építkezni. Reméljük, megteszik.
Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu
(210305)
forrásainkból:
- China, World Health Organization Failed To Act Quickly At The Start Of The Covid-19 Pandemic, Report Finds (Forbes)
- 239 Experts With One Big Claim: The Coronavirus Is Airborne (The New York Times)
- The WHO has failed the world in its pandemic response (The Strategist)
