Tények és tévhitek a patológusokról

Az orvostudomány szövevényes világa a betegek, illetve laikusok számára leginkább arról az oldaláról ismert, amelyet ők maguk is rendszeresen tapasztalnak, amikor találkoznak a háziorvosukkal, a fogorvossal, nőgyógyásszal, esetleg más szakorvossal.

Létezik azonban egy olyan szakterület, amelyről homályos, rémisztő képek élnek a köztudatban, így a legtöbb ember igyekszik elkerülni a vele történő találkozás lehetőségét is: ez a patológia.

A patológusok munkájának fontosságára hívja fel a figyelmet a WEBBeteg.hu tematikus melléklete is, amely a Magyar Patológusok Társaságának szakmai felügyeletével készült.

Ha patológia, akkor boncolás – mi az igazság?

Talán a legnagyobb tévhit, amely a patológusok tevékenységét övezi, hogy kizárólag elhunytak vizsgálatával foglalkoznak. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb, hiszen a munkájuk nagyobb részében élő emberek szövettani mintáinak elemzésével, valamint különféle betegségek diagnosztizálásához szükséges vizsgálatokkal foglalkoznak. Ez a közkeletű tévedés talán leginkább arra vezethető vissza, hogy maguk a betegek ritkábban kerülnek közvetlen kapcsolatba patológus szakorvosokkal, mint a többi egészségügyi szakterület képviselőivel, így a patológiát sokan egyetlen tevékenységgel, az elhunytak vizsgálatával azonosítják.

Vajon tényleg ritkán találkozunk a patológusokkal?

A patológusok közreműködésére van szükség...

- Betegségek szűrése esetén (nőgyógyászati citológia, emlőszűrés)
 
- Megbetegedések kivizsgálása során (idült máj- és vesebetegségek, gyomor- és bélpanaszok, bőrbetegségek, bőrelváltozások, fül-orr-gégészeti betegségek, urológiai rendellenességek, képalkotóval felfedezett (mammográfia, ultrahang, CT) gyanús elváltozások) vett minta esetén a mintából készített kenetet vagy szövettani metszetet a patológus értékeli.   
 
- Megbetegedések gyógyítása kapcsán (sebészeti beavatkozások során azonnali szövetvizsgálat, az eltávolított szövetből készített metszet további részletes elemzése)

Ha megkérdeznénk egy olvasót, hogyan képzeli a patológusok mindennapjait, valószínűleg műszerekkel és mikroszkópokkal teli laboratóriumban serénykedő, fehér köpenyes szakemberek képét tárná elénk.  A betegek számára a laborvizsgálatok és a szakorvosi ellátás között egy nehezen meghatározható távolság van, amely automatikusan megteremtette azt a képzetet, hogy a patológusok csupán a szakorvoson keresztül lépnek kapcsolatba a betegekkel. Azonban ez is tévhit. Számos olyan eset van a mindennapi betegellátásban, amikor a szövettani mintát közvetlenül a patológus veszi a vizsgálathoz (például daganatos megbetegedés gyanúja esetén patológus végez biopsziát), emellett gyakran előfordul a pácienssel történő személyes konzultáció is (leggyakrabban kémiai patológusok, immunopatológusok munkája során).

Az egészséges emberek biztosan nem kerültek még kapcsolatba patológussal: nos, ez is tévhit. Az egészséges és egészségtudatos életmód része ugyanis az egészségügyi szűrővizsgálatokon történő rendszeres részvétel is. Sokan talán nem tudják, de bizonyos szűrések eredményeit (pl. fül-orr-gégészeti minták vagy nőgyógyászati, valamint emlőszűrés citológiai mintái) is a patológiai részlegeken értékelik, így közvetetten ugyan, de valószínűleg mindannyian részesültünk már a patológusok nélkülözhetetlen munkájából.

A patológusok a teljes egészségügyi ellátást támogatják

Részt vesznek ugyanis a szövettani vizsgálatokon túl a kórokozókkal kapcsolatos kutatásokban, gyógyszerek hatékonysági vizsgálatával részt vállalnak abból, hogy a betegségek minél jobb eredménnyel kezelhetővé váljanak, mindemellett a daganatos megbetegedések genetikai eredetű vizsgálatával közelebb viszik a tudományt a rákos betegségek eredetének feltárásához.

Fontos megjegyezni továbbá, hogy a legtöbb esetben patológus nélkül nincs diagnózis. Sajnos a civilek számára nagyon sokszor láthatatlan marad az az összehangolt orvosi csapatmunka, amely a betegek gyógyítása érdekében történik. A csapat tagjai között éppen annyi felelősség és feladat hárul a patológusokra, mint amennyi a betegekkel szorosabb kapcsolatot ápoló szakorvosokra és ápolókra.
A patológia az egyik legjelentősebb hiányszakma Magyarországon

Jelenleg körülbelül 250 patológus dolgozik hazánkban, ami nagyon kevés. Dr. Méhes Gábor, a Magyar Patológusok Társaságának elnöke szerint százas nagyságrendben hiányoznak a patológus szakorvosok az országból, ezen belül is leginkább a vidéki kórházakból. A fiatalok külföldre mennek, a nyugdíjasok helyére pedig ritkán találnak jól képzett szakembert. A tapasztalatok alapján a végzett hallgatók nem szívesen jelentkeznek vidékre, mert ott nem minden esetben biztosítottak a feltételek, de a fővárosban sincs minden intézményben patológus szakorvos.

 

forrás: webbeteg.hu

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.