Fogaink védelmében – Mindennapi szájápolás

Sajnálatos tény, hogy még azok előtt is, akik igen nagy gondot fordítanak lyukas fogaik megmentésére, kevésbé ismert és fontos terület a fogágy betegsége. Laikusként ezen problémakör „ínyvérzés vagy ínysorvadásként" ismeretes. Kevesen tudják, mi ebben az esetben a teendő, illetve mik a megelőzés lehetőségei.

Mi okozza?

A szájüregben naponta képződik ragadós bakteriális lepedék, amely az úgynevezett kritikus zónákban – fogközök, ínyszél – is lerakódik. Ezt hívják foglepedéknek vagy dentális plakknak, s ez a lepedék okozza a fogágybetegségeket. A lepedék idővel fogkővé alakul, mely a fog és az íny közé is lerakódik.

Ha a gyulladás csak az ínyszélre korlátozódik, annak megszűnte után a folyamat maradéktalanul gyógyul. Fontos, az időben elkezdett kezelés. Ha azonban a gyulladás mélyebbre terjed, és eléri a fog rögzítő apparátusát – a csontot is –, akkor a fog tartószerkezete egyre lazul, s végül a fog kieshet.

Gyorsan képződő plakk

A fogfelszínt borító lepedékben – fogmosás hiányában – már néhány óra alatt is vastag bakteriális telepek képződnek. Ezek a baktériumok olyan enzimeket és toxinokat termelnek, melyek hatására az ínyszél védelmi rendszerei aktivizálódnak: az íny ödémássá válik és gyulladásos reakció lép fel.

Az, hogy az egyes emberek milyen összetételű és mennyiségű lepedéket képesek elviselni gyulladás nélkül, nagy mértékben egyénfüggő. Jelentős mértékben meghatározza ezt, hogy milyen a szervezet aktuális védekező képessége, illetve befolyásolják egyéb tényezők, állapotok is is.

Ezek közé sorolhatók egyes belgyógyászati betegségek (cukorbetegség, vérképzőszervi, immunrendszeri betegségek stb.), a terhesség és egyes bőrbetegségek. Ezekben az esetekben a fogágybetegség kialakulásának veszélye nagyobb, de céltudatos beavatkozás esetén elkerülhető.

Hatásos oki terápiát csak a plakk-felhalmozódás megakadályozásával folytathatunk. Csak a tökéletesen letisztított és kipolírozott fogfelszínek tarthatók olyan tisztán, hogy a gyulladást kiváltó lepedék-felhalmozódást a beteg otthoni fogápolással kontrollálni tudja.

Professzionális szájhigiénia

Ez nem pusztán a fogkő eltávolítását jelenti. Meg kell szüntetni az úgynevezett plakkretineáló tényezőket, az elálló szélű koronákat, töméseket. A torlódott fogak fogszabályozó kezelése is a szájhigiénia része – túl az esztétikai szempontokon –, hiszen a rendellenes állású fogazat nehezebben és kevésbé hatékonyan tisztítható.

Otthoni fogápolás – fogat mosni tudni kell!

Sokan úgy tudják, hogy a fogfelszíneket vízszintes mozdulattal kell a fogkefével dörzsölni. Ez nemcsak káros lehet (kemény fogkefével kikoptathatók a fognyaki felszínek), de nem is megfelelő hatásfokú. Ha helyesen szeretnénk fogat mosni, akkor a fogak külső és belső felszínét kis körkörös mozdulatokkal kell végigtisztítani. Vízszintesen csak a fogak tetejét szabad mosni.

A másik jó módszer az úgynevezett „söprögető technika". Ilyenkor az íny felől a fog felé söprünk egy mozdulattal a kefével, a lepedék ugyanis a fog és az íny találkozási vonalában gyűlik fel. Fontos, hogy egyik fogcsoport se maradjon ki, érdemes állandó sorrendet tartani.

Néhány fontos tudnivaló

  • A fogkefe feje legyen kicsi, puha, s minél több lekerekített szálból álljon. Kéthavonta cseréljük.
  • A fogmosás – lehetőleg minden étkezés után – legalább 3 percig tartson.
  • A fogkefét fogmosás után erős sugarú vízben tisztítsuk meg, és a fejével felfelé tároljuk.
  • Ajánlható az elektromos fogkefe használata, a szájzuhany viszont csak teljesen egészséges íny esetén alkalmazható, mert gyulladás esetén a tasakokba préselhető az ételmaradék, s ez még nagyobb bajt okozhat.
  • Az egészséges fogak ápolásánál is, de különösen fogpótlások, hidak esetén gondot okozhat a fogközi felületek megtisztítása. A fogköztisztító kefe használatával a fogak oldalát és a pótlások nehezen elérhető hézagait is könnyen tisztán lehet tartani.
  • Az egymáshoz szorosan illeszkedő fogak között ajánlott a fogselyem használata.
  • A gyakran reklámozott fogkőellenes fogkrémek a meglevő fogkövet nem szüntetik meg! Hatásukat csak sima, fogkőmentes felszínen tudják kifejteni. Az azonban igaz, hogy csökkentik a fogkő újraképződését.

Fogkrémek, szájvizek

Gyakran kérdezik a betegek, hogy milyen fogkrémet használjanak? Vannak olyan készítmények, melyeket egy-egy speciális problémánál – fognyaki érzékenység, dohányzástól elszíneződött fogak – hasznos alkalmazni, de a hangsúly nem a fogkrém milyenségén, hanem a helyes, mechanikus tisztításon van.

Sokféle szájvíz is forgalomban van, de ezek rutinszerű használata nem mindig ajánlott. Meg kell beszélni a fogorvossal, hogy kell-e használni, s ha igen, melyiket és mikor. Talán sokan nem tudják, hogy a szájvizek többsége alkoholtartalmú és fölösleges használatuk során rendszeres inger éri a szájnyálkahártyát, mely egyéb elváltozásoknak lehet okozója. Némely antibakteriális oldat valóban hatásos, órákon át kifejti a hatását a fogfelszínen, de nem helyettesíti a fogmosást.

 

Dr. Szabó Beáta

forrás: archívum
(Patika Tükör – 060906)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.