Az ENSZ Egészségügyi Szervezete (WHO) és a különféle nemzetközi szervezetek már az 1990-es években felismerték, hogy a világ fejlett országaiban felborulóban van a demográfiai egyensúly.
Az aktív korúak száma hazánkban is csökken, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően pedig egyre több idős ember éri meg a hetvenedik, nyolcvanadik életévét. Az atomizálódott családokból kiszorulnak az idősek, többségük magányosan tengeti napjait.
Szociológiai vizsgálatok, statisztikai adatok sokasága bizonyítja: a nyugdíjasok helyzete sem társadalmi, sem egészségügyi-mentális, sem anyagi szempontból nem megnyugtató. Egyre fontosabbá válik a szociális munkában az idősgondozás, hiszen egyre több szerep hárul az e korosztályhoz tartozók ellátásában, életminőségének megőrzésében, társadalmi integrációjában az állami ellátórendszer intézményeire, illetve a különféle egyházi, civil szervezetekre.
Szőke Gyuláné, a II. Kerületi Önkormányzat I. Gondozási Központjának vezetője – több évtizedes szakmai múltjának köszönhetően – nemcsak az idősek anyagi, mentális, egészségügyi problémáit, hanem az ezek megoldására, kezelésére hivatott megoldási módokat: tehát az egészségügyi, szociális ellátási lehetőségeket is ismeri. Mint mondja, a második, sokak által elitnek tartott kerületben ugyanúgy megtalálhatók a súlyos anyagi gondokkal küszködő nyugdíjasok, mint az ország szegényebb térségeiben, kistelepülésein.
A szakember ugyanakkor a legfőbb, az előrehaladott korúak életminőségét befolyásoló tényezőnek mégsem az anyagi ellehetetlenülést, hanem az e korosztály közérzetét, mentális, sőt fizikai állapotát is meghatározó rászorultság-, kiszolgáltatottság- és feleslegességérzetet tartja. Ma az idősek többsége afféle párialétet kénytelen élni, s a tevékeny élet után meg kell elégedniük az "eltartotti" státusszal – mondja a szakember.
A többgenerációs családmodell megszűnésével, az idősekre nem mint segítőtársakra, hanem mint "nehezékre" tekint közvetlen környezetük is, ahogy a társadalom is. A társadalombiztosítás felosztó-kirovó rendszere erősíti a tudatot az aktívakban, hogy őket terhelik a már munkaképtelenek (idősek, betegek, fogyatékkal élők) eltartásának, gondozásának terhei, a rászorultak életminősége ugyanakkor elválaszthatatlan a ma munkaképes korúak által megteremtett anyagi feltételektől.
A kérdésre, hogy a még tevékeny nyugdíjasok, a fizikailag és szellemileg is friss idősek tudását, tapasztalatait hogyan fordíthatná a maga javára a társadalom, a szakember azt válaszolja: egy, az általa vezetett intézmény felmérésének tanúsága szerint az idősek közül sokan valóban szeretnének még aktívan részt venni a társadalom életében.
A szakember a civil szervezeteknél látja annak a lehetőségét (a karitatív munkától a gyerekfelügyeletig), hogy hasznossá tehessék magukat a korosabb emberek is. Míg tőlünk nyugatabbra már számos munkaalkalmat kínálnak a nyugdíjas korúaknak is, addig nálunk a munkaerőpiacon még a jóval fiatalabbak is nehezen tudják értékesíteni tudásukat, képességeiket.
T. Puskás Ildikó
forrás: archívum
(Patika Tükör – 041004)
