Gátolt fogamzás – Tinédzserkortól a menopauzáig

A fogamzásgátlás az a téma, amelyről soha nem lehet eleget és elégszer beszélni. Bár hazánkban az utóbbi 3-4 évben csökkent a terhességmegszakítások száma, ám ez az érték még mindig meghaladja a szülésszámot. Ráadásul igen elkeserítő az az adat, mely szerint az abortuszok 16 százaléka 18 év alatti leányoknál történik.

Minden fogamzásgátlási lehetőség, amely a fejlett országokban elérhető, jelen van Magyarországon is. A fiatalok azonban nem igazán használják ezeket, melynek valószínűleg anyagi okai is vannak, hiszen a fogamzásgátló tabletták meglehetősen drágák. Másrészt még mindig él a rossz beidegződés, a nőgyógyásztól való félelem, s mivel a tablettákat csak receptre lehet kapni, orvoshoz kell menni ahhoz, hogy hozzájussanak. Egy terhességmegszakítás azonban több mint 20 ezer forintba kerül - hiszen ezt nem finanszírozza a társadalombiztosítás ", 18 éves kor alatt a szülő beleegyező nyilatkozata is szükséges, hogy az esetleges szövődményekről már ne is beszéljünk. Mindenképpen azt javaslom tehát, hogy a szexuális élet megkezdése előtt keressenek fel egy nőgyógyászt.

A terhességmegszakításra jelentkezők másik nagy csoportjába a 35 év feletti nők tartoznak, akik úgy gondolják, hogy ők már nem lehetnek terhesek, illetve - esetleg - már nem élnek olyan aktív nemi életet, hogy szükség legyen állandó fogamzásgátlásra. Abban igazuk van - még ha rendszeresen menstruálnak is ", hogy már nincs minden hónapban peteéréssel járó ciklusuk. Ám elég egy olyan ciklus a teherbeeséshez, melynél történt peteérés. Miután úgy gondolják, hogy kevesebb eséllyel lehetnek terhesek, kevésbé óvatosak.

Milyen lehetőségek vannak jelenleg a fogamzásgátlásra?

Megszakításos közösülés

Ez a módszer csak tapasztalt, összeszokott partnereknek ajánlható.
Biztonsági foka 60-65 százalék, ugyanis az ejakuláció előtt a férfiak húgycsövéből néhány, ún. bonjour csepp távozik, mely már tartalmaz spermiumokat. Ennek távozását a férfiak nem érzik, ám ilyenkor is bekövetkezhet megtermékenyítés, ezért nem biztonságos.

Naptármódszer

A nők nagy részének a két menstruáció első napja közti időtartam felénél van peteérése. Tehát, ha a vérzés kezdetét vesszük első napnak, így elvileg a l4. ciklusnapon történik a peteérés. Előfordul azonban, hogy mégsem ekkor következik be, hanem néhány nappal előbb vagy később. (Sőt az orgazmus is kiválthat egy soron kívüli peteérést.) Ezért azt mondhatjuk, hogy a ciklus egyik napján sem, még menzesz alatt sem fogamzóképtelen a nő.
Ha valaki mégis ezt a módszert választja, érdemes két hónapig - egyik menzesz első napjától a következő menzesz első napjáig - reggel ébredéskor, felkelés előtt szájban vagy végbélben megmérni a testhőmérsékletet, és pontosan felírni. Amikor ez az érték kicsit csökken, majd a következő napon megemelkedik, akkor van a peteérés. A peteérés napján, valamint az előtte és az utána levő 2-2 napon kell fokozottan vigyázni. Ezt a módszert sem ajánlom fiataloknak, friss kapcsolat esetén, csak összeszokott partnereknek.

Óvszer

Többféle méretben és minőségben kapható, az erekcióban lévő péniszre kell felhúzni. Biztonsági foka 80 százalék, spermicid krémekkel kombinálható. Nagy előnye, hogy véd az AIDS és a nemi betegségek ellen. Néha allergiát okozhat. Könnyen hozzáférhető, hiszen sok helyen kapható: gyógyszertárakban, illatszerboltokban, közértekben.
Alkalmi partner esetén még akkor is ajánlatos használni, ha egyéb módon is történik fogamzásgátlás. Viszont ismeretlen partner esetén nem ajánlatos csak erre hagyatkozni, mert ha megtagadja az alkalmazását, akkor létrejöhet nem kívánt terhesség.

Pesszárium

A méhszájra kell felhelyezni. Több méretben kapható, orvosi vizsgálat szükséges annak megállapítására, hogy mekkorát kell vásárolni. Az aktus előtt kell felhelyezni, szükség esetén 2-3 napig is fennmaradhat a méhszájon. (Felhelyezését és levételét használójának meg kell tanulnia.) Spermicid krémekkel kombinálható. Óvszerrel együtt használva 80-85 százalékos biztonságot ad.

Egyéb helyi fogamzásgátló készítmények

Gyógyszertárban kaphatóak krém, kúp, kis tampon, vagy szivacs formájában. Ezek - a fogamzásgátláson túl - védenek bizonyos bakteriális, gombás és vírus eredetű fertőzések ellen is. Használatuk ajánlott alkalmi partner esetén önállóan, vagy egyéb fogamzásgátlás mellett. Ezeknél a készítményeknél nagyon fontos a használati utasítás pontos betartása.

Fogamzásgátló tabletták

A fiatal korosztálynak elsődleges fogamzásgátlóként javasolható. Hazánkban közel harmincféle tabletta van forgalomban. A jelenleg kapható fogamzásgátló tabletták mind korszerűek, általában minimális hormondózisúak.
A nagyon alacsony hormondózisú tabletták a szedés megkezdéstől számított egy hónap múlva védenek biztonsággal. A még ma is kapható nagy hormontartalmú fogamzásgátló azonban már az első tabletta bevétele után egy héttel védelmet nyújt. Ha valaki csak rövid ideig, néhány hónapig akarja szedni, vagy nagyon sürgősen szüksége van a hatására, akkor meggondolandó az alkalmazása, de erre ritkán kerül sor. Tartós szedésre mindenképpen a korszerűbb gyógyszereket ajánljuk.

Vannak olyan készítmények, amelyek a nagyon fiatal, illetve a változó korú hölgyeknek javasolhatók. Az, hogy kinek melyik tabletta a jó, az az alkatától függ. Általában a molettebb, nőiesebb testalkatú hölgyeknek a kicsit több hormont tartalmazó készítmény válik be, míg a sovány, fiús alkatúaknak az alacsonyabb hormondózisúak. (Ezt azonban mindig a nőgyógyász orvos döntse el.)

Még a szerint is lehet gyógyszert ajánlani, hogy kinek milyen a bőrtípusa. Más ajánlott pattanásos, és más a szép, sima bőr esetén. Egészségkárosodást nem okoznak, azonban a gyógyszer abbahagyása után a hormonrendszer átmeneti zavarát eredményezhetik. Ezért ajánlott legalább háromévenként minimum három hónap szünetet tartani.

Ha egy fogamzásgátló szedése esetén hízás és hányinger jelentkezik, nem kell megvárni a tekintélyes súlygyarapodást, hanem időben szólni kell a nőgyógyásznak, és át kell térni valamilyen más készítményre. Fél évvel a kívánt terhesség előtt ajánlatos a pirulák szedését abbahagyni.

A gyógyszerek biztonsági foka 98 százalék, természetesen rendszeres, nem kifelejtett szedés esetén, hiszen alacsony hormondózisuk miatt - kihagyás esetén - nem biztonságos a védelem és vérzészavar léphet fel. A fogamzásgátlók mellett sok C-vitamin és kalcium fogyasztása javasolt.

Esemény utáni tabletta

Ez magas hormondózisú fogamzásgátló készítmény, mely azon az elven alapszik, hogy a progeszteronszintet megemeli, majd ennek lecsökkenése vérzést és nyálkahártya-lelökődést hoz létre. Ez a tabletta a magas hormontartalma miatt egy évben legfeljebb kétszer vehető be, rendszeres fogamzásgátlásként semmiképpen nem ajánlható. Megzavarhatja a későbbi ciklusokat is, és nem olyan biztonságos, mint a rendszeresen szedett kis dózisú fogamzásgátlók.

Ez a tabletta a védekezés nélküli nemi élet után 72 órával bevéve, de még a ciklus második felében, a várható menzesz előtt is 60-70 százalékban kivédi a nem kívánt terhességeket.
E védekezési módot szükség esetén ajánljuk, és a nőgyógyászok sürgősséggel felírják

Injekciós depokészítmény

Forgalomban van egy három hónapig tartó készítmény, mely csak gesztagént tartalmaz. Muszkuláris injekcióként adják be. Vannak, akik a hatásidő alatt egyáltalán nem menstruálnak, de előfordul az ellenkezője is, hogy folyamatosan véreznek mellette. Nehéz a hatását felfüggeszteni. Ez a módszer olyanoknak jó, akik nem tudnak rendszeresen gyógyszert szedni, és nem szeretnének spirállal védekezni. Elsősorban az idősebb korosztálynak ajánlott.

IUD, köznéven spirál

Elsősorban a már szült nők fogamzásgátlási lehetősége. Nagyon ritka esetben - bizonyos belgyógyászati és pszichiátriai kórképek fennállásakor - nem szült nők is használhatnak minispirált.
Léteznek hagyományos és gyógyszerrel bevont spirálok. Az utóbbiak biztonságosabbak, jobbak, azonban sokkal drágább a hagyományos IUD-nél.

Sterilizáció

Végleges fogamzásgátlási eljárás. 40 éves kor felett bárkinél, 35 éves kor felett 3 gyermek, 30 éves kor után 4 gyermek esetén kérhető. Egyéb esetben csak orvosi indikáció alapján végezhető el. Laparoszkópiás műtéti beavatkozás, visszafordítani csak hasi műtéttel lehet.

Összefoglalva

A tizenéveseknek a legmegbízhatóbb fogamzásgátlási módszer a minimális hormondózist tartalmazó tabletták. Ezek biztonsági foka 98 százalékos, még a tapasztalatlan, sokszor nem megfelelő körülmények között szexuális életet élő fiatalok számára is megfelelő védelmet nyújt.

Alkalmi partner esetén, még megfelelő fogamzásgátlás mellett is kell óvszert vagy valamilyen hüvelybe helyezhető, szexuális úton terjedő betegségek ellen védő szert használni.

Az idősebb korosztálynál bármilyen fogamzásgátlási lehetőség használható. A szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek természetesen nem ajánlott ösztrogéntartalmú fogamzásgátló. Akinek azonban semmi más baja nincs, az alacsony dózisú fogamzásgátlók kifejezetten jó hatásúak a változókorban, mert enyhe hormonpótlásként is felfoghatók, szabályozzák a menzeszt.

Természetesen a rendszeres orvosi ellenőrzés mindenkinél, aki fogamzásgátlót szed, nagyon fontos. Évente egyszer el kell menni rákszűrésre, meg kell nézetni a májfunkciót. 35 éven felüliek 2 évenként feltétlenül csináltassanak mammográfiát.

 

Dr. Szőczei Beáta

szülész-nőgyógyász
endokrinológus

forrás: archívum
(Patika Tükör – 040703)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.