Az alvásrohamról

Képzeljék el, hogy egy vidám társaságban, felhőtlen szórakozás kellős közepén valaki összeesik s mély álomba zuhan.

Mikor a többiek – akik mit sem értenek az egészből – felébresztik, bénultan fekszik hosszú perceken át, majd nagy nehezen teljesen rendeződik az állapota. Elég ijesztőnek hangzik, ugye?

Mi is történik ilyenkor? Mindenekelőtt ejtsünk néhány szót magáról az alvásról, melyről mind a mai napig nem tudjuk egészen pontosan, mi is az élettani szerepe.

Az alvás ciklusokra bontható. Egy-egy ilyen ciklus kb. 90 percig tart. Ezekben négy stádiumot és egy ún. REM-szakaszt lehet elkülöníteni. Az első a szendergés stádiuma, melyben csökken az izmok tónusa. A második a felszínes alvás, a harmadik a közepesen mély alvás szakasza. A negyedik stádium a mély alvásé, ilyenkor az izmok még jobban elernyednek. Ezt követi a REM-fázis (angol rövidítés: rapid eye movement), vagyis a gyors szemmozgások fázisa.

A nevét onnan kapta, hogy ez idő alatt jellegzetes, oldalirányú, gyors szemmozgásokat lehet megfigyelni. Amiért még érdekes ez a szakasz, az az, hogy ilyenkor jelennek meg az álomképek, sőt különböző vegetatív reakciók (vérnyomás-emelkedés, erekció, légzésfrekvencia fokozódása) is felléphetnek. A normál alvás 5-6 ilyen ciklusból áll, melyek tartama az alvás folyamán egyre rövidül. Ez tehát a normál alvás szerkezete.

Orvosi szempontból az alvászavar lehet objektív és szubjektív. Az első csoportba tartozik az elalvási idő zavara, az átalvási idő zavara, és az ébredés zavara. A szubjektív alvászavar összetettebb. Ide tartoznak a rémálmok, a "rosszul alvás", a "kevés alvás", stb. esetei.

Számos pszichiátriai betegséghez is kapcsolódik alvászavar. Közismert, hogy a depressziósok (itt a primer depressziót értem) nem tudnak aludni. Meg kell említeni, hogy alvászavarok jelentkezhetnek szervi elváltozások következményeként is.

Most pedig térjünk rá a narcolepsia nevezetű alvászavarra. E betegség genetikusan meghatározott eltérés, mely alvásrohamokkal jár. Jellemzője, hogy érzelmi hatás következtében hirtelen izomtónusvesztés következik be, és az illető rohamszerűen álomba zuhan. Ez az állapot általában néhány percig tart, majd a beteg lassanként magához tér. Már ébren van, de még bénultak az izmai, meg sem tud moccanni. Ez meglehetősen ijesztő, de nem tart sokáig, s az illető hamarosan teljesen visszanyeri erejét.

Állatoknál is felfedezték ezt a betegséget.

Először olyan kutyákon vették észre, amelyek belterjesen szaporodtak (ez mutat rá genetikus eredetére). A jelenséget először teljesen véletlenül figyelték meg. A történet szerint egy kutyust egy számára addig ismeretlen tájra vittek el sétálni, és ott finom falatokkal kínálták. Erre az állat hirtelen összeesett, és egy ideig nem lehetett felébreszteni. Aztán szép lassan magához tért.

Általánosságban elmondható, hogy az alvászavarok kezelésének a kiváltó, fenntartó okokra kell irányulnia. Csak végső esetben jöhet szóba a gyógyszeres kezelés.

 

Dr. Fábián Gábor

forrás: archívum
(Patika Tükör – 020301)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.