Nem lehet elég korán elkezdeni a gyermekek egészséges életmódra nevelését, amelynek szerves részét képezi a káros szenvedélyek hatásaival, veszélyeivel kapcsolatos ismeretterjesztés is. A KamaszPanasz...
Harmadával nőhet világszerte a rákos megbetegedések száma az elkövetkező másfél évtizedben, és hasonló arányban emelkedhet a daganatos betegségek okozta halálesetek száma is. Magyarországon a hazai...
Mit vegyünk? Mit tegyünk, hogy környezettudatosabbak legyünk? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2015.10.29-én tartotta a „Fenntartható életmód a fogyasztóvédelem eszközrendszerén keresztül”...
Világszerte évente 15 millió ember esik a stroke áldozatául, ugyanakkor minden hatodik percben meghal egy ember szélütés következtében. A gutaütés nem válogat, a legváratlanabb pillanatban csap le...
Az OEP szakrendszerei az államigazgatási szervek szakrendszerei közül elsőként csatlakoztak a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által működtetett Összerendelési...
A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom...
Az emberek 95%-a nem tud helyesen kezet mosni A Kézmosás Világnapja alkalmából elindult az Apró kezekben az egészség óvodai edukációs program, amely célja, hogy már óvodás korban szokássá és igénnyé...
A magyar lakosság mintegy kétharmada küzdhet D-vitamin-hiánnyal. Fontos tudni, hogy ennek az alapvető vitaminnak a pótlása hogyan járul hozzá egészségünk megőrzéséhez, és a nyári hónapok valóban...
2010–2014 között országszerte közel százezer ingyenes koleszterinszint-mérést végzett Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja: a vizsgált nők 39%-ánál, a férfiak 47%-ánál mértek határérték...