Tévhitek – újratöltve


708

Az interneten újabban előszeretettel válogatnak a különböző orvosi, élettani vonatkozású tévhitek cáfolatai közül. Sajnos többségük laikus, bulvárindíttatású boncolgatás. Itt-ott tudományos folyóiratokra, cikkekre, szakértőkre hivatkoznak, de megközelítésükben felszínesek, leegyszerűsítők, alapvető élettani ismeretek hiányáról árulkodnak. Szerzőik a modern, racionális gondolkodás mezején Robin Hoodként nyilazzák le az „egészségtudatos állampolgárok, női magazinok, édesanyák” által terjesztett „csacsiságokat”.

Legutóbb egyik meghatározó hírportálunkon olvastam egy felmelegített tévhit-gyűjteményt és ezek cáfolatait. A górcső alá vettek közül néhány minden kétséget kizáróan tévedés. Példának okáért a haj és a köröm valóban nem növekszik tovább halálunk után (a jelenségért a turgorát vesztett bőr okolható), és a pulykahús L-triptofán tartalmától sem leszünk álmosabbak mint egy hasonló adag csirke elfogyasztását követően, noha biokémiailag közelebb merészkedve, akár összefüggést is találhatnánk.

Mazsolázzunk tovább. A cikk szakértőkre hivatkozva azt állítja, hogy félhomályban olvasgatva sem fenyeget minket a látásromlás veszélye. Bár a szem optikai szempontból sokat kibír, előnytelen fényviszonyok között túlterhelődik, mely különféle, a képalkotást közvetlenül és rövid távon nem, közvetve és hosszabb távon azt mégis befolyásoló panaszokhoz, a szemnek mint szervnek, optikán kívüli „berendezéseinek” elváltozásaihoz, valamint krónikus fejfájáshoz vezethet. Minden hasonlat sántít, de képzeljünk el egy AF segédfény nélküli automata fényképezőgépet, félhomályban kínlódva az élesség beállításával. A mechanika idővel tönkremehet, a gépet meg eldobjuk. A szem nem eldobható, jobb ha vigyázunk rá, megfelelő körülményeket teremtünk, például felkapcsoljuk az olvasólámpát, ha pedig erre nincs mód, hosszasan ne olvasgassunk.
A réges-régi tétel, miszerint agyunk csupán tíz százalékát használjuk azzal a cikkbéli cáfolattal találkozik, hogy „agyunk egyik része sincs a teljes inaktivitás állapotában”. Ez az érvelés elegánsan elsuhan az állítás mellett, mely az agy által nyújtott lehetőségekre világít rá, a benne rejlő potenciált, a makroszkópos anatómai mögött felsejlő neurális hálózat zavarbaejtő bonyolultságát jellemzi, és nem a képalkotó – akkoriban el nem érhető – eljárásokkal kimutatható anyagcsere-aktivitásról beszél. Agyunk (szellemünk) messze kiaknázatlan olyan dimenziókban is, melyek az evidencia alapú orvoslás számára jó ideig terra incognita marad.
Ami a legkevésbé tetszett az írásban az a folyadékháztartással kapcsolatos ordító tájékozatlanság. A tévhit cáfolata fényévekkel messzebb került a tényektől mint maga a tévhit, mely napi nyolc pohár víz elfogyasztását tartja kívánatosnak. A folyadékszükséglet valóban függ a cikben felsorolt tényezőktől (kor, testtömeg, aktivitás stb.), de a „kiegyenlített klimatikus viszonyok” között, átlagos testtömegű felnőtt számára szükséges 1 liter kapitális tévedés. Az írás ezt a napi tápálékmennyiségből is fedezni látja, ami önmagában valóban elérheti a 800-1000 ml-t, de ez napi szükségletnek édeskevés. Ehhez még további 1500-1600 ml folyadékbevitelre van szükség.
Azt nem várom el a cikk írójától, hogy tudja mi az az oxidációs víz (ami a mérleg beviteli oldalán 150-300 ml mennyiségben jelentkezik a szervezet biokémia folyamataiból származóan), azt sem, hogy tudja mit takar a perspiratio insensibilis, azaz az észrevétlen vízvesztés, ami (a verejtékezésből és magából a légzésből adódóan) önmagában csaknem feléli a táplálékkal bevitt folyadékmennyiséget, de az joggal elvárható lenne, hogy legalább a fiziológiás esetben ürített vizelet mennyiségével tisztában legyen. Ez hozzávetőlegesen 1500 ml, és rögvest hozzászámítva a széklet mintegy 200 ml-nyi víztartalmát, az így vesztett térfogat már kb. 1700 ml. A napi folyadékszükségletünk tehát több mint 2600 ml, ami fizikai aktivitás esetén és/vagy szélsőséges körülmények között irdatlan mértékben megnövekedhet a fokozott perspiratio insensibilis okán.
Nyilván ha megszorítjuk a bevitelt, a szervezet alkalmazkodni próbál, a homeosztázis, a vízháztartás egyensúlyára, az ionösszetétel megőrzésére törekszik. Hormonok választódnak el, fokozódik a vesetubulusokban a vízvisszaszívás, koncentrálódik a vizelet stb., de ez már nem a megkívánt élettani állapot, és a tartalékok hamar kimerülnek.
A bő folyadékbevitel a vesefunkció megőrzéséhez, védelméhez is támogatást nyújt, így a napi nyolc pohárnyi víz sokkal inkább megszívlelendő, mint a cikk zavaros fejtegetései. Még egy adalék: kisgyermekkorban és az időseknél tudatosan kell figyelni a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére, mert szomjúságérzésük (központi idegrendszeri okokból) később jelentkezik, és ekkorra már folyadékdeficit lehet a szervezetben. Az „igyunk amikor szomjasak vagyunk” tanácsot nekik különösen nem szabad szem előtt tartaniuk. Amennyiben egyéb (pl. szív-érrendszeri) betegség nem kontraindikálja, fogyasszunk minél több vizet, ásványvizet, illetve cukrozatlan, kevésbé savas, alkoholmentes, koffeinszegény folyadékot!
Tanulság lehet, hogy az úgynevezett tévhitek esetenként több igazságtartalommal és racionalitással bírnak mint gondolnánk. Hasonló ez a népi gyógymódokhoz, amikre egyesek könnyen legyintenek, mások viszont rácsodálkoznak a mögöttük felfedezhető orvosi, biokémiai ok-okozati összefüggésekre.


(–VBE–)

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
To prevent automated spam submissions leave this field empty.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja be a képen látható karaktereket, ügyelve a kis- és nagybetűkre.

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×