AIDS – a korai évek


2018

AZT – az életet meghosszabbítja, gyógyulást nem hoz. (kémiai képlet)Immáron 18 éve annak, hogy az amerikai Food and Drug Administration (FDA) engedélyezte az AIDS betegek életét bizonyítottan meghosszabbító gyógyszert, az azidotimidint (AZT, 3'-azido-3'-deoxitimidin). Az FDA (melynek itthon az Országos Gyógyszerészeti Intézet felel meg) a közelmúltban hagyta jóvá az AZT első generikus változatának forgalomba hozatalát.
Az 1987-ben bevezetett gyógyszer generikumának apropóján idézzük fel az AIDS korai történelmének néhány momentumát.

1978-ban homoszexuális amerikai és svéd férfiak mutatják az első jeleit annak a betegségnek, melyet később AIDS-nek neveznek el. Nem sokkal később Tanzániában és Haitin is hasonló tünetegyüttest észlelnek heteroszexuálisok között. 1980-ig 31 amerikai halálesetet írnak a rejtélyes kór számlájára. 1981-ben ez a szám már 231. Főként homoszexuális férfiak érintettek, közöttük olyanok, akiknek az állapotát a ritka, de biopsziával megerősített Pneumocystis carinii okozta tüdőgyulladás súlyosbítja. A képet – többek között – cytomegalovírus fertőzés és a rettegett Kaposi-szarkómának mind gyakoribb megjelenése "színesíti".
1982-ben már 853 halálesetet regisztrálnak. A CDC (Center for Disease Control and Prevention – USA) a betegséget vérrel terjedőnek véli, és a rá jellemző szindrómát Július 27.-én nevezik először AIDS-nek (Acquired Immune Deficiency Syndrome, szerzett immunhiányos szindróma). 1983-ban a CDC jelzi az amerikai vérbankoknak a vértartalékkal ill. a vérátömlesztéssel kapcsolatos aggodalmait. Még ebben az évben a Pasteur Intézetben (Párizs), 1984-ben pedig már az Egyesült Államokban is izolálják a humán immundeficiencia vírusnak (HIV) elnevezett kórokozót. Amerikában 1983-ban 2304-en, 1984-ben 4251-en halnak meg AIDS-ben.
1985-ben megszületik az első HIV-antitest teszt, az USA-ban és Japánban elkezdik a vérkészítmények vizsgálatát. Ronald Reagen amerikai elnök először beszél egy közszereplése során az AIDS-ről. A betegségben 1985-ben már csaknem hatezren halnak meg az Egyesült Államokban, köztük Rock Hudson, a filmcsillag.
1986-ban felvilágosító kampányok indulnak az AIDS terjedésének megakadályozása végett. Európában elsőként Svájc vizsgáltatja át vértartalékait.
1987-ben Ronald Reagen már első számú közellenségnek nevezi az AIDS-t. Az USA lezárja határait a HIV pozitív bevándorlók előtt. Nyomás nehezedik az FDA-ra, hogy rövidítse le a láthatáron lévő AIDS ellenes gyógyszer engedélyezési eljárását. Megteszik. Zöld utat kap az AZT.


(–VBE–)

(folytatjuk)

Megjegyzés: 

Generikusnak nevezik azt az "utángyártott" gyógyszert, mely szabadalmi védettséget már nem élvező hatóanyagot tartalmaz. Engedélyezése során szigorú követelményeknek kell megfelelnie, az eredeti készítménnyel egyenértékű, annál többnyire jóval olcsóbb.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
To prevent automated spam submissions leave this field empty.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja be a képen látható karaktereket, ügyelve a kis- és nagybetűkre.

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×