penicillin

Válltájéki, kisebb műtéti heg, alsó harmadában még enyhén gyulladt.A XX. század első évtizedei sorra hozták magukkal azokat a döntő jelentőségű felfedezéseket, melyek nélkül ma aligha tudnánk elképzelni a modern orvosi diagnosztikát és terápiát.

Tán a legnagyobbak mind között Karl Landsteiner felfedezése a vércsoportokat, valamint Sir Alexander Fleming szintén Nobel-díjjal elismert felfedezése a penicillint illetően. A harmincas évek elején már a szulfonamid terápiás hatását is felismerik.

Penicillin - az új időszámítás kezdete

" A penicillint senki sem találta fel, mert végtelen idők előtt a természet és egy bizonyos penész már előállította..." (A. Fleming)

1928 nyarán Alexander Fleming három hétre szabadságra ment a londoni St. Marry’s kórház fertőzőbeteg-osztályáról. Nyaralása előtt sztafilokokkuszok tanulmányozásával és tenyésztésével foglalkozott. (Ezek olyan kórokozó törzsek, amelyek a sebeket megfertőzve, azok gennyesedését okozzák.) Mire azonban újra munkába állt, a hanyagul kint felejtett és lefedetlen petricsészében lévő baktériumtörzset egy ismeretlen gomba elpusztította. Fleming ekkor még nem sejtette, hogy figyelmetlenségének köszönheti majd a világ az antibiotikumok megszületését, az orvoslás egy új szakaszának kezdetét.

Gyógyszerallergia bőrtüneteAz orvos gyakran teszi fel betegének a következő kérdések valamelyikét: „Érzékeny-e valamilyen gyógyszerre? Gyógyszerallergiáról tud-e? Kapott-e valaha valamilyen gyógyszertől kiütést?”

Az allergia a szervezet túlérzékenységi reakciója.

Gonorrhoea, herpesz, gomba...

Az előző századok rettegett, tomboló nemi betegségei - hála a modern antibiotikumoknak és a penicillinnek - mára megszelídültek. Ám mivel napjainkban is gyakran felbukkannak, így kezelésük mindig napirenden van.

• Gonorrhoea
(kankó, tripper)

A húgycső gonococcus baktérium által okozott gyulladása, mely sárgászöldes húgycsőfolyással jár. A húgycső ég, a vizelés fájdalommal jár. Kezeletlen esetek húgycsőszűkülethez vezethetnek. Nőknél többnyire nem okoz panaszt, esetleg hüvelygyulladás fordulhat elő.

Feliratkozás penicillin csatornájára

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×