Jelek a szájban

A fogászati és az általános betegségek kapcsolata

Bár a mai orvostudomány a rohamos fejlődésnek és az ebből eredő specializálódásnak köszönhetően hajlamos arra, hogy egy-egy területet, vagy szervet a többitől elkülönítve kezeljen, a szájüreg állapotának megtekintése szinte minden orvosi vizsgálat egyik fontos eleme kell hogy legyen. A fogorvosi vizsgálat maga sem csupán a szuvas, vagy hiányzó fogak felderítéséből és azok ellátásából áll, hanem nagyon gondosan végig kell nézni az ajak, az íny, a szájpadlás és a nyálkahártya állapotát is. Ennek fontosságát elsősorban az a szomorú tény adja, hogy igen megnövekedett a szájüregi rosszindulatú daganatok, valamint az úgynevezett rákmegelőző állapotok (amelyekből nagy valószínűséggel idővel rák alakul ki) előfordulása, amire a dohányzó és rendszeresen alkoholt fogyasztó betegek sokszorosan hajlamosabbak. Ezen a - rákszűrés jellegű - vizsgálaton túl azonban számos belszervi betegség első tünete fedezhető fel a szájüregben.

Vannak olyan állapotok, betegségek, amelyek esetén a páciens fokozottabb szájhigiénés gondozásra szorul, vagy pedig a fogászati beavatkozások kapcsán óvatosságra, speciális előkészítésre, utókezelésre van szükség a páciens alapbetegsége miatt. Őket rizikópácienseknek hívjuk.

Először nézzük meg, milyen szájüregi elváltozások kelthetik fel a gyanút arra, hogy az illető esetleg további kivizsgálást igényel egyéb belszervi, háttérbetegség kiszűrése miatt. A betegek gyakran csodálkoznak, miért küldi el őket a fogorvos egy vérkép-, vagy vizeletvizsgálatra, esetleg bármilyen szakorvosi konzíliumra, mikor ők csak a lyukas fogukat szeretnék betömetni. Sajnos az esetek egy részében nem is veszik komolyan az ilyen jellegű beutalásokat. Pedig komoly betegségek kifejlődése akadályozható meg, hiszen az időben történő felismeréssel a kezelés lényegesebben egyszerűbb, a szövődmények kialakulása is csökkenthető. Talán a legsúlyosabb betegségre utalva (nem ijesztgetés, hanem inkább figyelemfelkeltő célzattal): a leukémiák, vagy rosszindulatú vérképzőszervi daganatok első jele a súlyos ínyvérzés, vagy nem gyógyuló ínyseb fekély lehet. Ebbe a csoportba tartozik az AIDS betegség is, ami szintén sok szájtünettel járhat. Nemcsak a rosszindulatú vérképzőszervi betegségek gyanúja merülhet fel szájvizsgálat során, hanem egy egyszerű vérszegénység, bizonyos vitaminok hiánya, véralvadási rendellenesség is. A szervrendszerek betegségei közül a hormonrendszer betegségei, ételallergiák, krónikus emésztőszervi kórképek, májbetegségek, vesebetegségek, vagy azok szövődményei okozhatnak szájtüneteket. Igen nagy csoportot képeznek a bőrgyógyászati kórképek, hiszen a szájüreg hámja is a kültakaró része és gyakran a bőrtünetek megjelenése előtt már a szájnyálkahártyán észlelhetők elváltozások, vagy pedig a két terület egyszerre érintett. A bőrön létrejövő elváltozásokat mindenki könnyen felfedezheti magán, még ha nem is fájdalmas, vagy viszkető elváltozásról van szó, hanem csak egy színbeli elváltozásról, vagy kiemelkedésről. A szájunkat azonban nem igazán vizsgálgatjuk (sajnos még a magyar népesség fogmosási szokásai is hagynak kívánnivalót maguk után), éppen ezért fontos a rendszeres félévenkénti, a rizikópácienseknél pedig a fogorvos által meghatározott rendszerességű fogászati szűrés. A betegek azon része, akikről eddig szó volt, többnyire egészségesnek gondolják magukat, és általában véletlenül derül ki a kivizsgálás során fennálló betegségük. A páciensek másik része tud betegségéről, erről kikérdezés után a fogorvos is tudomást szerez és a továbbiakban fokozott gondossággal kezeli a beteget. A kezelés jellege, vagy gyakorisága az, ami ilyenkor módosul, például cukorbetegek hajlamosabbak íny- és fogágybetegségre, bizonyos hormonális eltérések (pubertás, terhesség, menopausa) is fokozott szájhigiénés beavatkozást tesznek szükségessé. A szívbetegség egy meghatározott csoportja esetében - a fogorvos tudja, hogy melyek ezek - pedig minden vérzéssel járó beavatkozás, még fogkő-eltávolítás után is antibiotikum-védelemre szorulnak a páciensek. A gócbetegségekről már írtunk korábban, de nagyon lényeges azt ismét kiemelni, hogy a bizonyított gócbetegségek (foltos hajhullás, bizonyos bőr- és szemelváltozások, szív-, vesebetegségek) fennállása esetén a fogászati ellátást alapos röntgenvizsgálat nélkül nem szabad elvégezni. Mindezek alapján azt kell mondani, amit már a "régi, jó öreg" fogorvosok is hangoztattak, hogy a fog és szájüreg is az egész emberi test része, s mind a fogorvosnak, mind a betegnek így is kell tekinteni azt.

Dr. Szabó Beáta,
fog- és szájbetegségek szakorvosa


(forrás: Patika Tükör - 2001-01-03)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.