A gyógyító vámpírűző – Hitek és tények a fokhagymáról

A fokhagymát már 5000 éve rágcsálják az emberek. Először a sumérok és az egyiptomiak vették fel mindennapi étrendjükbe. Különösen az ókori Egyiptom lakói szerették, nem véletlenül volt "büdös ember" a gúnynevük a szomszédos államokban. Fokhagymát találtak Tutanhamon sírkamrájában is, tehát feltételezték, hogy a túlvilágon is szükség lehet e hasznos növényre. Akkori értékét jól mutatja, hogy öt kilogramm áráért meg lehetett venni egy egészséges, felnőtt férfi rabszolgát. Sőt! Az egyiptomi írnokok feljegyezték azt is, hogy a világ első sztrájkja a fokhagyma miatt tört ki. Az egyik piramis építésekor ugyanis elfogyott a fokhagymakészlet, mire az ott robotoló rabszolgák egyszerűen megtagadták a munkát. Talán azért tették, mert ők is, mint a görögök, azt hitték, hogy erőt és bátorságot nyernek a növényből. A görög harcosok, sőt az első olimpiák versenyzői is fokhagymagerezdeket rágcsáltak a küzdelem, a verseny előtt, hogy bátrak és erősek legyenek.

A fokhagyma fogyasztása és a belőle kapott erő felhasználása azonban nemcsak a férfiak privilégiuma volt. Homérosz leírja az Odüsszeiában, hogy a nagy utazó matrózait disznóvá változtató Kirké és boszorkánytársai a fokhagymából nyerték azt az erőt, mellyel varázsolni tudtak. Ez azért is különös, mert a középkorra már sokkal inkább boszorkányüldöző szerként, mint boszorkány csemegeként tartják számon a növényt.

Ebben a korszakban a hagyma legnagyobb "hasznát" a vámpírok elleni küzdelemben látták. Azt tartották, hogy ha az ajtóra fokhagyma fűzért, koszorút esetleg keresztet szögellnek, akkor a környéken garázdálkodó vámpír nem lépi át a ház küszöbét. Ám ha valaki vámpírt hívott meg a házába, a fokhagyma elvesztette a hatását. Sokan úgy gondolják, hogy a vámpírok és egyéb vérszívó lények legendája a veszettség járványával függ össze. Ezzel magyarázzák a vérszívók fény- és szagérzékenységét, valamint a harapással való fertőződést.

Hogy vámpír ellen hatásos-e a fokhagyma nem bizonyított, azt azonban egy izraeli tudós kimutatta, hogy ha a szétzúzott, vagy szétrágott fokhagymából felszabaduló allicin nevű anyag reakcióba lép a szervezetet megtámadó bacilusokkal vagy parazitákkal, az említett anyag kéntartalmú fehérjéi blokkolják azok működését. Ebből és a növény antioxidáns hatásából adódik, hogy a különféle fertőző betegségek (pl.: vírusos agyhártyagyulladás) kezelésében is igen nagy szerepet kaphat. Emellett csökkenti a koleszterinszintet és a szívpanaszok gyógyításában is segíthet. Nagyon hatásos féreghajtó - embernek, állatnak egyaránt.

Gyorsan megfeledkezünk azonban a növény sok-sok előnyéről, ha a velünk szemben álló ember éppen fokhagymás pirítóst reggelizett. Akkor ugyanis csak azt az igen kellemetlen szagot érezzük, amit a hagyma hátrahagy. Mielőtt azonban emiatt lemondanánk a fokhagyma áldásos hatásairól, nézzünk szét a gyógyszertárakban: a növény hatóanyagait kapszulákba csomagolták, tehát így is fogyasztható.

Aki az olcsóbb és természetesebb megoldásokat kedveli, az rágcsáljon továbbra is nyugodtan fokhagymát. A napi adag (ez felnőttnél 4-10 egy grammos gerezdet jelent) elfogyasztása után rágjunk szét némi petrezselymet - ez a növény ugyanis megszünteti a fokhagyma bűzét. Ha valaki nem bírja nyersen (pedig így a leghatásosabb), az leturmixolhatja és belekeverheti a levét bármilyen ételbe. A túlzott fogyasztással azonban vigyázzunk, mert a fokhagyma ként tartalmaz, s ennek hatására a gyomorban és a belekben erős szél alakulhat ki.

A fokhagyma télen-nyáron fogyasztható. Ültethető tavasszal és ősszel is, de télre csak a tavaszi tehető el, mivel a nagyobb gerezdekből álló őszi fajta, ha melegben tároljuk, gyorsan kihajt és ehetetlenné válik. A fokhagyma remek fűszer is. A házi kolbász elképzelhetetlen nélküle. Ha fűszerként használjuk érdemes egészben az ételbe tenni, ha mégis daraboljuk, akkor óvatosan bánjunk vele, mert ha hagyjuk, hogy megpiruljon, könnyen megkeseredhet (ráadásul a felsorolt értékes hatásait is elveszíti).

 

- práger -

Fokhagymaleves francia módra

Hozzávalók: 20 gerezd fokhagyma, 3 szegfűszeg, 10 dkg reszelt trappista vagy parmezán, 2 evőkanál olaj (az olíva a legjobb, de a napraforgó is megteszi), só, őrölt bors, zsálya levél, 4 darab zsemle

A megtisztított, de egészben hagyott fokhagymát feltesszük 2 liter vízben főni a szegfűszeggel, zsályával, sóval és borssal. Felforraljuk, majd alacsony fokozaton 15 percig továbbfőzzük. Közben a zsemléket vékony szeletekre vágjuk, megszórjuk sajttal, néhány csepp olajat teszünk rá és forró sütőben addig sütjük, míg a sajt meg nem pirul. Ha készen vagyunk, a szeleteket tányérba rakjuk és erre szedjük rá a levest.

A fokhagyma leves tejszínnel dúsítható. A tejszínt (3-4 evőkanál) elkeverjük egy tojás sárgájával, s erre öntjük rá - folyamatos kevergetés közben - a leszűrt levest.

 

forrás: archívum
(Patika Tükör – 020101)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.