Az emlőrák okozta halálozás Magyarországon továbbra is magas (kb. 2500 eset évente), az új megbetegedések jelentős hányadát előrehaladott klinikai stádiumban ismerik fel. Ugyanakkor a szűrés Magyarországon minden veszélyeztetett korú nő számára elérhető, de félelemből vagy hanyagságból kevesebben veszik igénybe, mint kellene.
Az Ăşgynevezett HER2 tĂpusĂş mellrák az egyik legalattomosabb Ă©s legagresszĂvabb válfaja a betegsĂ©gnek. A Magyar Rákellenes Liga szervezĂ©sĂ©ben megrendezett HER2 Betegklub keretĂ©ben kiderĂĽlt, hogy ma már a HER2-negatĂv áttĂ©tes emlĹ‘rákban szenvedĹ‘ betegek esetĂ©ben is van lehetĹ‘sĂ©g korszerű cĂ©lzott biolĂłgiai terápia alkalmazására. Emellett fĂĽrdĹ‘ruhás divatbemutatĂł volt műtĂ©ten átesett nĹ‘k rĂ©szĂ©re, amelynek kiemelten fontos szerepe van a betegek testkĂ©pĂ©nek helyreállĂtásában.
A statisztikák szerint napjainkban minden tizedik nĹ‘nĂ©l kialakul az emlĹ‘rák. A korai, áttĂ©tet mĂ©g nem kĂ©pzett emlĹ‘rákok 95%-ban tökĂ©letesen gyĂłgyĂthatĂłak, Ăgy nyilvánvalĂł a rendszeres szűrĂ©sek jelentĹ‘sĂ©ge Ă©s haszna. Sajnos ennek a betegsĂ©gnek több fajtája is lĂ©tezik.
„Nagyon sokfĂ©le emlĹ‘rák lĂ©tezik. MĂg korábban csak általában a daganatoknak a mĂ©rete vagy egy egyszerűbb szövettani elemzĂ©se alapján kategorizáltuk ezt a betegsĂ©get, ma már egy rĂ©szletes paramĂ©tereket tartalmazĂł szövettani elemzĂ©se áll a rendelkezĂ©sĂĽnkre, ami a molekuláris patolĂłgiának a vĂvmánya. Ezáltal egyre több sajátosságát tudjuk a daganatoknak kimutatni. A HER2 egy receptor, ami a daganatsejtek felszĂnĂ©n lĂ©tezik. AmĂg erre nem volt kezelĂ©sĂĽnk, addig ezeket a tĂpusĂş daganatokat agresszĂvabbaknak tartottuk. AmiĂłta erre a HER2 receptorra van már kezelĂ©sĂĽnk, azĂłta termĂ©szetesen egy sokkal kedvezĹ‘bb kimenetelű betegsĂ©grĹ‘l beszĂ©lĂĽnk” – mondta el Dr. Szentmártoni GyöngyvĂ©r, onkolĂłgus.
A legfontosabb az informáciĂłk átadása, hiszen ez a mellráktĂpus nagyon gyorsan Ă©s nagyon agresszĂvan terjed. „Nagyon fontos szerepe lenne az önvizsgálatnak, valamint a rendszeres szűrĹ‘programokon valĂł rĂ©szvĂ©telnek. Pillanatnyilag Magyarországon az 50%-ot alig Ă©ri el a mammográfiás szűrĹ‘vizsgálatokon valĂł rĂ©szvĂ©tel, pedig ha ezt az arányt sikerĂĽlne 70%-ra emelni, akkor 30%-os halálozási arányban valĂł javulással számolhatnánk. Én azt gondolom, hogy ebben, meg a tájĂ©koztatásban mĂ©g nagyon sok tennivalĂł van” – tette hozzá Dr. Szentmártoni GyöngyvĂ©r.
A rendezvĂ©nyen jĂł hĂrrel szolgáltak a HER2-negatĂv áttĂ©tes emlĹ‘rákban szenvedĹ‘ betegek számára, ugyanis eddig jobb Ă©letkilátásokkal számolhattak a kezelt HER2-pozitĂv emlĹ‘rákos nĹ‘k, mint HER2-negatĂv társaik, mivel a cĂ©lzott biolĂłgiai terápiák megjelenĂ©sĂ©vel a betegsĂ©g termĂ©szete erĹ‘sen átalakult. Most azonban kiderĂĽlt, hogy amennyiben a daganat nem mutat HER2-pozitivitást, ma már akkor is van lehetĹ‘sĂ©g korszerű cĂ©lzott biolĂłgiai terápia alkalmazására. Ez az Ăşgynevezett Ă©rkĂ©pzĹ‘dĂ©st gátlĂł kezelĂ©s, elsĹ‘sorban a HER2-negatĂv áttĂ©tes emlĹ‘rákban szenvedĹ‘ betegek számára jelent elĹ‘relĂ©pĂ©st.
A korai felismerĂ©s szerepe kiemelkedĹ‘en fontos, mivel már a műtĂ©ti beavatkozás, a gyĂłgyszeres vagy sugárterápia is megállĂthatja a rosszindulatĂş folyamatokat. Azonban az esetleges mellcsonkĂtĂł műtĂ©t kapcsán sĂşlyos lelki problĂ©mák is felmerĂĽlhetnek. Dr. Kegye Adrienne, pszichoterapeuta elmondta: „Azoknál a betegeknĂ©l, akiknĂ©l a kezelĂ©s testkĂ©p változással is jár, hosszĂş idĹ‘t vesz igĂ©nybe az ehhez valĂł alkalmazkodás, Ă©s fĂ©lelem, szorongás alakulhat ki a gyĂłgyulĂł betegben. Tart tĹ‘le, hogyan fogják Ĺ‘t elfogadni környezetĂ©ben, Ă©s Ĺ‘ maga hogyan tudja majd elfogadni a saját testĂ©t. Tapasztalataim alapján 6-8 hĂ©t után lehet alkalmazkodni a kialakult állapothoz, Ă©s a kezelt betegek elhiszik, hogy teljes Ă©letet lehet Ă©lni egy ilyen műtĂ©t után. A betegklubok nagyon alkalmasak arra, hogy a betegek egymás között egy kicsit kicserĂ©ljĂ©k a tapasztalataikat, Ă©s akár egymás között megtapasztalják azt, hogy ezzel jĂłl lehet Ă©lni, nem kell szĂ©gyellni.”
A HER2 Betegklub önkĂ©ntes elĹ‘adĂłi mellett, a speciális fehĂ©rnemű Ă©s fĂĽrdĹ‘ruha bemutatĂł mutatta meg, hogy a nĹ‘iessĂ©g valĂłban belĂĽlrĹ‘l fakad. „A mellműtĂ©t után a legfontosabb dolog a testkĂ©p helyreállĂtása. Ez kĂĽlsĹ‘ szilikon protĂ©zissel illetve a protĂ©zist tartĂł melltartĂł segĂtsĂ©gĂ©vel a legegyszerűbb. Ezek a fehĂ©rneműk specialitásuknál fogva csinosak, divatosak, kĂĽlsĹ‘ szemlĂ©lĹ‘ számára teljesen Ă©szrevĂ©tlenek, tökĂ©letesen illeszkednek minden testhez. Mi abban szeretnĂ©nk segĂteni, hogy a műtĂ©ten átesett nĹ‘k higgyenek abban, hogy a mellműtĂ©ttel a szemĂ©lyisĂ©gĂĽk nem változik meg. Azt szoktam mondani a hozzánk Ă©rkezĹ‘knek, hogy hinni kell abban, hogy Ă©rdemes Ă©lni!” – mondta el a divatbemutatĂł kapcsán TĂłth Zsuzsa.
Kovács Zsuzsa, a rendezvĂ©ny háziasszonya a rendezvĂ©nyrĹ‘l összefoglalva elmondta: „A HER2 Betegklub teljesen dĂjmentesen áll az Ă©rdeklĹ‘dĹ‘k rendelkezĂ©sĂ©re. A negyedĂ©vente rendezett összejövetelek Ă©s a rendszeres programok mellett a Rákellenes Liga szakemberei Ă©s önkĂ©ntesei folyamatos tanácsadást Ă©s iránymutatást adnak azoknak, akik korosztálytĂłl fĂĽggetlenĂĽl szeretnĂ©k megelĹ‘zni a betegsĂ©get, vagy gyĂłgyulásukhoz minĂ©l több informáciĂłt szeretnĂ©nek összegyűjteni. A Betegklubhoz valĂł csatlakozásnak nagyon egyszerű a mĂłdja az interneten, Ă©s mindenfĂ©le informáciĂłt meg lehet szerezni a Rákliga honlapján (www.rakliga.hu), kiadványaiban, szĂłrĂłlapjain. Emellett megjelenĂĽnk az egĂ©szsĂ©gĂĽgyi intĂ©zmĂ©nyekben, kĂĽlönös tekintettel az onkolĂłgiai centrumokban, valamint kĂĽlönfĂ©le hirdetĹ‘eszközökön.”