A fagyási sérülésekről röviden

A téli sportok, túrák és kirándulások kedvelőinek különösen ügyelniük kell arra, hogy megóvják magukat a hideg ártalmaitól. Már egy meghülés is elronthatja vagy elhomályosíthatja az élményt, de ennél jóval komolyabb következményei is lehetnek a zord időjárásnak.

A nem megfelelő öltözék, a túl hosszú – köztes melegedés nélküli – szabadban tartózkodás, valamint a szelesre, párásabbra forduló időjárás még 0 Celsius fok felett is okozhat fagyási sérülést. Ezek főként az ún. acrális (csúcsi) területeket, orrot, füleket érinthetik. Szokásos téli hidegben a végtagok ujjai gémberednek el legelőször, okozhatnak panaszt leghamarabb.

Akárcsak az égésnél, itt is fokozatokat különböztethetünk meg. Már a másodfokú fagyás is elég riasztó képet mutathat (felhólyagosodó bőr), a harmadfokúnál pedig már jelentős szövetelhalás tapasztalható. Legtöbbször elsőfokú fagyással találkozhatunk, melynél a fagyott testtájékon égő, szúró fájdalom jelentkezik, majd ez elmúlik, sőt érzéstelenségbe csap át. A bőr előszőr sápadt (az erek összehúzódnak, hogy minél kevesebb hőt veszítsen a szervezet), majd kipirul, később szederjessé válik és megduzzadhat.

Teendő: felmelegítés. Dörzsölés ellenjavallt, kiváltképpen hólyagos fagyásnál. A végtagok felületes fagyásánál meleg kézzel tartós, állandó nyomást gyakoroljunk a területre. Az ujjak a hónaljba helyezhetők, a lábat meg kell szárítani, száraz ruhaneművel burkolni.

Ha lehetőség van rá, 40-42 Celsius fokos víz alkalmazható a fagyott végtag hatékony felmelegítésére. Ha fennáll az újrafagyás veszélye, a fagyott testrész felmelegítése azzal a kockázattal jár, hogy a tovább folytatott pl. gyaloglás során bekövetkező újrafagyás jóval kiterjedtebb szövetelhalást okoz. Ebben az esetben a köztes felmelegítés kerülendő.

 

Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu

040202

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.