Nem, a cím nem egy szappanoperára utal. Ezeket ha nem akarom, nem nézem. A reklámokkal azonban kénytelen vagyok szembesülni, még akkor is, ha ott szűröm meg őket, ahol csak tudom.
Televízió esetén például lehalkítom a készüléket, rádióban másik csatornára kapcsolok, a nyomtatott sajtóban észre sem veszem. Van benne némi elfogultság, de az internettel vagyok a legelnézőbb – az itt megjelent reklámokon átfuttatom a tekintetemet, itt-ott kattintok is, a felugró ablakok sem zavarnak különösebben, persze nem is látogatok olyan webhelyeket, ahol ezek garmadája terítené be a képernyőt.
A tévében futó reklámszpotokkal szemben nehéz védekezni. Bevett szokásukká vált az ilyen filmek gyártóinak, hogy produktumaik átlagos hangerejét a természetesnél magasabbra állítják. Ezt technikailag addig tehetik meg, amíg a hang nem torzul. Ügyesen játszanak a frekvenciákkal, dinamikai tartománnyal, hangszínekkel, filterekkel, így még halkra állított televízió készülék esetén is elérik, hogy a reklámok a hírműsoroknál, filmeknél hangosabban, esetenként bántóan hangosan szólaljanak meg.
Megélni ezt kifejezetten frusztráló, az ember nem győz kapkodni a távirányító után, de a bosszúságot a legtöbb esetben már nem tudja elkerülni: arcunkba ordíthat a mosópor, a kozmetikum, az autó, egy sportesemény beharangozója egyaránt.
A kreativitás körébe nehezen rendelhető módszert egyre többen olvassák a reklámfilmeket futószalagon ontó médiacégek és televíziós csatornák „kreatív” munkatársainak a fejére. Legutóbb Kaliforniában telt be a pohár és indult „népi kezdeményezés” a manipulált reklámfilmek betiltása érdekében. Ami esetemben az utolsó cseppet jelentette a pohárban, az az egyik hazai sportcsatornán látható, a svájci jégkorong világbajnokságot népszerűsítő reklám idillt sugárzóan induló, csendesen folytatódó, majd a végén éjjeli lámpát hokiütővel „lekapcsoló”, elképesztően durva üvegcsörömpölésbe torkolló borzalma.
Váratlan, rémisztő, egészségünket romboló stressz. Az effektust hallva akár arra is gondolhatunk, hogy a környezetünkben történt valami baj, épp beverték az erkély ablakát, vagy a gyerek esett bele az előszobaajtóba. A hangerő véleményem szerint messze a megengedett felett van, lehalkított tévénél is ijesztően fülsértő. Itt már nem a halk neszek, környezeti zörejek általános felerősítéséről van szó, hanem a figyelemfelkeltés szempontjából egyesek szerint üdvözítőnek vélt, a képernyő előtt ülők többsége szerint azonban egyértelműen etikátlan és elítélendő, a nyugalmunk megzavarására ténylegesen és garantáltan alkalmas, felháborító eljárásról.
Amellett, hogy feleslegesen borzolja az idegeinket, nélkülözi a józan észt is, hisz egyes médiapszichológusok véleményével szemben meggyőződésem, hogy a hasonlóan agresszív reklámok ellenérzést keltenek, az „ellenszenv-asszociáció” okán pedig azonnal le is csapódnak a hirdetni kívánt termékre.
Magam részéről nem vásárolok egy ideig a támogatónak feltüntetett kozmetikai cég kínálatából, sőt – ellenére annak, hogy időnként belenézek egy-egy jégkorongmérkőzésbe – tiltakozásképpen a svájci világbajnokságot is kihagyom. Befejezéséig különös becsben fogom tartani a távirányítót, annak elnémító gombját, ezt tanácsolva mindannyiunknak, élve a gyanúperrel, hogy a reklám más csatornákon is feltűnhet, készen arra, hogy újra meg újra összerezzentsen, próbára téve már egyébként is megviselt stressztűrő képességünket.
Megjegyzés: Biztató, hogy egyes országokban a gyerekeknek szóló műsorok mellett sugárzott reklámok esetén már nem lehet manipulálni azok hangsávjait. Skandináviában pedig ennél is tovább mentek: gyermekműsorok előtt, közben és után egyáltalán nem lehet reklámokat sugározni. (Nálunk meg egy mesefilmet minden további nélkül követhet közvetlenül egy erőszakos jeleneteket tartalmazó filmajánló.) Más országokban is vannak törekvések a reklámlobby megfékezésére. Meggyőződésem, hogy ez csupán a józan belátás, a nézőket szolgáló, gyermekeink mellett mindannyiunk szellemi-lelki egészségét védő elkötelezettség kérdése.
(–VBE–)
