"Minden ember a maga korlátozott módján éli meg a szeretetet és nem gondol arra, hogy fájó konfliktusainak köze lehet a szeretettel kapcsolatos tudása hiányosságához." A szeretetre való képesség mindannyiunkban ott rejlik, ám hogy mennyire engedjük kibontakozni, az nagymértékben tőlünk függ.
A szeretet fogalmának a pontos körülírása szinte lehetetlen, hisz bármely meghatározás csak töredékesen adhatja vissza a szó értelmét, csonkítva annak jelentését. Jelenthet egyszerre eksztázist, örömöt, csalódást, racionális és irracionális állapotot. Számos dolog megfogalmazásánál használhatjuk, számtalan konkrét esetet idézve próbáljuk körvonalazni a szeretet természetét, tartalommal megtöltve a túl gyakran használt, éppen ezért kiüresedett fogalmat. Ha megpróbáljuk mégis meghatározni, fennáll a veszély, hogy a meghatározás túlságosan ködös vagy homályos lesz.
Honnan ered, min alapszik a szeretet?
A hiten, a bizalmon és az elfogadáson. Eric Fromm szavait idézve "szeretni annyi, mint feltétel nélkül rábízni magunkat valakire, teljesen odaadni magunkat abban a reményben, hogy szeretetünk szeretetet hoz létre a szeretett személyben". Ezt kimondani nagyon egyszerűnek tűnik, de a mindennapi gyakorlatban rendkívül nehéz megvalósítani. Kevesen vannak közöttünk, akik annyira erősek, megértőek, bizakodóak, hogy feltétel nélkül képesek adni.
Ez nem meglepő, hisz gyermekkorunktól fogva arra neveltek bennünket, hogy erőfeszítéseinkért jutalmat várjunk. A munkáért megfelelő fizetést kapjunk, különben otthagyjuk állásunkat, ha időt, energiát fektetünk valaminek az elvégzésére, mindig dicséretre vagy sikerélményre számítunk, különben legközelebb nem csinálunk semmit. Ezek alapján a tanulás egyetlen motiváló tényezője sokszor a jutalom. Pedig az ember egyetlen esélye mégis a szeretet. Szeretni mégsem könnyű.
Hol hibázunk, mit vétünk el? Ha nem sikerül fejleszteni a szeretetre való képességünket, annak az lehet a következménye, hogy mesterségesen hozunk létre akadályokat vagyis ürügyet, kifogást találunk arra, hogy megtagadhassuk a szeretet adását, elfogadását. Ha beleesünk ebbe a csapdába, megfosztjuk magunkat attól, hogy emberi mivoltunkban valaha is kiteljesedjünk.
Ezer okot találhatunk arra, hogy a szeretetre való képtelenségünket rajtunk kívül álló okokra hárítsunk. Ezzel aztán fel is mentettük magunkat a változtatás alól. Vannak emberek, akik szinte egész életükön át ilyen önigazolás mögé rejtőznek. Nem veszik észre, hogy az ilyen magatartás szorosan összefügg azzal, hogy képtelenek komoly kapcsolatokat kialakítani és az élményeket teljességében átélni.
Sajnos, felnőttként is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az élet arról szól, hogy jutalomért tegyünk dolgokat.
A különféle alkalmakra, ünnepekre egyre drágább ajándékokat vásárolunk, csupán azért, hogy az emberek szeressenek, elkerüljük az érzelmeink és szeretetünk kimutatását. Tragikus, hogy keményen dolgozunk azért, hogy szeretetet vegyünk.
Pedig a szíve mélyén mindenki érzi, tudja, hogy mennyire igaz az alábbi idézet:
"Az embernek nincs más választása, mint szeretni. Ellenkező esetben kínzó magány, pusztulás és kétségbeesés a sorsa."
Dr. Nemes Rozália
forrás: archívum
(Patika Tükör – 060328)
