Elhunyt Nagy PĂ©ter irodalmĂĄr, mƱfordĂtĂł, a Magyar TudomĂĄnyos AkadĂ©mia rendes tagja.
Az alĂĄbbi mĂłdon emlĂ©kezett HorvĂĄth JĂĄnosrĂłl, kedves professzorĂĄrĂłl több mint negyven Ă©vvel ezelĆtt:
"MiĂłta elment, gyakran lĂĄtom Ćt a rĂ©gi bölcsĂ©szkar pĂĄllott folyosĂłjĂĄn, amint szapora, de nem sietĆs lĂ©ptekkel megy a tanterem felĂ©... BelĂ©p a tanterembe, ebbe a mindig szellĆzetlen, mindig rideg hodĂĄlyba, ahol egymĂĄs hegyĂ©n-hĂĄtĂĄn zsĂșfolĂłdva vĂĄrtuk minden Ă©vfolyam lelkes magyar-szakosai s a vendĂ©gek, akiket nem a szak s a vizsga, hanem az Ć varĂĄzsa vonzott, s egyszerre nĂ©ma csönd lett a dĂșs zsivajbĂłl... S lĂĄtom keskeny, folyosĂłszerƱ, a ridegsĂ©gig puritĂĄn tanĂĄri szobĂĄjĂĄban, ...amikor a »kollĂ©ga Ășr«, a riadt hallgatĂł beĂłvakodik, s Ć tanĂĄcsadĂĄsban vagy vizsgĂĄn egy pillanat alatt ĂĄthidalja azt a gĂ©geszorĂtĂł szakadĂ©kot, mely akkor professzort s diĂĄkot törvĂ©nyszerƱen elvĂĄlasztott: meleg kedvessĂ©gĂ©vel â nincs rĂĄ mĂĄs szĂł: bĂĄjĂĄval â emelve magĂĄhoz a »jelöltet«, s teremtve meg szĂĄmĂĄra a lĂ©gkört, melyben minden tudĂĄsĂĄt kitĂĄrhatja, minden problĂ©mĂĄjĂĄval elĆhozakodhatik... S ezĂ©rt bĂșsak e sorok, midĆn kedves hajdani professzoromtĂłl bĂșcsĂșzom. SzomorĂș, hogy napos dĂ©lelĆttökön nem talĂĄlkozhatom többĂ© vele a BartĂłk BĂ©la Ășton, ahol sĂ©tĂĄlgatni szokott â de szomorĂșbb, hogy csak pillĂ©reit Ă©pĂthette meg a katedrĂĄlisnak, melynek megalkotĂĄsĂĄra hivatott volt... A hagyatĂ©k, mely rĂĄnk maradt utĂĄna, Ăgy is ĂłriĂĄsi: magyar irodalomtörtĂ©nĂ©sz mĂ©g elĆtte ennyit nem vĂ©gzett soha. A kor parancsa, hogy tĂșl kell nĆnĂŒnk rajta â de tĂșl nem lĂ©phetĂŒnk rajta, mert ha vitatkozunk is sokszor vele, mindaz, amit felkutatott, megĂĄllapĂtott, összegezett, immĂĄr irodalmi mĂșltunkrĂłl alkotott tudĂĄsunk elidegenĂthetetlen rĂ©sze lett. Ha a katedrĂĄlis Ășj tervek szerint s Ășj mĂłdszerekkel fog is felĂ©pĂŒlni, egy-egy oszlopfĆ, boltĂv vagy rozetta örökkĂ© Ćrizni fogja az Ć keze nyomĂĄt."
BĂĄr Nagy PĂ©ter munkĂĄssĂĄgĂĄnak, irodalomtörtĂ©nĂ©szi, kultĂșrmissziĂłs tevĂ©kenysĂ©gĂ©nek megĂtĂ©lĂ©sĂ©t is övezhetik vitĂĄk, a fentebb ĂĄltala papĂrra vetett sorok â egy emberöltĆvel kĂ©sĆbb â Ć reĂĄ is igazak. LenyƱgözĆen nagy tudĂĄsĂș, bĂĄmulatos szellemi frissessĂ©gĂ©t, sajĂĄtos humorĂĄt Ă©s higgadt racionalitĂĄsĂĄt utolsĂł pillanatig megĆrzĆ embert veszĂtettĂŒnk el, akit több mint tĂz Ă©ve volt szerencsĂ©m ismerni, de â Ă©s ezt nem tudom elĂ©ggĂ© sajĂĄt szememre vetni â vele messze-messze nem annyit beszĂ©lgetni, Ćt kĂ©rdezni Ă©s hallgatni, mint amennyi mĂłdomban ĂĄllt volna, amennyit kellett volna, amennyi kötelezĆ lett volna. TalĂĄn azt gondoltam, hogy van mĂ©g idĆ, hogy fel kell kĂ©szĂŒlnöm ahhoz, hogy egyĂĄltalĂĄn követni tudjam.
Nem tudom â TanĂĄr Urat is beleĂ©rtve â mit hoz lĂ©tĂŒnknek, lĂ©nyĂŒnknek a sors, de meggyĆzĆdĂ©sem â ismerve Ćt Ă©s körĂŒlmĂ©nyeit â, hogy magas kora ellenĂ©re mĂ©g Ă©rtĂ©kes, örömteli Ă©veket Ă©lhetett volna. Itt Ă©s most nem helyĂ©nvalĂł errĆl többet Ărnom, helyette egy MĂĄrai SĂĄndor idĂ©zetet ajĂĄnlok jĂłszĂvvel mindannyiunk figyelmĂ©be:
"ElĆször, valamikor rĂ©gen, boldog akartam lenni. AztĂĄn tökĂ©letes. De nincs messze az idĆ, mikor az ember csak lenni akar, boldogtalanul Ă©s tökĂ©letlenĂŒl is, lenni, mĂ©g egy kis ideig, mert sĂŒt a nap, vagy esik az esĆ."
Våli Béla Edgår
orvosiLexikon.hu
2010 januĂĄr 20.