Három órán múlhat az élet

Sharon Stone (fotó: che; liszensz: CC-BY-SA-2.0 – Wikimedia Commons)A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok. Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában. Hazánkban évente 42 ezren kapnak szélütést, közel 12 ezren belehalnak. A betegek negyede fiatalabb 60 évnél, a férfiak veszélyeztetettebbek. A túlélők 22%-a járásképtelen, többen kerekesszékbe kerülnek. A stroke-betegek csaknem fele nem képes saját magáról gondoskodni, ugyanakkor ötödük komoly beszédzavarral kénytelen megküzdeni.
A stroke nem csak a modernkor pestise, hiszen a múltban is nem egy esetet regisztráltak. Ki ne halott volna Kinizsi Pálról? A legendás erejű, kenyérmezei hősről, Mátyás kedvenc hadvezéréről, aki könnyedén felemelt egy malomkövet, majd "agyvérzést" kapott. Szent László királyunk halálát is a történelmi dokumentumok alapján valószínűleg stroke okozta. A sors furcsa fintora, hogy 1945-bea jaltai tárgyalások egyik fontos egyénisége, Roosevelt, szintén stroke áldozata lett. Lenin is ebben a betegségben szenvedett. Az első szélütés 1922-ben érte, ezt követően még némileg javult állapota, átmenetileg beszélőképessége is visszatért, járóképessé vált, azonban az újabb stroke-ok végül sírba vitték. A betegség enyhébb formái mások életében csak múló epizódok. Idősebb George Bush, Jean-Paul Belmondo, Sharon Stone és sokan mások visszatérhettek pályájukra.

A szélütés kezelhető, de csak abban az esetben, ha a szakszerű segítség időben érkezik. A Magyar Stroke Társaság ismételten a 3 órás időablak, az azonnali segélyhívás fontosságára és a stroke tüneteinek megismerésére helyezi a hangsúlyt országos kampánya során.
Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a kampány és a Stroke Napja eredményeképpen egyre többen ismerik fel a betegség tüneteit. Ahogy azt Prof. Dr. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke elmondta, a tavalyi évben bizonyíthatóan megnőtt a vérrögoldások száma ugyanakkor a szélütés tüneteinek észlelésekor az emberek azonnal hívták a mentőket. Elsősorban a felvilágosító kampánynak köszönhetően 2010-ben 884 trombolízis (vérrögoldó eljárás) történt, ami 24%-kal több mint 2009-ben. Ilyen mértékű növekedés a korábbi évek során egyszer sem volt tapasztalható. A Társaság szeretné, ha a javuló tendencia idén is folytatódna.
A Társaságot a felvilágosító munkában továbbra is segíti az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője szerint az elmúlt évben érezhetően többen emelték fel a telefont és hívták a mentőket, mikor a stroke tüneteit észlelték, ráadásul a téves riasztások aránya is csökkent. Mindez azt jelenti, hogy az emberek valóban többet tudnak magáról a betegségről és felismerik annak tüneteit.
Továbbra is fontos azt hangsúlyozni, hogy stroke gyanúja esetén a beteg, vagy annak hozzátartozója ne a háziorvosnak szóljon, hanem rögtön HÍVJA A 104-ET! Ezzel értékes időt nyerhet, ami a stroke hatékony kezelésének megkezdéséhez elengedhetetlen – legfeljebb 3 óra áll a neurológus szakemberek rendelkezésére, hogy megkezdjék az életmentő vérrögoldó eljárást.
A Társaság a „Ne késlekedj” kampány, illetve a Stroke Napja megszervezésével a jövő évben is folytatni kívánja a felvilágosító munkát, ezzel is hozzájárulva a szélütés visszaszorításához Magyarországon.

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.