Félelem a cukorbetegségtől = félelem az inzulintól?

A 2-es típusú cukorbetegek elsöprő többsége nincs tisztában a betegséggel járó legnagyobb veszélyekkel.
A cukorbetegek ismerethiánya az esetek több, mint 40%-ban jelentős állapotromláshoz, szövődmények kialakulásához vezet, mutatott rá a Szonda Ipsos 2007-es felmérése.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a 2-es típusú diabéteszben szenvedők tájékozottságuk hiánya miatt komoly veszélyben vannak. Az érintettek nagy része nincs tisztában alapfogalmakkal, nem méri rendszeresen vércukor szintjét, így csökkennek az esélyeik arra, hogy a betegséggel járó súlyos szövődményeket elkerüljék.

Megdöbbentő eredmények születtek abban a Szonda Ipsos felmérésben, melyet a 2-es típusú cukorbetegek körében végeztek. (A 2-es típusú cukorbetegség általában 40 év felett alakul ki, elsősorban a túlsúly, a helytelen táplálkozás és a testedzés hiánya áll a hátterében.) A kutatás a betegséggel kapcsolatos tájékozottságot mérte fel, arra vonatkozóan, hogy az érintettek mennyire ismerik és ellenőrzik, ellenőriztetik legfontosabb élettani (vércukor, HbA1c) értékeiket. Milyen ismeretekkel rendelkeznek a legújabb kezelési lehetőségekről és hogyan vélekednek az inzulinterápiáról.

A megkérdezettek többsége heti 1-2 alkalommal ellenőrzi mindössze a vércukorszintjét! Az inzulinterápiát alkalmazók már nagyobb kontroll alatt teszik ezt, ők naponta 2-5 alkalommal végzik el vércukorszintjük ellenőrzését. Arra, hogy mennyire fontos ennek folyamatos figyelése a válaszadók csekély százaléka érezte a jelentőségét és az állapotának biztonságos nyomon követését. A többségükben -rendkívül sajnálatos módon – ellenérzéseket vált ki a vércukorszintjük mérése.

Annak ellenére, hogy a betegek 70%-a rendelkezik otthonában saját vércukormérő készülékkel, mégis 40%-uk heti 1 mérésnél ritkábban, 23%-uk naponta egyszer. A megkérdezettek 26 %-a a diabetológus szakorvos utasításának megfelelően ellenőriz, 47% -uk a háziorvos javaslatát követi, 25%-uk saját döntése szerint mér.

Az érintettek 30%-a más módon kontrollálja vércukorszintjét: 5%-uk patikában, 10%-uk baráti összejöveteleken, klubokban, rendezvényeken ellenőrizteti értékeit, mindössze 15%-uk fordul háziorvoshoz vagy szakorvosi rendelőkbe.

A felmérésből kiderült, hogy az érintettek csak 10%-a ismerte a HbA1c érték jelentését és tudta, hogy az utóbbi 3 hónap vércukorszintjének élettani átlagát mutatja meg. Értékének 7% alatt tartásával jelentősen csökkenthető a késői szövődmények kialakulásának kockázata.

A megkérdezettek közel 50 %-a nem érte el az ideális célértéket, pedig a mérföldkő értékű UKPDS vizsgálat rávilágított arra, hogy a HbA1c érték 0.9%-nyi csökkentése a mikrovaszkuláris szövődmények kialakulását 25 %-kal, bármilyen diabétesszel összefüggő végpont elérését 12%-kal redukálta.

A válaszadók 43%-a egyáltalán nem tudta, hogy mennyi volt az utolsó hemoglobin A1c értéke, 36%-uk 7 feletti értéket mondott, az ideális 7 % alatti tartományt csak a betegek 20 %-a érte el.

A megkérdezett betegek 40%-a szenved – már kialakult – szövődményektől, melyek közül a leggyakoribbak a látászavarok (48%), szív- és érrendszeri problémák (42%), diabéteszes láb (31%) és a vese károsodása (12%) voltak.

A felmérés szerint a 2-es típusú diabéteszesek 37%-a több mint tíz éve küszködik a betegséggel, 25%-a 6-10 év óta érintett. Annak ellenére, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre hatásosabb terápiák állnak a betegek rendelkezésére, a megkérdezettek 79%-a a jelenlegi terápiáját több, mint 6 éve kezdte el alkalmazni. Elgondolkodtató az, hogy vajon miért nem változtatják a terápiát a betegeknél, amikor a HbA1c értéke 7% fölé kerül, hiszen egyedül így csökkenthető a szövődmények kialakulása.

A legújabb szakmai ajánlások kiemelik a minél jobb anyagcsere egyensúly elérését és ez az alapja az alkalmazott terápiák meghatározásának is. A terápia első lépése, az életmódváltoztatás és a tablettás kezelés alkalmazása. A rendszeres vércukorszint mérése és a HbA1c szint nyomon követése megmutatja, hogy a kezelés megfelelő-e a beteg számára. Azonban ha a mért értékek nem az ideális tartományban vannak terápiaváltás szükséges, hogy az állapotromlást és a szövődményeket mindenképpen elkerüljék. Az új ajánlások hangsúlyozzák HbA1c folyamatos 7% alatt tartását, valamint az éhomi vércukorszint önkontrollosan mérve 5.5 mmol/l és az étkezés utáni vércukorszint 7.5 mmol/l alatt tartását, amennyiben ez a tablettás terápiával nem érhető el, javasolt a korai inzulinkezelés elkezdése.

A 2-es típusú cukorbetegek 63%-a részesül tablettás kezelésben, 21%-a inzulint, 7%-a mindkettőt kapja, 7%-a csak diétázik, 2%-uk nem alkalmaz semmilyen terápiát.

A Szonda Ipsos felméréséből az is kitűnt, hogy az érintettek zöme akkor is ódzkodik az inzulinkezeléstől, amikor állapota már régóta indokolttá tenné azt. Elsősorban ismerethiány a félelem oka. Azok a betegek, akik kezdetben féltek, viszolyogtak és tájékozatlanok voltak, de mégis elkezdték az inzulinkezelést, azt tapasztalták, hogy állapotuk javult, cukorértékük stabilizálódott.

Dr. Mógor Márta háziorvos felhívta a figyelmet, hogy a 2007-ben életbe lépett, cukorbetegeket érintő változások, nem állnak összhangban a jelenlegi szakmai ajánlásokkal.

Az új rendelet gyakorlatilag leszűkítette a 2-es típusú diabéteszesek korszerű tablettákhoz (jelentősen megdrágultak, míg a korszerűtlenek olcsóbbak lettek), és nem teremtette meg a napi egyszeri, tablettákkal kombinálható, korszerű inzulinhoz jutásának lehetőségét.

Napjainkban a diabétesz járványszerűen terjed. Az optimális anyagcsere elérésével, jelentősen csökkenthető a késői szövődmények kialakulása, mely csakis a megfelelő terápia alkalmazásával lehetséges. Ehhez elengedhetetlen, hogy a korszerű készítmények támogatást élvezzenek, hogy minden beteg hozzájuthasson az életminőséget javító terápiákhoz és ne csak akkor, mikor már állapota súlyosbodik.