Alkoholos italok – Egészségére?

Az alkoholos italok élvezete több évezredes múltra tekint vissza. Szerte a világon sokan fogyasztanak – kisebb-nagyobb rendszerességgel – különböző mennyiségű és fajtájú alkoholokat. Az alkoholfogyasztás az utóbbi évtizedekben mind a fogyasztók számát, mind az elfogyasztott alkohol mennyiségét tekintve növekedett, ezzel párhuzamosan a következmények is egyre nagyobb mértékben jelentkeznek.

Az elfogyasztott alkohol mennyisége

Magyarországon a ’30-as években az egy főre jutó alkoholfogyasztás évi 5,4 liter volt, a ’80-as évekre ez a mennyiség csaknem a duplájára emelkedett, és ma is 10-11 liter körül mozog.

Az alkoholisták számára vonatkozólag – a dolog természetéből adódóan – megbízható adatok Magyarországon sem állnak rendelkezésre. A KSH-adatok szerint számuk 6-800 ezerre tehető. 1995-ben egy 15 háziorvosi praxisra kiterjedő felmérés szerint, a megkérdezettek 20 százaléka absztinens, 60 százaléka mértékletesen fogyaszt alkoholt, 20 százaléka pedig problémás ivó, vagy nagyfogyasztó. Ez azt jelenti, hogy kétmillió veszélyeztetett, illetve alkoholbeteg egyénnel lehet számolni. Az egészségügyi probléma nagyságát mutatja, hogy az alkoholfogyasztással kapcsolatos halálozás (alkoholos pszichózis, idült alkoholizmus, alkoholmérgezés, alkoholos májzsugorodás, alkoholos szívizom-elfajulás stb.) a ’90-es évekre a ’80-as évekhez képest három és félszeresére növekedett.

Ki tekinthető alkoholbetegnek?

Alkoholbetegnek – a klasszikus meghatározás szerint – az tekinthető, aki kontrollvesztő módon iszik, és az alkoholtól függő, dependens viszonyba kerül; akinél az alkoholizálás következtében személyiségi és magatartászavar alakul ki, életviteli problémák jelentkeznek, és különböző szervkárosodások lépnek fel, melyek érintik a központi idegrendszert, a szívizmot, a májat, a gyomor-bélrendszert stb.

Az alkoholfogyasztással foglalkozó szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy nemcsak az alkoholistáknak okoz az alkohol súlyos problémákat, hanem már napi 2-3 italnak is súlyos egészségkárosító hatása lehet, ha valaki ezt a mennyiséget hosszú távon, rendszeresen fogyasztja.

Mennyi a megengedhető mennyiség?

A napi megengedhető mennyiség nők számára nem több mint napi egy ital, fér-fiak számára pedig napi 2 ital lehet. Egy ital alatt 10-14 g alkoholfogyasztást értünk.

1 ital = 300 ml sör
120 ml bor
30 ml tömény

Napi 1-2 ital, vagy ennél is kevesebb fogyasztása általában nem, vagy csak csekély kockázatot jelent azoknál az egyéneknél, akik társasági összejöveteleken, alkalomszerűen sem isznak 3-4 italnál többet.

Nő az egészségkárosodás kockázata azoknál, akik naponta 2-3 italnál többet fogyasztanak. őket a szakemberek "kockázati ivók"-nak tartják. A "problémaivók" életében már az egyén károsodása mellett az alkoholfogyasztással kapcsolatos családi és munkahelyi problémák, esetleg ittas vezetés is előfordulhat. Az alkoholfüggő betegeknél alkohol hiányában elvonási tünetek jelentkeznek (remegés, verítékezés, feszültség), egészségük romlása elkerülhetetlen (máj, szív, idegrendszer stb.) és gyakoriak a családi és munkahelyi problémák.

Az alkohol szervkárosító hatásai

  • Idegrendszer – Alkoholizálás hatására a megjegyző és a megőrző memória romlása, az intellektuális funkciók csökkenése, elbutulás figyelhető meg, melynek hátterében agysorvadás, agyi keringési zavar és degeneratív károsodások állnak. A perifériás idegrendszer érintettségének (alkoholos polyneuropathia) tünetei legkifejezettebben a végtagokon, harisnya- vagy kesztyűszerű kiterjedésben jelentkeznek, fájdalom, zsibbadás, érzészavar, később végtaggyengeség formájában.
  • Gyomor-, béltraktus – Mind a heveny, mind az idült hasnyálmirigy-gyulladás alkoholizáló egyének esetében gyakrabban fordul elő. A gyomor és nyelőcső hurutja, a gyomor nyálkahártyájának a sorvadása és májzsugorodás esetén a nyelőcső vénáinak kitágulása (sokszor halálos kimenetelű vérzése) is a túlzott alkoholfogyasztás szervkárosító hatása miatt alakul ki. Az alkoholizálás tízszeresére növeli a szájüreg, a nyelőcső, a gyomor, a hasnyálmirigy rosszindulatú daganatainak előfordulását.
  • Alkoholos májgyulladás (alkoholos hepatitisz) – Súlyos, az esetek 10-13 százalékában halállal végződő kórkép. Az alkoholos májzsugorodásnál az elpusztult májszövet helyét kötőszövet foglalja el. A tünetek kezdetben elmosódottak, étvágytalanság, hányás, hasi fájdalom jelentkezhet. A megjelenő hasűri folyadék a folyamat súlyosbodását jelzi, s a további alkoholizálás már menthetetlenül májelégtelenséghez vezet. Éveken át tartó 4-5 alkoholos ital (50-60 grammnyi alkohol) a férfiak 50 százalékánál májzsugorodáshoz vezet. A nők szervezete érzékenyebb az alkohol hatására, nekik ennek a mennyiségnek a fele is elegendő a májcirrosis kialakulásához.
  • Szív- és érrendszer – Az utóbbi évtizedek vizsgálatai szerint, egészséges egyéneknél, kis mennyiségű, napi 1-2 ital (maximum 20 g alkohol) elfogyasztása csökkentheti a szív- és érrendszeri halálozás kockázatát. Mivel az alkohol emeli a vérnyomást, nagy mennyiségű italfogyasztás súlyos szívizom-elfajulást okozhat, és megnöveli az agyvérzés kialakulásának a veszélyét is. Alkoholizálás után igen gyakran jelentkezik szívritmuszavar, ezért ezt a jelenséget az angolok "holiday heart" szindrómának nevezték el, utalva a - főleg - ünnepnapokon és hétvégén történő nagymértékű italfogyasztásra.
  • Egyéb hatások – Az alkoholizálás hormonális és anyagcsere-változásokat idéz elő, megnöveli a csontritkulás, a fertőzések, a vérszegénység kialakulásának veszélyét. Arról se feledkezzünk meg, hogy az alkohol minden grammjával 7,1 kcal kerül a szervezetünkbe (1 ital energiaértéke 70-100 kcal), növelve az elhízásra való esélyt.

Nem az ital a megoldás!

Gondoljunk a fentiekre, amikor családi vagy munkahelyi problémáink miatt, "stresszoldás" címén az italhoz nyúlnánk. Kerüljük azok társaságát, akik a lerészegedést természetesnek, esetleg egyenesen követendő magatartásnak tartják. Ez a cikk nem a kulturált, mértékletes italfogyasztás ellen emel szót, hanem a túlzott mértékű, rendszeres alkoholfogyasztás veszélyeire kívánta felhívni a figyelmet.

 

Dr. Barna Mária

forrás: archívum
(Patika Tükör – 031103)

Archívum

Archivált írás. A benne foglaltak aktualitása nem garantált, vagy nem feltétlenül tükrözik a vonatkozó tudományterületek jelenlegi ismeretanyagát, szempontjait és hangsúlyait.

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.