A növényvilág sokféle kedvező - néha kedvezőtlen - hatású növény mellett sok olyan fajt is tartalmaz, melyek hatóanyagai között különösen fontosak, meghatározóak az illatanyagok. A kellemes illatot hordozó növényeket már az ősidőktől felhasználta az ember. A korai illatszerek, a kultikus szertartások során alkalmazott növények jellemző illatokat hordoztak. Napjainkra is jellemző e növények többcélú alkalmazása, hiszen valamennyiünk polcán megtalálható egy vagy több illathordozó kozmetikai készítmény.
A gyógynövényboltokban egyre sokasodnak a különböző növényi olajok üvegcséi, s a hivatalos gyógyszerkönyv is jó néhány növényi olajat tartalmaz. Aromaterápia néven foglalják össze azon lehetőségeket, amikor a növényi illatanyagok kedvező élettani hatásait használják fel különböző kivonatok, párologtatók, stb. révén. A terápiás eljárások azon növényekre terjedhetnek ki, melyek illékony vegyületet, vegyületeket tartalmaznak. Ismerkedjünk meg a növényvilág néhány ilyen képviselőjével.
A citromfű (tudományos néven: Melissa officinalis) lágyszárú évelő, az ajakosok családjába tartozó gyógynövényünk. Gyökértörzséből fejlődnek a tarackszerű, vízszintes hajtásai, melyek a földfeletti, új hajtásokat fejlesztik. A növény szára - a családra jellemzően - négyélű, szőrözött, legtöbbször 50-80 cm-es. A citromfű levelei keresztben átellenesek (azaz az egymás feletti levélpárok derékszöget képeznek), tojásdadok vagy szív alakúak, a levélszél durván fűrészes. Virágai kicsik, jellegzetes ajakos szerkezetűek (három sziromlevél alkotja az alsó, két sziromlevél a felső ajkat), fehérek, s tízesével-húszasával alkotott csoportjaik a levelek hónaljában helyezkednek el.
A citromfű június-szeptember között virágzik, s az egész növény, de főként a levelek igen kellemes citromillatúak. A növény egyébként Dél-Európából származik, hazánkban a déli területeken érzi magát otthon, ahol tölgyesekben, cserjésekben, akár szárazabb társulásokban is előfordul.
Gyógynövényként a leveleket vagy az egész földfeletti hajtást alkalmazzák és illóolaj is készül belőle. A növény kb. 0,2-0,5 százalékban tartalmaz illóolajat, melynek fő alkotói a citrál, a citronellál, a geraniol; a növényben kimutathatók még triterpének, flavonoidok és más, nem jelentéktelen biológiai hatású vegyületek is. A növény forrázatát nyugtató, görcsoldó, étvágygerjesztő, epeműködést javító hatása miatt alkalmazhatják, sokféle teakeverék alkotórésze is lehet. A citromfűolaj likőripari, kozmetikai alapanyag, s egyre fontosabb tagja az aromaterápiának.
A citromfű már az ókorban is ismert és elismert gyógynövény volt, s megtaláljuk Szent Hildegárd (Hildegárd von Bingen) középkori receptjei között is, ahol fejfájás, szédülés és gyomorfájdalom ellen javallt. Vizsgálatok igazolták az illóolaj görcsoldó, baktericid hatását, valamint azt, hogy élénkítő, kedélyjavító hatása van. Ha szobai párologtatóra kevés illóolajat csepegtetünk, valóban számíthatunk arra, hogy a kellemes illatú levegőben kevesebb lesz a kórokozó. Az illat egyben javítja a szobában tartózkodók kedélyét, hangulatát.
Kertjeink igénytelen, sokat tűrő félcserjéje a levendula (Lavandula officinalis).
Fás jellegű gyökérzete jól fejlett, akár több méterre is behatolhat a talajba. A levendulaültetvény megközelítően szabályos félgömb alakú növényekből áll. A levelek szálasak, keresztben átellenesek, finoman szőrözöttek, amit a nemezes szóval jelöl a botanika. Az ajakos virágok kékek, ibolyáskékek, esetleg fehérek. A kis virágok laza csoportokat, ún. álörvöket alkotnak. A levendula június-júliusban díszíti virágaival a kertet. Őshazája a Földközi-tenger vidékén van, igazi szárazságtűrő faj.
Hazánkban részben mint néhány évtizede betelepített, termesztett gyógy- és illatnövény él, első hazai telepítését a Tihanyi-félszigeten végezték. Mediterrán, szárazabb jellegű helyeken lehet kertjeink illatos dísze, de akár sövény, határolószegély is kialakítható vele. A drog a növény virágzata, mely 0,5-1,5 százalék illóolajat, valamint csersavat, kumarint, flavonoidokat tartalmaz. A tüllzacskóba zárt száraz levendulavirágzat nemcsak illatosít, hanem többféle rovarkártevőt távol is tart ruháinktól!
Forrázatát főként nyugtatószerként alkalmazták, jó hatású lehet ideges eredetű panaszok (gyomor-, bélproblémák, alvászavar) esetén. A növény nemzetségneve a latin lavare (= mosni) szóból származik, ami nyomatékkal utal arra, hogy előszeretettel alkalmazták fürdővizek illatosítására. Alkoholos kivonata bedörzsölőszerként használható reumatikus fájdalmak ellen, de talán legnépszerűbb kozmetikai, illatszeripari hasznosítása (borotválkozás utáni szeszek, szappanok, kölnik igen bevált alkotója).
Az orvosi zsálya (Salvia officinalis) szintén fejlett gyökerű, évelő félcserje. Szára négyélű, fiatalon lilás-ibolyás színű, szőrök borítják. Levelei tojás alakúk, az alsók nyelesek, a felsők nyél nélküliek, molyhosak. A virágok ibolyásak, rózsásak, esetleg fehérek. Virágzási ideje: június-július. Az orvosi zsálya is a Földközi-tenger vidékéről származó, szárazságtűrő, sokfelé termesztett.
A növény 1-2,5 százaléknyi illóolajat tartalmaz, melynek fő alkotórészei az a- és b-tujon, kámfor, pinén, de a zsálya tartalmaz még cseranyagokat, keserűanyagokat, glikozidokat is. Alkalmazható gyomor-, bélbetegségek, hasmenés, felfúvódás ellen. Izzadásgátlóként, valamint pajzsmirigyzavaroknál, illetve klimaktérium esetén is használható. Az illóolaj görcsoldó hatású, külsőleg pedig szájüreggyulladásoknál, fogfájásnál ajánlható, de adagolható fürdővízhez is - fertőtlenítő hatása igen kedvező gombás bőrbetegségeknél.
Az orvosi zsálya fűszernövényként is használható, szárnyasokat ízesíthetünk vele, de virágait salátákhoz is keverhetjük. A fűszerként adott zsálya segít a zsíros ételek megemésztésében.
Dr. Vetter János
egyetemi tanár
forrás: archívum
(Patika Tükör – 020301)
