Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell.
A 62 éves doktornő az egyik zalai kórház osztályvezető főorvosaként dolgozott. A 48 éves budapesti férfi 2019-től pszichiáter szakorvosnak, pszichológiai gyakorlattal rendelkező orvosnak, klinikai szakpszichológusnak, pszichoterapeutának adta ki magát.
A férfi a budapesti lakóhelyén kialakított "rendelőben" különféle betegséggel küzdő embereket kezelt, a hozzá érkező pácienseket megvizsgálta, diagnózist állított fel, pszichoterápiát alkalmazott, életvezetési tanácsadást folytatott, amelyért alkalmanként 20-25 ezer forintot kért. A páciensek és a hozzátartozók is általában szakorvosként ismerték, és ő maga is így mutatkozott be, a neve előtt a dr. rövidítést is használta, holott sem orvosi, sem pedig klinikai szakpszichológusi végzettsége nem volt.
A budapesti férfi a hozzá forduló, részben általa kezelt, fekvőbeteg-ellátásra szoruló páciensek egy részét 2021-től továbbirányította az osztályvezető főorvoshoz arra hivatkozva, hogy egy alapítványon keresztül magánorvosi ellátás keretében speciális, többhetes pszichiátriai ellátást vehetnek így igénybe. A főorvosnő a beajánlott pácienseket a kórházi osztályán fogadta, és fekvőbeteg-ellátás keretében kezelte őket.
A férfi már a kapcsolatuk elején felajánlotta a doktornőnek, hogy a továbbirányított páciensek által fizetett pénzből neki is juttat, ő pedig ebbe beleegyezett. A főorvosnő ezzel megszegte az egészségügyi törvényben foglaltakat, miszerint a térítési díjon felül az egészségügyi szolgáltatás nyújtásáért semmilyen ellenszolgáltatást vagy egyéb előnyt nem kérhet, illetve nem fogadhat el.
A vádlottak a bűncselekményeket szervezetten és rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el, ezért a Zala Vármegyei Főügyészség 30 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat az osztályvezető főorvossal és felbujtóként a magát szakorvosnak kiadó férfival szemben. Utóbbinak ezen felül kuruzslás bűntette miatt is felelnie kell.
(MTI)
