A Listeria monocytogenes a nem spóraképző, pálca alakú, gram-pozitív festődésű baktériumok csoportjába tartozik, csakúgy mint a szervezet baktériumflórájának (szájüreg, bélcsatorna, hüvely) egészséges fenntartásában központi szerepet játszó lactobacillusok.
Azonos osztályuk és hasonló morfológiájuk ellenére az utóbbi nélkülözhetetlen, az előbbi viszont súlyosan patogén.
A liszteriózis betegség fertőzött hús, többnyire nem pasztőrözött tej, illetve tejtermék, mosatlan zöldség elfogyasztása után jelentkezhet.
A baktérium elsősorban állatpatogén, embereknél a magzatot és az újszülötteket veszélyeztetheti, felnőtteket pedig akkor, ha azok immunstátusza valamilyen okból kifolyólag nem megfelelő. Ekkor súlyos agyhártyagyulladás, szepszis léphet fel. Ritkábbak az egyéb, lokális megnyilvánulások, mint például az ízületi- vagy szívbelhártya-gyulladás.
A kórokozó a bélcsatornában kolonializálódik, a bélhámsejeteken kívül az immunrendszer védelmi vonalába tartozó, bekebelezésre képes sejteket (makrofágokat) is felhasználja szaporodásához. Utóbbiak – paradox módon – a bacillusok szervezetben történő elterjedését is segítik.
A listeria biztosra megy: serkenti a monocita-makrofág rendszert, ennek jele a vérképben is észrevehető monocita-felszaporodás (neve innen származik, L. monocytogenes), melyet a kórokozó egy speciális sejtkomponense indukál. Emellett egy a vörösvértestek károsodását, szétesését okozó exotoxint is termel.
A Listeria monocytogenes vérből és gerincvelői folyadékból tenyészthető, ez egyben a diagnózis felállításának egyik alappillére. Gyógykezelése idejekorán elkezdett, masszív, többnyire intravénás antibiotikus terápiát jelent (ampicillin, eritromicin, gentamicin, bizonyos szulfonamidok), esetenként kombinációban is. A már kialakult betegség mortalitása mind a mai napig igen magas.
Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu