COPD Világnap: Van segítség a légszomj ellen!

A főbűnös...A COPD a negyedik leggyakoribb halálok világszerte. Évente több mint 3 millióan halnak meg ebben a senyvesztő tüdőbetegségben, annyian mint HIV/AIDS következtében. Minden 40 év feletti jelenlegi vagy egykori dohányos forduljon orvoshoz, ha sokat köhög, vagy nehezebben bírja a terhelést.

A COPD a krónikus obstruktív tüdőbetegség angol nevéből származik. Világszerte ez a négybetüs rövidítés jelöli azt a betegséget, amelynek tüneteitől minden tizedik 40 év feletti ember szenved. A betegek 90%-a a régi dohányosok közül kerül ki, akik legalább 10-15 éven át dohányoztak, vagy dohányoznak jelenleg is.
Az első tünetek egyike a köhögés lehet, amelyet a dohányos a szenvedélyének a „természetes” következményének tart, holott már egy krónikus hörghurut jele. Orvoshoz csak akkor fordul, ha ő maga, vagy a környezete megelégeli mindezt – és ekkor még szerencséje is lehet, hiszen a köhögés egy korai jele a kórképnek.

A COPD másik megjelenési formája a tüdőtágulat vagy emfizéma. Az emfizémás beteg csak ritkán köhög, a betegség tünetmentesen alattomosan roncsolja a tüdőket. Gyakran a légzésfunkció fele is végérvényesen elveszett már, amikor a páciens először orvoshoz fordul. Az emfizémás COPD-s beteg elsősorban fizikai terhelésre, mozgáskor szedi nehezebben a levegőt. Nehézséget jelent neki elmenni a boltban, gyakran meg kell állnia, mielőtt felér az emeletre. A panaszok hátterében az áll, hogy a tüdők károsodása olyan mértékű, hogy azok nem tudják elegendő oxigénnel ellátni a szervezet sejtjeit.
A COPD-s betegek légzésfunkciója egyre gyorsuló ütemben romlik, közülük kerül ki a légúti rokkantak jelentős része, akik oxigénpalackkal élik le életük utolsó éveit.
A legfontosabb, amit a betegek tehetnek, hogy tartós köhögés, terhelésre jelentkező nehézlégzés esetén forduljanak orvoshoz.
Elsősorban a 40 év feletti aktív vagy egykori dohányosoknak kell erre a betegségre gondolniuk. A COPD diagnózisa egy gyors és fájdalmatlan vizsgálattal megállapítható.
Ilyenkor a betegek egy légzésfunkciós készülékbe fújnak bele. A gép által kiszámolt értékekből, és a műszer által kirajzolt görbéből a szakemberek el tudják dönteni, hogy a beteg légutai mennyire károsodtak. A páciensek ezután gyógyszert kapnak, illetve a későbbiekben egyéb egyszerűen kivitelezhető vizsgálatokra is sor kerülhet (pl. allergia-teszt), ha pl. az asztma gyanúja is felmerül, hiszen a COPD és az asztma tünetei rendkívül hasonlóak.
A COPD-s betegek légzésfunkciójának egyre gyorsuló romlását leginkább úgy fékezhetjük, ha a páciens végleg abbahagyja a dohányzást, és ha az orvos azt szükségesnek tartja, akkor rendszeresen használja az előirt gyógyszereit, amelyeket általában praktikus, kis méretű belégző készülékek formájában javasol a tüdőgyógyász.
A COPD-s betegeket minden évben javasolt beoltani influenza ellen, de célszerű megkapniuk a tüdőgyulladás leggyakoribb és legveszélyesebb kórokozói, a pneumococcusok elleni védőoltást is – általában 5 évente.
A COPD nemcsak a tüdők betegsége
A COPD, amely elsősorban a dohányzás miatt alakul ki a szervezet többi részén is súlyos elváltozásokat idézhet elő.
A férfiak csontritkulásának egyik leggyakoribb oka, és jelentősen gyorsíthatja a nőkben is a csontok mésztartalmának a csökkenését. A COPD-s betegek izomzata is gyengül, sorvad, amely a mozgás-és oxigénhiány mellett a testszerte észlelt krónikus gyulladás következménye is.
A COPD-s betegben gyakoribbak a szorongásos, depressziós panaszok, és többször fordul elő a tüdőrák, a koszorúér-betegség vagy a merevedési zavar is.
A COPD-s betegek légúti fertőzései gyakoribbak és súlyosabbak is. Becslések szerint a lakosság 5%-át kitevő COPD-sek használják fel a teljes antibiotikumokra fordított pénz 40%-át.

Nemes Mária

Dr. Mucsi János

tüdőgyógyász

www.goldcopd.org

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.