Nyári szerelmek – ahogy a pszichiáter látja

Nyáron tömegek kezdik meg szabadságukat, megpróbálunk kikapcsolódni, elutazunk, új emberekkel találkozunk, új ismeretségek köttetnek. Egy részük később kapcsolattá szilárdul, más részük megszakad.

Mi az, amire lélektani szempontból figyelni kell, mi az, amit hasznos tudni?

Egy hosszú időszak felhalmozódott fáradtságát, monotonitását, megszokottságát szeretnénk kicsit elfelejteni. Jó volna feltöltődni, új tájakat megismerni, egyáltalán, másképp élni a szabadság napjait, mint a munkanapokat.

Utazásaink, szabadidős programjaink során sok emberrel találkozunk, van esély arra, hogy itt bukkan fel az "igazi" partner, akire később társként is számíthatunk. Fiatalok ezrei keresik az új élményeket, amelyek egy része szédítően jó, másik része azonban kiábrándító.

Szerencsés esetben otthonról, a neveltetésünk során kapunk támpontokat, értékrendet, amelynek része a párválasztás módja is. Annak sincs oka azonban elkeseredni, aki nem rendelkezik ilyen "tanításokkal". Barátok, jó pedagógusok könnyen pótolhatják ilyen téren is hiányosságainkat.

Nincs merev szabály, kor- és társadalmi különbségek nem képeznek abszolút akadályt, ha két ember összhangban érzi magát. Fontos azonban arra figyelni, mennyire tudunk nyitottak lenni, mennyire akarunk esetleg többnek látszani a másik társaságában.

Az egymáshoz való alkalmazkodás nem egyszerű, de nem is teljesíthetetlen feladat. Gyakran esünk abba a hibába, hogy az ideálisnak elképzelt társ tulajdonságait "ráragasztjuk" az éppen megismert, közelünkben lévő partnerre. Később, ha kiderül, hogy mégsem olyan, mint reméltük, csalódunk és a másikat okoljuk a kapcsolat kudarcáért...

Az erőviszonyok elrendeződése korán megkezdődik.

Jó, ha észrevesszük azt, ha a másik gyakran próbálja érvényesíteni az akaratát és ritkán enged ebből. Ez a viselkedés inkább személyiségtípus, mint nem vagy kor függvénye. Ha az arányok hosszú távon eltolódnak, könnyen zsarnokságban érezhetjük magunkat. Felnőttként felelősek vagyunk azért, hogy ne maradjunk ilyen helyzetben, mert ez egy idő után kikezdi, kikezdheti lelki egészségünket.

Ismert az az aggodalom, hogy ha ellentmondunk a másiknak, elveszíthetjük a szeretetét, esetleg a kapcsolat is véget ér. Ha valaki nehezen viseli a magányt, ez fenyegető lehet, de hosszú távon mégis saját önbecsülésünk csökkenése jelent nagyobb problémát.

Itt ismét előjön egy régóta alapvetőnek tartott kérdés: mennyire ismerjük, és mennyire fogadjuk el saját magunkat?!

Tapasztalati tény, hogy csak olyan mértékben tudunk figyelni a másik emberre, mint saját magunkra. Ennek következtében nagyobb sikerre számíthat a párválasztásban az az ember, akinek az önismerete magasabb szinten van.

A 60-as, 70-es évek szexuális forradalma alaposan megtépázta a régi értékrendet. Jóllehet, felszabadító jellegűnek is értékelhetjük, ám megfosztotta az embereket az udvarlás, a távolságtartás, a vágyakozás varázsától. Mostanában újra kialakulóban van az igény a hosszabb ismerkedési fázisra. Sokan az első "ki ez az idegen az ágyamban?" típusú élmény hatására változnak, változtatnak szokásaikon.

A nemi úton terjedő fertőzések elleni védekezés nem tárgya jelen írásunknak, de természetesen nem hanyagolható el a jelentősége. A választás és a kapcsolat folytatásának stílusa ugyanis ezzel közvetett összefüggést mutat. Ha egy szórakozóhelyen eltöltött este után – esetleg eltompult ítélőképességgel – szexuális kapcsolatba kerülünk valakivel, nagyobb a kockázat a kórokozó "beszerzésére". Ezzel szemben, ha van egy kis idő a megismerésre, a szexuális kapcsolat is biztonságosabb.

Sokak számára nem világos a különbség a szex és a szerelem között. Természetesen nagy az átfedés, de érdemes megtapasztalni, hogy az erotika érzelmi töltéssel mennyi pluszt képes adni...

A józan ész és az érzések sokszor ellentmondanak egymásnak, a "megfelelő" környezet , pl.: hangulatos utca, holdfény, vízpart, könnyen háttérbe szoríthatják a "bölcs" megfontolást...

Külön néhány mondatot érdemel, a "nem függetlenek" nyári kapcsolatteremtése. Nem elsősorban az erkölcsi szempontokat ajánlom figyelmükbe. Gyakran villámcsapásként ér sokakat az érzés, amikor meglátnak és megszeretnek valakit... Aztán elkezdődik a küzdelem, a tépelődés, megengedjem magamnak ezt a "kitérőt", vagy sem... Előre el nem képzelhető bonyodalmak sokaságát indíthatja el egy megalapozatlan döntés.

Ha ismeretlen a helyzet, az alkalmi pár mindkét tagja emberhez méltatlan helyzetekbe sodródhat. Hazugságok, elkerülő manőverek, menekülési kísérletek mindkét részről... És ami otthon ezután következik... Ráterhelhető-e a családra, a társra mindez, vagy egyedül kell görnyedni a súlya alatt? Súlyos kérdések, egyetemes érvényű válasz nélkül...Vajon ki az, aki megfelelő mértékben felvértezettnek érzi magát és bátran belevág a kalandba? Nyilván voltak és lesznek, akik végigjárják ezt a tortúrát. Megfelelő tanulságokkal ebből is ki lehet keveredni, de a folyamat emberpróbáló.

Természetesen, senkit nem szeretnénk elriasztani egy mozgalmas vakációtól, de ha a fenti gondolatokból néha egy-egy felidéződik, lehet, hogy kevesebb kellemetlen élményben lesz részük!

Dr. Vizy Beáta
pszichiáter szakorvos

forrás: archívum
(Patika Tükör - 010701)