Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném megkérdezni, hogy természetes-e, hogy tízéves kislányom fél az éjszakai elalvástól, lámpaoltástól.
* * *
A félelem összetett, ősi érzés, többféle gyökerű, melyet néha felnőttkorban is megtapasztalunk. Az ősidőkben létfenntartásunk része volt, a túlélést szolgálta (például félelem a vadállatoktól, a tűztől).
Egyes pszichoanalitikusok szerint 6-7-8 hónapos korban érzünk először egyfajta szorongást, félelmet. Mégpedig azért, mert újszülöttként még a paradicsomi egységet, szimbiózist éljük meg édesanyánkkal. Az egységből való kiválás akkor kezdődik, amikor csecsemőként rádöbbenünk elkülönültségünkre, a világtól, édesanyánktól leválasztva éljük meg saját énünket, s egyfajta kozmikus magányérzést.
Ekkor van az az időszak, amikor a csecsemő sírva fakad, ha egyedül marad a szobában. Ez a fajta félelem, szorongás tehát a szeparációból, az elkülönültségből fakad, s minden, ami az egység újrateremtését jelenti - az anya jelenléte, ölelése, vagy az ő biztonságát pótló mackó, pelenkacsücsök, cumizás - oldja a szorongást, a félelmet.
A pszichológiában a szorongás és a félelem közötti fő különbség, hogy a félelem konkrét tárgyhoz kötődik, a szorongás pedig megfoghatatlan, alaktalan, konkrét tárgy nélküli. Éppen ezért a szorongással nehezebb a lelkünknek mit kezdeni. Ha tárgyiasul, félelemmé alakul, kezelhetőbbé válik. Sok esetben ez játszódik le kisgyerekekben, akik konkrét, fantáziájukban megjelenő dolgoktól félnek.
Természetesen a család, a szülők mintáit, érzéseit tudattalanul átveszik a gyerekek. Érdekes kísérletek utalnak arra, hogy a kisgyerek sokáig közvetlenül, az édesanyán keresztül kódolja a világot.
12 hónapos kisbabák környezetébe egy új tárgyat, sípoló, sivító mozdonyt helyeztek el. A kisgyerekek édesanyjuk arcát figyelték. Ha az anya nyugodt maradt, a gyermekek megindultak a mozdony felé, ám ha az édesanya arcán a legcsekélyebb bizonytalanságot, szemöldökfelrántást észlelték, sírva fakadtak.
Éppen ezért meghatározó a félelem, a szorongás kialakulása szempontjából az, hogy milyen a szülőknek a világhoz való viszonya. Kedves levélírónk, ön fél-e valamitől, szokott-e szorongani?
A félelem más fajtája - Jung elmélete szerint - alapvetően saját negatív érzelmeink, értéseink kivetítése a külvilágra. A bennünk levő árnyékvilág, azaz "rossz" jelenik meg a félelem tárgyiasult alakjaként.
Azt gondolom, hogy egy tízéves kislány félelme a sötétségtől, az éjszakától - amikor a kivetítések, projekciók még jobban felerősödnek - nem kóros. A kérdés az, hogy hogyan kezelhető, csökkenthető. Semmiképpen sem javaslom a szigort, a büntetést, a merev elzárkózást.
Sokszor elég egy halványan világító kis fény, vagy éppen a lehetősége annak, hogy kilépjen a sötétből. Fontos az ún. "átmeneti tárgy" jelenléte - mackó, pelenka és egyebek -, ami az édesanya közelségét jelentheti.
Dr. Piczkó Katalin
pszichiáter szakorvos
forrás: archívum
(Patika Tükör – 041004)