Egészségügyben dolgozók várnak az oltásukra

Első körből kimaradt egészségügyi és egészségügyben dolgozók várnak az oltásukra, és ennek beütemezéséről hetek óta nincs semmilyen biztató információjuk. Az első körben olyanok is megkapták a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni védőoltását, akiknek vajmi kevés tevékenységükből fakadó veszélyeztettségük van.

Nyilván nem munkajogi kérdés, de közöttük sokan nem látták még belülről azt a magánegészségügyi ellátó intézményt, azt a rendelőt, amellyel kapcsolatban közreműködésüket leigazolták.

Nem feszegetjük ezek foglalkozását és helyzetét, mert tény és való, hogy minél többen vagyunk beoltva, annál nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat mindannyian. A többiek beoltásának elmaradása azonban nem várt fejlemény. Bármilyen okból nem tudtak, nem akartak résztvenni, tolakodni az első körben, most hoppon maradtak.

Az országos tisztifőorvos pótlólagos oltás igénybevételére buzdító kijelentése ellenére a kijelölt kórházi oltópontokon időpontot nem kapnak.

orvosiLexikon.hu
(20210310)

FRISSÍTÉS:

Március 17-én megkérdeztük a Nemzeti Népegészségügyi Központot, hogy mikor kerülhet sor a még be nem oltott egészségügyi- és egészségügyben dolgozók koronavírus elleni beoltására.

Azt a választ kaptuk, hogy "az egészségügyi intézményeknek nyilvántartást kell vezetni az első oltásra váró egészségügyi dolgozóikról. A nyilvántartást hetente meg kell küldeni a Megyei Védelmi Bizottság részére, hogy az oltási programot koordináló munkacsoport értesülhessen a védőoltásra váró egészségügyi dolgozók számáról. Amennyiben az oltóanyag rendelkezésre áll, a dolgozókat értesíteni fogják az oltás helyéről és idejéről."

Az operatív törzs aznapi tájékoztatóján az is elhangzott, hogy a következő oltási héten a regisztrált idősek, katonák és rendvédelmi dolgozók mellett a még be nem oltott egészségügyi dolgozók, orvostanhallgatók is sorra kerülhetnek.

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.