Gyakori betegség

Jóindulatú prosztatamegnagyobbodás

Az 50 év feletti férfiak igen gyakori betegsége, és egyben az urológusokat a legrégebb óta foglalkoztató panasz, mely nem rosszindulatú betegség, hanem a prosztata mirigyállományának szövetszaporulata.

A betegség szorosan összefügg a szervezet időskori hormonális változásaival.
Az 50 év feletti férfiak kb. 50 százalékánál alakul ki, és az életkor előrehaladtával gyakorisága rohamosan nő (pl. 90 éves korban előfordulása 80 százalékos gyakoriságú).
Annak ellenére, hogy ilyen sok férfit érint, mégis csupán a megnagyobbodások 30-40 százaléka jár panasszal.
Hogy a panaszokat megértsük, tudnunk kell, hogy a prosztata a húgyhólyag alapján helyezkedik el, és a húgycső azt átfúrva halad a külvilág felé.
Tehát, ha a prosztata növekszik, úgy a rajta áthaladó húgycsövet szűkíti, illetve össze is nyomhatja.

A vizelési zavarokat tekintve három stádiumra osztható a megbetegedés.
Első stádium: jellemzője a nehezebben induló vizelés, a vékonyodó vizeletsugár, a gyengült vizelési energia, a meghosszabbodott vizelési idő. A húgyhólyag még többé-kevésbé kiürül, de marad vissza vizelet.
Második stádium: a beteg nehezen, erőlködve tudja kipréselni vizeletét. Olyan érzése van - s ez igaz is ", hogy vizelet marad a húgyhólyagban. Mivel valóban akár 100-200 cm3 is maradhat a hólyagban, nem sok kell, hogy ismét telítődjön.
Ezek a betegek rendkívül sokat járnak vizelni, éjjel-nappal akár félóránként is.
Ahogy az állóvíz megzavarosodik, úgy ez a hólyagban állandóan ott lévő, nagyobb mennyiségű vizeletre is jellemző. Kialakulhat hólyaghurut, prosztatagyulladás, here-, mellékhere-gyulladás, sőt még vesemedence-gyulladás is. Lehet fájdalmas a magömlés és a sperma is lehet véres.
Harmadik stádium: teljes vizelési képtelenség jellemzi. Az erőlködésektől a húgyhólyag izomzata elvékonyodik. A vizeletnyomás rátevődik a vesékre is, és veseműködési zavarokat is okozhat.
Diagnosztizálható végbélen át történő vizsgálattal, ultrahanggal, vizelési energiaméréssel.
A prosztataráktól el kell elkülöníteni, ezt néha csak szövetmintavétellel lehet megoldani.

Kezelése: kezdeti stádiumban kezelhető gyógyszeresen, amikor is a prosztata-mirigyállomány kisebbítése, sorvasztása a cél. Előrehaladottabb esetben - pl. vizeletelakadáskor - katéter felvezetése az azonnali megoldás, ezt később műtét követi.
Ebből többféle létezik. A legrégebbi és nagyméretű prosztatáknál még ma is a feltárásos, hasfalon át történő prosztatamirigy-eltávolítást alkalmazzák.
Többnyire azonban a megnagyobbodott prosztata a húgycsövön át égethető, szeletelhető, fagyasztható, meleggel roncsolható, valamint lézerezhető, esetleg elgőzölögtethető nagyfrekvenciás árammal.
Fontos, hogy a betegséget korán felismerjék, ezért javaslom, hogy 50 év feletti férfiak időnként keressék fel urológusukat, mert a korai felismerés sok szenvedéstől mentesíti a betegeket.

Dr. Török Alexander

urológus szakorvos
uro-szexológus

forrás: Patika Tükör - 2004-01-06

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.