Fogkozmetika – A fogfehérítés módszerei

Sokak nagy bánatára nemcsak a szemünk és a bőrünk színe, árnyalata, hanem fogaink fehérségi foka is adott. A világító fehér fogak is lehetnek szuvasodásra hajlamosak és a kissé sárgásabbak is lehetnek teljesen egészségesek, tehát a két dolog között nincs összefüggés. Persze fogaink fehérségének megőrzéséért nekünk is sokat kell tenni: első a tökéletes szájhigiénia. Bizonyos betegségek és gyógyszerek - ha a mama terhesség alatt vagy a gyermek kicsikorában, a fogfejlődés ideje alatt szedte ezeket - befolyásolhatják fogaink színét. A túlzott mértékű kávé- és teafogyasztás is okozhat elszíneződést, nem beszélve a dohányzásról. Mit lehet tenni, ha valaki nem elégedett fogai színével?

Azt nehéz előre megjósolni, hogy a páciens fogai hogyan reagálnak majd a fogfehérítő eljárások valamelyikére - hiszen itt is vannak egyéni különbségek -, de összességében elmondható, hogy az eredmények többnyire kedvezőek. Kezdjük az élő fogak fehérítésével, ami otthoni vagy rendelői körülmények között is végezhető. Az első esetben a fogorvos lenyomatot vesz a páciens fogairól. Erre a mintára a fogtechnikai laborban egy vékony, átlátszó kis fóliasínecske készül, ami tökéletesen illeszkedik a beteg fogsorára. A sínben kis helyet hagynak a fogfehérítő anyag számára. A sínecskét éjszaka célszerű hordani, megtöltve a fogfehérítő géllel.

A pontos használatot a fogorvos mutatja meg. Az eljárásnak fogorvosi ellenőrzés mellett kell történnie, lévén maguk az anyagok is csak fogorvosi rendelőben hozzáférhetők. Ha a rendelőben történik az élő fogak fehérítése, a különbség annyi, hogy jóval töményebb a fogfehérítő gél koncentrációja. Az anyagot nagyon gondos izolálás után a fogorvos viszi fel a fogakra, és hő vagy fény segítségével aktiválja. A módszer előnye, hogy nem kell éjszaka sínt hordani. Létezik egy olyan módszer is, amikor a rendelőben tartózkodás ideje alatt - 1-2 óra - van a beteg fogán a sín.

A szuvas fogakat a fogfehérítés előtt el kell látni, viszont a fogpótlásokkal és a kozmetikai célú töméscserékkel érdemes megvárni a procedúra végét. Így már a kifehéredett fogakhoz tudunk színt választani.

Bizonyos fokig más módszert igényel az elszürkült, gyökérkezelt fogak fehérítése, ami a rendelőben, több kezeléssel történik. Első lépés a fedőtömés eltávolítása, a gyökértömés lezárása, majd a fog koronai részének kifehérítése igen tömény oldat, plusz hő vagy fény segítségével. Ezeknek a fogaknak a fehérítése is kombinálható természetesen otthoni módszerrel: ilyenkor az adott fogra húzott pici, átlátszó műanyag koronácskába kell a fogfehérítő gélt tenni. Az utolsó kezelés alkalmával zárja le a fogorvos a fogat a megfelelő színű fedőtöméssel.

Ha nem a kifejezett színbeli korrekció a lényeg, inkább az elszíneződések eltávolítására van szükség, akkor alkalmazzuk az úgynevezett sópolírozást. Ekkor nagy nyomású víz, sűrített levegő és só segítségével polírozzuk és valamelyest fehérítjük a fogat.

Ha igen nagyfokú az elszíneződés vagy a beteg még fehérebb fogakat szeretne, akkor jön szóba - elsősorban a front- és kis őrlőfogakon - a porcelánhéjak elkészítése, ami egészséges fogakra ajánlott, viszont a fog integritásának minimális elvesztésével jár. Ilyenkor a zománcban meg kell csiszolni a fog felszínét, az eredmény viszont gyönyörű. Nagy töméssel ellátott vagy sérült fogakra porcelánkorona, illetve hídpótlás ajánlott.

 

Dr. Szabó Beáta
fog- és szájbetegségek szakorvosa

forrás: archívum
(Patika Tükör - 000110)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.