Romániában is megjelent az Európában és Amerikában terjedő, ismeretlen eredetű májbetegség

A bukaresti egészségügyi minisztérium közleménye szerint egy ötéves, Ilfov megyei kislányról van szó, akit április 4-én utaltak be heveny májgyulladással egy bukaresti kórházba.

A páciensnél az ismert vírusos májgyulladások egyik típusát és autoimmun betegséget sem sikerült beazonosítani. A gyermek nem járt külföldön, nem került érintkezésbe egyik olyan gyanús májgyulladásos esettel sem, amelyről az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számolt be. A páciens tüneti kezelést kap, állapotát sikerült stabilizálni.

A bukaresti minisztérium azért jelentette az esetet, mivel a tünetegyüttes (májelégtelenség, sárgaság és 500 U/l feletti transzamináz-szint egy vírusmarkerek nélküli májgyulladásos gyermeknél) megfelel a WHO által közölt leírásnak.

Az ENSZ szakosított szervezete szombat este számolt be arról, hogy "ismeretlen eredetű heveny májgyulladás" legkevesebb 169 esetét jelentették tucatnyi európai és amerikai országból. A kiskorú páciensek közül tizenheten májtranszplantációra szorulnak, és már egy haláleset is volt. Az első megbetegedést Nagy-Britanniából jelentették, ahol eddig 114 gyermek fertőződött meg a rejtélyes kórral.

A szakértők azt valószínűsítik, hogy egy adenovírus áll a háttérben, amellyel szemben - normális körülmények között - első életéveikben ellenállóvá válnak a gyermekek, ezt azonban a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások megakadályozták - írta a Mediafax hírügynökség.

A román Adevarul című lap a májgyulladás korai felismerésének fontosságára figyelmeztető Mihai Craiu gyermekorvost idézi, aki szerint éppen azért fontos, hogy a szülők idejében felismerjék a sárgaságot és azonnal orvoshoz vigyék a kisgyerekeket, mert a most megszaporodott eseteknél a kórokozó egyelőre ismeretlen, és félő, hogy a nagy választékban kapható, sokat reklámozott májvédők keveset segítenek.


(MTI)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.