A tudomány szabadsága nem azonos az ellenőrizhetetlenséggel, az autonómia nem azonos a közpénz feletti korlátlan rendelkezéssel, és a kiválóság támogatása nem azonos egy párhuzamos intézményrendszer felépítésével, ezért kell az Élvonal Alapítvánnyal kötött többéves finanszírozási szerződést felmondani – írta a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán.
Tanács Zoltán leszögezte, a miniszterelnök bejelentésével összhangban a kormány fel fogja mondani a Krausz Ferenc nevével fémjelzett Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvánnyal a választások előtt megkötött, többéves közfeladat-finanszírozási szerződést, amelynek összege 261,7 milliárd forint.
Azt írta, hogy a magyar tudomány, kutatás-fejlesztés, innováció és tehetséggondozás az elmúlt években nem kapta meg azt a figyelmet, megbecsülést és kiszámítható támogatást, amely egy sikeres, versenyképes országhoz szükséges. Magyarország K+F-ráfordítása GDP-arányosan ma körülbelül 1,3 százalék, miközben az uniós átlag 2 százalék felett, az európai élvonal pedig 3 százalék körül van.
A következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb tudománypolitikai vállalása az lesz, hogy a magyar kutatás-fejlesztésre fordított forrásokat fokozatosan, kiszámíthatóan és érdemben növeljék. A cél, hogy a ciklus végére Magyarország érje el a GDP 2 százalékát K+F-ráfordításban, a következő 8-10 évben pedig közelítsen a 3 százalékos szinthez.
A miniszter szerint az Élvonal Alapítvány ügye nem arról szól, hogy szükség van-e csúcskutatásra, és hogy Magyarországra kell-e vonzani kiemelkedő kutatókat. A miniszter mindkettőre igennel válaszolt.
A kérdés az, hogy elfogadható-e, hogy egy választások előtt megkötött, hosszú évekre szóló szerződéssel több százmilliárd forintnyi közpénzt egy kekva-modellre épülő, szűk döntéshozói kör által irányított alapítványhoz szervezzenek ki úgy, hogy kormányzatnak később alig maradjon valódi rálátása a pénz felhasználására, és a meglévő kutatási, tehetséggondozási és innovációs ökoszisztémával párhuzamos rendszereket alakítunk ki. Erre a válasz: nem – húzta alá.
"Az Élvonal Alapítvány számára a 2026-2031 közötti időszakra 261,7 milliárd forintos támogatási keretet irányoztak elő és rögzítettek egy meglehetősen jól körülbástyázott szerződésben. Ez évente átlagosan körülbelül 40-50 milliárd forintos közpénzmozgást jelent. Ennek jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha mellétesszük: ez az összeg a hazai K+F-re fordított állami forrásoknak nagyságrendileg akár az egyötödét is kiteheti. Vagyis nem egy kisebb szakmai programról beszélünk, hanem a magyar tudományfinanszírozás egészét befolyásoló döntésről".
Az Élvonal Alapítványtól a szerződés alapján nem pusztán kutatási támogatások kiosztását várják. A célok között szerepel 75 tudásközpont, illetve kutatócsoport felépítése 2031-ig, 55 ezer diák bevonása tehetséggondozási programokba, 60 know-how, 15 nemzetközi szabadalmi bejelentés és 15 spin-off vállalkozás létrehozása, valamint egy új Élvonal Központ felépítése Budapesten. Ez már egy alternatív tudománypolitikai és innovációs infrastruktúra közpénzből történő felépítése.
A probléma Tanács Zoltán szerint az, hogy az egész konstrukció egy olyan logikára épül, mint a magyar felsőoktatás kekva-modellje: közvagyon és közfeladat kiszervezése alapítványi formába, hosszú távú szerződésekkel, erős politikai időzítéssel, korlátozott demokratikus kontrollal.
Kifejtette, a magyar tudomány jövőjét nem lehet ilyen konstrukciókra építeni, különösen akkor nem, amikor a kutatói világ éppen kiszámíthatóságra, bizalomra, átláthatóságra és egységes tudománypolitikai stratégiára vár. Ma Magyarországon a kutatók jelentős része alacsony bérrel, bizonytalan pályaképpel, kiszámíthatatlan pályázati környezettel és nemzetközi összehasonlításban gyenge intézményi támogatással dolgozik. A fiatal kutatók számára sokszor nem az a kérdés, hogy melyik magyar intézetben vagy egyetemen folytassák a munkát, hanem az, hogy érdemes-e egyáltalán itthon maradniuk. Ez a valódi nemzeti kérdés.
A helyes út ezért nem az Élvonal Alapítvány szerződésének fenntartása, hanem egy új, átlátható, egységes és szakmailag megalapozott tudománypolitikai fordulat.
Több pénzt kell fordítani a magyar tudományra, de nem zárt alapítványi struktúrákba kell kiszervezni a forrásokat, hanem átlátható, versenyalapú, szakmailag ellenőrizhető rendszeren keresztül kell eljuttatni azokat a kutatókhoz, az egyetemekhez, az MTA-hoz, a kutatóintézetekhez és a fiatal tehetségekhez – hangsúlyozta a miniszter.
Úgy vélte, a tehetséggondozást nem egyetlen kiváltságos alapítvány feladatává kell tenni, hanem országos rendszerré kell szervezni. A kutatói életpályát tisztességes bérekkel, kiszámítható előmenetellel, nemzetközileg versenyképes pályázati lehetőségekkel és politikai beavatkozástól mentes szakmai értékeléssel kell vonzóvá tenni.
A miniszter szerint egy demokratikus államban a tudományos kiválóság sem jelenthet felhatalmazást arra, hogy több százmilliárd forintnyi közpénz felhasználása tartósan kikerüljön az átlátható közpolitikai irányítás és elszámoltathatóság keretei közül.
(MTI nyomán)
