Az egész földgolyót, a teljes emberiséget érintő, nyugtalanító változások korát éljük. Egy későbbi írásomban részletesebben kitérek az emberi lény és közösségei szociológiailag kevéssé megragadható degeneratív folyamataira, most azonban csupán a krízistorta egy vékonyka, de az ember fizikai létfeltételeit, életkilátásait nagymértékben meghatározó szeletével foglalkoznék röviden, ami nem más, mint a klímaváltozás.
Mindannyiunk tudjuk, hogy mit jelent számunkra a Nap. Ha hirtelen kialudna, az emberiség rövid távon halálra lenne ítélve. Órák-napok alatt összeomlanának a földi ökoszisztémák, az egész bioszféra. Márpedig jelenlegi ökológiai valenciánk, azaz tűrőképességünk globális (pontosabban szoláris) szemszögből nézve meglehetősen szűk, az emberiség – számos múltbéli „tudományos” jövendölés ellenére – minimálisan alkalmazkodóképes, hiszen a környezeti feltételek, esetünkben a kontinentális biotópok párhuzamos pusztulása esetén nincs hová mennünk. A bolygót képtelenek vagyunk elhagyni, kozmopolita mivoltunk a légkör ritkulásával együtt, valahol a sztratoszféra környékén foszlik szerteszét.
