Stroke Nap 2012

Minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Csaknem 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, 1 millióan cukorbetegek, a lakosság fele pedig túlsúlyos. Magyarországon évente 50 ezren kapnak szélütést. A Stroke Nap rendezvényen a szélütés gyakoriságára, valamint a megelőzés fontosságára kívánták felhívni a figyelmet a szervezők. A szűrővizsgálatok eredményei önmagukért beszélnek.

A legfrissebb statisztikai adatok szerint évente 1,4 millió ember veszíti életét agyér-katasztrófa következtében, míg Magyarországon ugyanennyi idő alatt 18 ezren halnak meg szélütésben. Évente 50 ezerre tehető az új betegek száma. Becsült adatok szerint jelenleg 200-250 ezer szélütést elszenvedett beteg él hazánkban.

Az immáron ötödik alkalommal megrendezett Stroke Napon a Magyar Stroke Társaság (MST) a szélütés gyakoriságára, a megelőzés fontosságára, az  időfaktor jelentőségére, a kockázati tényezők karbantartására és nem  utolsó sorban a szűrővizsgálatok fontosságára kívánta felhívni a  figyelmet. A szervezők ingyenes vércukor-, koleszterin-, és  vérnyomásméréssel, valamint nyaki doppler vizsgálattal várták az  érdeklődőket.

A kilátogatók interaktív szakmai előadásokat hallhattak, ráirányítva figyelmüket az időtényező döntő jelentőségére: a stroke tüneteinek észlelésekor azonnal hívni kell a mentőket, hiszen minél hamarabb kerül a beteg korházba, minél hamarabb történik meg az életmentő vérrögoldó kezelés, annál nagyobb az esély a felépülésre. Az előadók kitértek a rehabilitáció lehetőségeire is.

Elhangzott továbbá, hogy milyen kockázati tényezőkre kell vigyázni, melyek az ideális értékek. A legalattomosabb és a legveszélyesebb rizikófaktorok egyike a magas vérnyomás. A célérték a 140/90 Hgmm, míg a vércukorszint 5,8 mmol/l-es, és a koleszterinszint 5 mmol/l-es értéke a mérvadó.

A szűrővizsgálatok eredményei önmagukért beszélnek. A nyaki ultrahang vizsgálatok során egy betegnél súlyos érelzáródást tapasztaltak, két résztvevőnél jelentősebb, több betegnél pedig enyhébb szűkületet diagnosztizáltak.

A vizsgálatra jelentkezők 40%-ánál minimális, 10%-ánál már kóros eltérést tapasztaltak a stroke kialakulása szempontjából kiemelt kockázati tényező, a vérnyomás mérése során. Emellett a vércukorszint-, valamint a koleszterinszint vizsgálatok is több esetben eltérést mutattak a normálishoz képest – a résztvevők 20%-ánál az optimálisnál magasabb értékeket mértek.

A Stroke Napon tanácsadás kíséretében mindenki megkapta az egészségi állapotáról készült kockázatfelmérő-füzetet. A helyszíni tanácsadás mellett minden esetben felhívták a figyelmet arra, hogy a háziorvossal konzultálva kell a legmegfelelőbb kezelést kialakítani a szélütés megelőzése érdekében.

A szervezők véleménye szerint nagyon fontos, hogy az emberek szembesüljenek egészségi állapotukkal, és ha kell, változtassanak az életmódjukon. A szomorú statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy szükség van az ilyen egészségnapokra, amelyek szakmai igényességgel hívják fel a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri betegségek, ezen belül a stroke korai felismerésére, a prevenció fontosságára.

 

2012.05.18

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.