Kannabisz Pont

Május végén indult el az ország első virtuális kannabisz ambulanciája, ahol a problémás marihuána használók online terápiás segítséget kaphatnak. A 4 hetes önsegítő kurzus anonim regisztrációt biztosít, és az elejétől a végéig a neten végezhető. A program a Kék Pont Alapítvány és a Magyar Telekom közös kezdeményezésének keretében valósulhatott meg.

Magyarországon a körülbelül 2 millió 15-29 éves fiatal közül 10 százalék legalább egyszer kipróbálta már a kannabiszt, azok száma pedig, akik problémás használóknak számítanak tízezres nagyságrendű. Itthon a legelterjedtebb drog a marihuána és a leginkább veszélyezett csoport a fiatalok és fiatal felnőttek. Ráadásul a marihuána fogyasztók általában nem tartják magukat „drogosnak”, így sokkal nehezebben ismerik fel a problémát és fordulnak segítségért.

A virtuális kannabisz ambulancia célja, hogy azokhoz a fiatalokhoz is eljussanak, akik nem merik személyesen felvállalni magukat, így viszont név nélkül kapcsolatba kerülhetnek a terápiás megoldással. Az önsegítő program segítségével összehasonlíthatják a hétről hétre elszívott mennyiséget, nyilvántarthatják, hogy milyen esetleges pozitív és nyilvánvaló negatív tüneteket észleltek magukon a fű hatására.

A virtuális ambulanciát a szerfogyasztók naponta látogathatják, így könnyedén követni tudják saját fogyasztásukat. Ez segíti őket abban, hogy tisztán lássák, milyen mennyiséggel is élnek valójában. Az olykor sokkoló számadatok önmagukban szomorú mutatói a problémának, de egyben alá is támasztják a mielőbbi változtatás szükségességét. Az oldalon tippeket és tanácsokat kaphatnak, megismerhetik az elvonási tüneteket, tudatosíthatják a rutinná vált viselkedés mögötti motivációt, és megtanulhatják, hogyan kerüljék a kísértést, hogyan érjék el az általuk kitűzött célt.

A nemzetközi online fejlesztés hazai adaptációja egyedülálló Magyarországon. Az Alapítvány azt reméli, hogy sokan csatlakoznak majd, akik a program segítségével le is tudnak szokni.
A virtuális ambulancia az alábbi címen érhető el: www.kannabiszpont.hu


GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.