Az üszkösödésről

Száraz üszkösödés (gangréna) akkor alakul ki, amikor az érintett terület (leggyakrabban végtag) vérkeringése károsodik és a szövetek oxigén- és tápanyagellátása tartósan súlyos zavart szenved.

Nedves üszkösödésről akkor beszélünk, amikor – leggyakrabban ún. anaerob (levegő és oxigén nélkül életképes) – baktériumok a szöveteket elpusztítják, mintegy elfolyósítják. Ebben az esetben mindenképpen műtéti megoldás szükséges, hiszen a vérkeringésbe jutó baktériumtoxinok a beteg életét veszélyeztetik.

A láb üszkösödése kb. 18-20-szor gyakrabban fordul elő cukorbetegeknél, mint az egészséges népességben. Ebben nemcsak a cukorbetegségre jellemző érbetegség, hanem az erre a betegségre szintén jellemző bakteriális fertőzésekkel szembeni fokozott fogékonyság és a láb érzőidegeinek kóros működése is szerepet játszik.

A dohányzás egyértelműen károsító tényezőként hat.

A szövetek károsodott oxigénellátásának első jeleként vörös-szederjes elszíneződés figyelhető meg. Az érintett végtag hűvös tapintatú. A folyamat előrehaladtával a végtag szürkül, egyre sötétebb, végül fekete lesz, majd elhal. A megoldást ebben az esetben is a végtag amputációja jelenti.

 

Dr. Igaz Iván
belgyógyász szakorvos

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.