Fertőző betegségek / immunológia

128

Habzó trichomonas váladék külső női nemi szerven...Nyári fertőzések Strandszezonban semmire sem vágyunk jobban, mint hogy kellemes környezetben egy medencében hűsölhessünk. Nem is gondolunk arra, hogy esetleg valamilyen fertőzést szedhetünk össze, vagy „felfázhatunk". Ezek a fertőzések megegyeznek az úgynevezett nemi úton terjedő betegségek nagy részével. Hogyan lehet ezeket megelőzni, gyógyítani?

A herpeszt okozó vírusnak két fajtája van, az 1-es és a 2-es típus. Az előbbi elsősorban az arcon, ajkakon kialakuló hólyagos bőrbetegségért, míg az utóbbi inkább a nemi szerveken kialakuló herpeszfertőzésért okolható. Míg az ajkakon jelentkező herpesz legelső fertőzése rendszerint már kisgyermekkorban lezajlik, addig a nemi szervek fertőzése sokkal inkább a pubertás környékén következik be.

Kevesen vannak azok a szerencsések, akik a herpesz fertőzés semmilyen formájával nem találkoztak. Akinek valaha már megjelentek a száján vagy a teste egyéb területén a típusos hólyagocskák, tudja, hogy ez a látszólag jelentéktelen elváltozás milyen kellemetlen lehet annak, akinek a bőrén kialakul.

A kullancsok világszerte, így Magyarországon is sok bajt és betegséget okoznak. A kullancsfajok biológiájáról, a fertőző betegségek kórokozóinak terjesztésében játszott szerepükről, az ellenük való védekezés módszereiről és a bőrből történő szakszerű eltávolításukról sok tévhit kering a köztudatban. Cikkünk célja, hogy a kullancsokról szóló tévhitek helyett a valós tényeket ismertessük, hogy a természetben mindenki biztonságosabban dolgozhasson, ill. tölthesse a szabadidejét.

A kullancsok támadása

Mi a limfóma?

A mononukleózis infekciózát, más néven a Pfeiffer-féle mirigylázat az úgynevezett Epstein-Barr vírus (EBV) okozza.
Az EBV emberi herpeszvírus. Az e vírus okozta fertőzés meglehetősen gyakori: Magyarországon az ötéves gyermekek mintegy hetven százaléka átesett már EBV fertőzésen, s a felnőttek kilencvenöt százalékánál is kimutatható egy korábbi fertőzés nyoma. A fertőzés felléphet gyermek- és serdülőkorban, de felnőttkorban is. A betegség lázzal, torokfájással és megnagyobbodott nyirokcsomókkal jár.

Ismét egyre több a megbetegedésA hajléktalanok között gyakoribb a tbc előfordulása. A tuberkulózis sokáig halálos kórnak számított, ám a múlt század ötven-hatvanas éveire – az orvostudomány és a gyógyszerkutatás fejlődésének köszönhetően – a leküzdhetetlennek hitt betegség gyógyíthatóvá vált. Az antibiotikumos kezelések, a védőoltások bevezetése a nyolcvanas évekre megállította a kórokozó terjedését. A legyőzöttnek hitt betegség azonban világszerte ismét egyre több megbetegedést okoz. Az Egészségügyi Világszervezet szerint ennek három fő oka van.

Hitek és tévhitek

Alig telt el nap decemberben, hogy ne hallottunk, olvastunk volna új híreket a meningococcus-fertőzésről. Új típusú baktérium, e betegségben meghalt és megbetegedett gyermekek, járvány és még sok hír és rémhír keringett az országban komoly pánikot keltve. A szakemberek gyakran elkeseredve próbálták tisztázni a helyzetet. A mi célunk is ez: leírni, mi is a valóság meningococcusügyben.

Egészségünk védelméért, vészhelyzetben

"Az árvízi fertő ellen", "Megkezdődött az árvíz sújtotta települések fertőtlenítése", "Nincs járványveszély", "Újra iható az ivóvíz a dömös-pilismarót-dobogókői vízellátási rendszerben", "Szúnyogirtás a Duna mentén."

A járványok oka a felszíni struktúra változékonysága.Az influenzua vírusa az ún. orthomyxovírusok közé tartozik. Nem csak az embert betegítheti meg, hanem előszeretettel tanyázik madarakban, sertésekben, lovakban. A sertések és madarak lehetnek a legnagyobb "tározói" (reservoir), lehetőséget teremtve ezzel arra, hogy itt olyan változásokon essen át, melyek fokozzák fertőzőképességét (vagy súlyosabb betegséget okozzanak), de legalábbis egy lépéssel előrébb járjanak a kifejlesztett oltóanyaghoz képest.

Ronald Ross (1857-1932)Az 1857 május 13-án Indiában született orvos édesapja az angol hadsereg tábornoka volt. Tanulmányai befejezése után rövid ideig polgári hajóorvosként működött, majd részt vett a burmai háborúban. Harminc évesen hagyta el Indiát és Londonba költözött. Hamar elkötelezte magát a kutatással, szűkebben a mai szemmel még gyerekcipőben járó mikrobiológiával.

Különösen a malária és annak problémaköre keltette fel figyelmét. Hosszú évek kimerítő kísérleteivel próbálta megragadni a betegség bakteriológiai hátterét, de erőfeszítéseit nem koronázta siker.

1897 augusztusában már szinte futószalagon vizsgálta és boncolta a különféle nemzetséghez tartozó szúnyogokat és azok lárváit. Nem talált semmit. Lelkesedése erősen megcsappant, de a sorozatos kudarcok ellenére az asszisztense által hozott utolsó lárvákat, illetve az azokból kifejlődött tarka szárnyú rovarokat (Anopheles) még lelkiismeretesen megvizsgálta.

Csökkenthető a fertőző betegségek kialakulásának esélye. A közelmúlt egyik nagy jelentőségű orvosi felfedezése egy jótékony bacilus, amely új fejezetet nyithat egyes fertőző és más betegségek elleni védekezésben.

A lépfene

A lépfene a Bacillus anthracis nevű baktérium által okozott fertőzés, amely állatokat és embereket egyaránt megbetegíthet. Noha az elmúlt év tragikus terrorcselekményei kapcsán igen gyakran hallhattunk a hírekben az anthraxfertőzésről, a betegség nem új keletű, már az ókor óta ismert.

Hatalmas lépfenejárványokat jegyeztek fel a történetírók, többek között 1617-ben Nápolyban és környékén, amikor fertőzött állatok húsának elfogyasztása után lángolt fel a betegség. Ekkor több tízezer ember vesztette életét. Azonban a kór még néhány évtizeddel ezelőtt is százszámra szedte áldozatait hazánkban és Európa déli részén.

Védőoltással megelőzhető a leggyakoribb fertőző gyermekbetegségA bárányhimlő heveny, ragályos, hólyagos kiütéssel járó, többnyire jóindulatú betegség. Ezért a hazai köztudatban úgy él, mint szükséges rossz: egyik gyereknek sem árt, ha átesik rajta. Kevesen tudják azonban, hogy esetenként súlyos idegrendszeri és légúti tünetekkel, májelégtelenséggel, baktériumok keltette felülfertőzéssel járhat, valamint veszélyezteti a kismamák és magzatuk egészségét.

A fertőző fehérje

Tatárbifsztek, bélszín, marhavelő pirítóssal, hagymás rostélyos - mennyei eledelek. Finomak, ízletesek és - legalábbis az utóbbi időszak híradásai szerint - veszélyesek. Valóban azok lennének? Fölösleges riadalomról vagy valóban megalapozott félelemről van szó? Alábbi összeállításunkkal a fenti kérdésekre próbáltunk választ keresni. Segítségünkre dr. Nagy Attila, a prion fehérjék okozta betegségek miniszteri biztosa volt.

Prion, a fertőző fehérje

Gyógyszerallergia bőrtüneteAz orvos gyakran teszi fel betegének a következő kérdések valamelyikét: „Érzékeny-e valamilyen gyógyszerre? Gyógyszerallergiáról tud-e? Kapott-e valaha valamilyen gyógyszertől kiütést?” Az allergia a szervezet túlérzékenységi reakciója.

KecskékA brucellosis (febris undulans – hullámláz) ritkán előforduló fertőző betegség, Magyarországon évente egy-két esetet jelentenek. Európában a spanyoloknál gyakoribb, a tengerentúlon Mexikóban, valamint a dél-amerikai országokban fordul elő.

Az emberi megbetegedésért főként a fertőzőtt, nem pasztőrözött tej, az ebből készült sajt fogyaszása felelős. Állatorvosok, állattenyésztők, vágóhídon dolgozók a fertőzött állat húsával érintkezve is megbetegedhetnek. A fő kórokozók a Brucella abortus (szarvasmarha), a Brucella melitensis (kecske) és a Brucella suis (sertés).

A brucellosis alattomos módon jelentkezik, hetek telhetnek el mire a beteg orvoshoz fordul. A tünetek ugyanis aspecifikusak, eleinte nem keltik súlyos betegség benyomását. Étvágytalanság, fogyás, izzadás, nagyfokú fáradékonyság, fejfájás, ízületi fájdalmak, hullámzó, főként éjszaka jelentkező láz. A krónikus formában évekig fennállhatnak a pananaszok, hosszabb tünetszegény, láztalan, illetve hőemelkedéstől mentes periódusokkal tarkítva. A férfiak mellékheréjét az esetek alig több mint tizedében támadják meg a brucellák. A betegekben megnagyobbodhatnak a nyirokcsomók, a lép, ritkábban a máj is.

Az amőba célállomása az agy...Foreman doktort ritka, de félelmetes betegség támadta meg. A gyógyulásra még gondos kezelés mellett is csekély az esély, így dr. House éleseszű munkatársának nincs oka kárhoztatnia szerencséjét.

A súlyos, legtöbbször halálos betegség kórokozója a Naegleria fowleri protozoon (véglény), szennyvízcsatornákban, termálvízben, házi vízgyűjtőkben, úszómedencékben fordulhat elő. Megesik, hogy – ha eleven formájában (trophozoitaként) nem, akkor ellenálló cisztaként – túléli a kiszáradást, így a fertőzés forrása akár por is lehet. Az állábakkal (pseudopodium) mozgó, de – itt szokatlan módon – ostorral is bíró amőba az orrnyálkahártyán és a rostacsonton át verekszi be magát az agyba, majd néhány napon belül el is árasztja. Közönséges náthás, torokfájásos panaszok után az ízérzés, szaglás csökkenése, majd – az egyre erősödő fejfájással egyidejűleg – láz, hányinger, hányás, letargia, zavartság jelentkezik. Látászavarok előfordulhatnak, de vakság nem jellemző. A betegség 1-2 naptól egy hét időtartamig is lappanghat, a kezdeti tüneteket követő 5-6. napon a beteg kómába esik.

 

A betegség nem aranyos, alattomos...Az álomkór fertőző betegség, kétféle kórokozója (gambiai és rhodéziai*) a cecelegyek szúrásával terjed. Afrika Szahara alatti összes trópusi területén előfordul. A fertőzés következtében évente 5-6 ezer ember hal meg.A megelőzés nehéz. Segít a testet a lehető legnagyobb felületen fedő ruházat, a szúnyogháló alkalmazása. Megbízható riasztószer a mai napig nem áll rendelkezésre. Gyógyszeres megelőzés azonban lehetséges: a pentamidinnek nevezett anyag beadását követően 3-6 hónapig nyújt védelmet. Szépséghibája, hogy a ritkább rhodéziai típusú megbetegedés ellen alig-alig hatásos, ráadásul felismerését nehezebbé teszi, elnyomja a kezdeti tüneteket. Mindemellett a pentamidin toxikus lehet, alkalmazását csak cecelegyektől hemzsegő területre utazóknak ajánlják.

Amikor a kutya a gazda...Ebben a fertőző betegségben az ember csupán egy „tranzit”, szerepe az Echinococcus féreg lárváinak eltartására és szaporítására korlátozódik. A végállomás a kutyák vékonybele, ahol a parazita már kifejlődött galandféregként keseríti meg hordozója mindennapjait. A kutyák székletével ürülő peték a tényleges köztigazdáknak számító növényevő állatokba kerülnek, melyek lárvákkal „tűzdelt” húsa nyilván nem egy egészséges étek (főleg ha nem sütik, főzik meg jól), de maga az ember többnyire a kutya székletével ürülő peték lenyelése miatt fertőződik.A kórokozó főként Dél-Amerika déli területein, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában honos, de endémiás gócok találhatók Közép-Ázsiában, Oroszország és más volt szovjet tagállamok keleti területein, Ausztráliában, az Egyesült Államok nyugati partvidékén, Angliában és Kelet-Európában is.

Oldalak

Feliratkozás Fertőző betegségek / immunológia csatornájára

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×