Az új élet lehetőségét rejtő magvak tisztelete az ősidőkig vezethető vissza. Történelmi feljegyzések bizonyítják, hogy minden jelentősebb civilizáció (kínaiak, föníciaiak, egyiptomiak) foglalkozott csíráztatással. Bár a magvakban végbemenő anyagcsere-folyamatokat nem ismerték, csodát láttak a víz és a nap melege hatására kifejlődő új növényben. A csírákat nemcsak táplálónak tartották, hanem gyógyító, egészségmegőrző szerepet is tulajdonítottak azoknak.
A csíráztatás – immár sokadjára – manapság is reneszánszát éli. A természetes életmódra törekvők, a vegetáriánusok, a makrobiotikus étrendet követők már régóta szorgalmazzák a csírák fogyasztását. Ma már azt is tudjuk, hogy miért. A megfelelő hőmérséklet és a nedvesség hatására a magban levő tápanyagok biokémiai változáson mennek át. Az aktivizálódó enzimeknek köszönhetően a fehérjék aminosavakra, az összetett szénhidrátok cukrokra, a zsírok zsírsavakra (linolsav, linolénsav) bomlanak. Az ásványi anyagok (P, Ca, Mg, K, Na, Fe, Mn) vízben oldható ásványi sókká alakulnak, jelentősen nő a vitamintartalom (B, C, A, E, K) is. A csírázó mag tehát könnyen emészthető formában tartalmazza az összes tápanyagot, mely az élethez szükséges.
Csíráztatással otthon is próbálkozhatunk. A kiválasztott magvakat 24 órán át áztassuk langyos vízben, amit közben egyszer cseréljünk. Szűrjük le, öntsük a magokat egy lapos tálra, majd fedjük be egy bevizezett, tiszta vászondarabbal, melyet állandóan nedvesen kell tartanunk. 24 óra múlva megjelennek az első csírák, melyet már fogyaszthatunk is. A harmadik napon a vászondarabokra már nem lesz szükségünk. Csíraneveldénket helyezzük világos, szellős helyre – például a konyhaablakba – és gondoskodjunk a nedvesség pótlásáról. Ha többet csíráztattunk a kelleténél, a felesleget hűtőszekrényben tárolhatjuk vagy alacsony hőmérsékleten kiszáríthatjuk.
Csíráztathatunk gabonaféléket (búza, rozs, árpa), hüvelyeseket (borsó, bab, lencse), olajos magvakat (tökmag, napraforgómag, lenmag) és zöldségféléket (retek, zsázsa, hajdina) is.
Csíráztatni egész évben lehet, így nap mint nap friss, tápláló, vitamindús csíra áll rendelkezésünkre, hogy kiegészítsük vele szokásos étrendünket.
Belekeverhetjük a kedvenc müzlinkbe, salátákba, megszórhatjuk vele a szendvicsünket, dúsíthatjuk vele a levest, a főzeléket. Fontos szabály, hogy csíráztatni csak vegyszermentes magokat szabad!
A leggyakoribb – sokak szerint a legfinomabb – csíráztatott mag a búza. Ha a csírát tovább hagyjuk növekedni, zöldbe szökik és már klorofilltartalmú búzafűvé fejlődik. 15-20 cm magasságra megnőve éles ollóval vagy késsel learatható, mely 1-2 hétig a hűtőszekrényben is tárolható. Apróra vágva így is alkalmas a fogyasztásra, de igazából frissen préselt levében koncentrálódnak azok a táp- és hatóanyagok, ami miatt "Isten mannájának" nevezhetjük. A búzafűlé megfelelő arányban tartalmazza az eszenciális aminosavakat, bővelkedik A- és C-vitaminban, jelentős mennyiség található benne E-, F-, K- és B-vitaminból és számos nyomelemből is. Klorofilltartalma révén a legjobb magnéziumforrás.
A búzafűlé fogyasztása az egész szervezet működését kedvezően befolyásolja. Méregteleníti a sejtjeinket, fokozza a szívműködést, kedvezően hat az érrendszerre, serkenti az anyagcserét – ezáltal fogyaszt is –, elpusztítja a kórokozó baktériumokat, jó hatású a tüdőre, belekre, vesére, késlelteti az öregedést, segíti a szervezet betegségek utáni regenerációját, illetve gátolja a betegségek kialakulását.
Külsőleg borogatásként alkalmazva jó hatást érhetünk el különféle bőrbajokra, fekélyek, sebek kezelésében.
A búzafűlevet mindig frissen préseljük és azonnal fogyasszuk el, mert hatóanyagai gyorsan elbomlanak. Naponta 1-2 kanálnyi búzafűlé már elegendő a kedvező hatás eléréséhez. Ez a mennyiség kb. egymaroknyi búzafűből nyerhető. Az íze nem túl ínycsiklandozó, de ezt a kis kellemetlenséget feledtetik az egészségünkben beálló pozitív változások. Frissen préselt zöldség- vagy gyümölcslével összekeverve elkészíthetjük saját egészségkoktélunkat, mely a bioboltokban – igaz, kicsit borsos áron – palackozva is kapható.
Csácsi Ibolya
dietetikus
forrás: archívum
(Patika Tükör – 020501)
