Kalória, kcal, cal, joule?

Néhány mondatban összefoglaljuk, mit kell tudni az energiáról és mértékegységeiről a félreértések elkerülése, a honlapunkon található kalkulátorok és táblázatok használatának megkönnyítése érdekében.

A mértékegységek nemzetközi rendszerében (International System of Units – SI) a munka, ill. a munkavégzéshez szükséges energia mértékegysége a joule (ejtsd: zsúl). Definíciója szerint ez 1N (newton) erő kifejtését jelenti 1 m távolságon. Ennek megfelelően 1 J (joule) = 1 Nm.

Hétköznapibb meghatározása szerint 1 J (joule) 1 kilogrammnyi tömeg 10 cm magasra emeléséhez szükséges energiával egyenlő (bolygónkon és a tengerszinten, de a fizikai részletekben inkább ne vesszünk el).

1 kalória* (cal) azzal az energiamennyiséggel egyenlő, amely 1 grammnyi víz hőmérsékletének 1 celsius fokkal történő emeléséhez szükséges (nem egészen mindegy, hogy mi a kiindulási hőmérséklet, milyen légnyomáson, de a részletekben itt sem érdemes elveszni). 1 kalória (cal) = 4,184 J (joule). Egy kalória tehát egy 1 kilogrammnyi tömeg több mint 40 cm magasra emeléséhez elegendő.

A "kilo" mint prefixum ezerszeres mennyiséget jelöl (pl. gramm – kilogramm). Ennél fogva a kJ (kilojoule) a joule, a kilokalória* pedig a kalória ezerszerese: 1 kJ = 1000 J, 1 kcal = 1000 cal

Úgy tűnik, hogy a gyakorlat némileg megfricskázta a mértékegységek nemzetközi rendszerét (és ennek híveit), tudniillik a közhasználatban a kalória terjedt el, ráadásul úgy, hogy alatta a kilokalóriát értjük. Ebből következik, hogy a "kalória (kcal)" jelölés nem ellentmondás, hanem – a szokásjog analógiájaként – "szokásgyakorlat".

Tehát 1 kalória (kcal) = 4184 J (joule), de mivel utóbbi nem vált túl népszerűvé, maradt a kalória (kcal), amit az orvosiLexikon.hu táblázatai és kalkulátorai is használnak. A kalória (kcal) alapját képezi az arányba állíthatóságnak és összehasonlíthatóságnak, mind az élelmiszereken feltüntetett energiatartalmat, mind a különböző – fogyókúrára vagy roborálásra – szolgáló diéták és étrendek összeállítását és alkalmazását illetően.

* Az angolban a két kalória "large calorie" (kcal) és "small calorie" (cal) néven fut, a calorie (kalória) alatt a large calorie-t, azaz a kilokalóriát értik, így terjedt el világszerte.

 

Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu

Napi kalóriaszükséglet kalkulátorunkat itt találja.

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

2019. 05. 09., cs – 14:51 | Visnyei L

Kedves Edgár,

Az SI-ben nincs kilokalória, az alapmértékegységek közt nyilván nem található, a származtatottban helyette van a J (Joule) 1J az a munka, amit 1 kg tömegnek 1 m/s sebességre történő felgyorsításához kell felhasználni, azaz egy 1m/s sebességgel hasító test mozgási energiája 1J-lal több, mint az állóé.

2019. 06. 11., k – 20:31 | orvosiLexikon.hu

Válasz Visnyei L üzenetére

Köszönjük az értő olvasást és korrekciót. A lábjegyzetben ragadt SI-t menesztettük.

2019. 10. 09., sze – 06:42 | xxxxyyyyzzz

Válasz Visnyei L üzenetére

Nem ez a legfontosabb, de 1kg tomeg, 1m/s sebessegel haladva az E = 1/2*m*v² keplet alapjan csak 0.5 J

Köszönjük az észrevételt! Valóban: 1 Joule = 1 kg tömeg 1 m/s2 gyorsítással 1 méteren. 1 Joule kinetikus energiára 1 kg tömegű test kb. 1.4 m/s sebességnél tesz szert (gyök alatt 2). Akár a sebesség és az impulzus skaláris szorzatának integráljára is kitérhetünk, de tartunk tőle, hogy erre itt nincs igény.

2018. 05. 18., p – 20:50 | Nóra

Ez menőőő!!!❤