A vesekő diétás kezelése

Intenzív, görcsös fájdalom esetén. A vesekövek a vizeletben oldott anyagokból keletkeznek. Egy részük anyagcseretermék, másik részük a táplálék természetes alkotórésze. Bizonyos alkati adottságok és betegségek is elősegíthetik a vesekő képződését. Gyakran tünetmentesen alakul ki, de a húgyvezetékekbe jutó kő rohamot válthat ki, mely heves, görcsös fájdalommal a vesetájon kezdődik, kisugározhat a hólyagba, húgycsőbe, nemi szervekbe.



Ez akkor szűnik meg, amikor a kő leér a húgyhólyagba. Az apróbb kövek a vizelettel kiürülhetnek, a nagyobb kövek endoszkópos vagy nyílt műtéttel távolíthatók el ill. vesekőzúzás is szóba jöhet.
A már meglévő kövek esetében a gyógyszeres ill. műtéti megoldáson túl is fontos kiegészítő lehet a diéta.

A diéta célja: a meglévő kő növekedésének megakadályozása, illetve az új kő képződésének megelőzése. A diéta viszonylag sószegény, erős fűszerektől mentes, vitamingazdag. Fontos a bő folyadékfogyasztás (2-3 liter naponta).
A beteg este is igyon 1-2 pohár vizet, mert ez higítja a vizeletet és így csökken a kőképződés esélye. Vigyázzunk a bő verejtékezéssel járó alkalmakkal (pl.sport, túra, napozás, erős fizikai munka), ilyenkor pótolni kell a folyadékveszteséget. Külön figyelmet kell fordítani a folyadékfogyasztásra hányás, hasmenés, vízhajtó kezelés esetén is.

Leggyakoribb vesekő fajták:

- húgysavkő
- kalcium-oxalátkő
- foszfátkő
- egyéb (cystin, xantin, vegyes)

A kövek különböző összetételűek lehetnek, a diéta ennek alapján alakítható ki.

Húgysavkő esetén a vizelet vegyhatását lúgos irányba kell eltolni, ezért a diéta főleg zöldségekből, gyümölcsökből, főzelékből és tojásból álljon. Tej-tejtermék fogyasztása jó hatású. Előnyösek az ivókúrák. Kerülni kell a húsok, halak, belsőségek (máj, vese, velő, sajtok, rizs) fogyasztását. Óvakodni kell az erős fűszerektől (bors, erős paprika, mustár, torma, chili stb.) mert ezek izgatják a húgyutakat. Túlzott mennyiségű alkohol fogyasztása is káros lehet.

Kalcium-oxalátkő esetén az étrend legyen kalciumszegény (napi 350-400 mg) ezért a magas kalciumtartalmú ételeket korlátozni kell: tej-tejtermék, péksütemény (tejből 1 dl, túróból 5 dkg fogyasztható naponta).
Magas oxálsavtartalmuk miatt kerülni kell a paraj, a sóska, a retek, a cékla, a szárazbab, a lencse ill. a dió, a mák, a mazsola, és a kávé fogyasztását. A magas cukorfogyasztás elősegítheti a szervezetben az oxálsav termelést, tehát ez is kerülendő.
Az oxalátkő képződését gátolja a B6-vitamin (máj, hal, étolaj) és a magnézium (búzakorpa).
Húsok, margarin és rizs szabadon fogyasztható. Gyümölcsök közül a dinnye, a szőlő, az őszibarack, az alma magas folyadéktartalmuk miatt jó hatásúak.

Javasoljuk még a világosra főzött teákat (hársfa, kamilla-, lestyán-, stb.).

Kalcium-foszfátkő esetén a vizelet vegyhatását savanyítani kell. Együnk bőven húsokat, felvágottféléket és csökkentsük a zöldségek, főzelékek, tej és tejtermékek fogyasztását.


Tillinger Tiborné
dietetikus