Melanoma malignum

A melanoma malignum a halált okozó rosszindulatú bőrdaganatok közül gyakoriságban az első helyet foglalja el. Az utóbbi évek rákszűrő és felvilágosító kampányainak köszönhetően egyre gyakrabban ismerik fel korai, még gyógyítható stádiumban, a túlélési arány ennek megfelelően növekedést mutat.

A korai diagnózis tehát életmentő lehet, hiszen a bőrelváltozás műtéti úton történő kimetszésével teljes gyógyulás érhető el.

Minden olyan esetben, amikor egy festékes anyajegy alakja, színe, felszíne megváltozik orvoshoz kell fordulni.

A gyanú akkor alapos, ha a korábban évekig változatlan anyajegy megnő, szélei szabálytalanná válnak, az anyajegy homogén színe megváltozik (benne különböző színű területek váltakoznak), a bőrfelszínből kiemelkedik, illetve kifekélyesedik vagy vérezni kezd.

A melanoma malignum elsősorban a fehérbőrűeket érinti. Közülük is a legveszélyeztetettebb csoportot azok alkotják, akik a napfény hatására leégnek, világos hajúak és bőrűek.

Akiknek a bőrén sok anyajegy található nagyobb valószínűséggel betegednek meg melanomában, ezért a bőrelváltozások gyakoribb kontrollja szükséges.

A kockázati tényezők közül elsősorban az ultraibolya sugárzásnak van szerepe. Az ún. UVB sugárzás a természetes fény (napfény) alkotórésze, hatására a bőr melanocitáinak működése fokozódik, a sejtek génállománya sérül, majd súlyos esetben kóros sejtburjánzás lép fel. A déli órákban történő intenzív napozás a bőrrák kialakulása szempontjából veszélyesebb.

Az öröklés is szerepet kap a betegség kialakulásában, ugyanis családi halmozódás figyelhető meg.

A kezelés során a bőrelváltozást sebészi úton kimetszik, majd a szövettani eredménytől függően szükség esetén gyógyszeres terápiát (interferon) vezetnek be.

 

Dr. Igaz Iván

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.