Címlap

128

Hírek

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre többet tudunk a rákos megbetegedésekről, kialakulásuk lehetséges okairól és a terápiás lehetőségekről. Azonban a beteg és környezete kapcsolatáról viszonylag ritkán esik szó, valamint arról is, hogy miként tudunk hozzájutni olyan információkhoz, amelyek tényleg a gyógyulást támogatják.

Magyarországon minden évben április 10-én tartják a Nemzeti Rákellenes Napot dr. Dollinger Gyula orvos emlékére, aki 1902-ben megalakította az Országos Rákbizottságot, s akire a hazai rákkutatás úttörőjeként tekinthetünk.

Hazánkban a különféle rákos megbetegedésekben szenvedők száma jelentős, a rák a 3. leggyakoribb haláloknak számít. Ezen belül a tüdőrák a halálozások egynegyedéért felelős. Az emléknap apropóján szeretnénk megosztani  néhány gondolatot annak a fontosságáról, hogy a beteg és környezete – a kezelőorvostól kapott információ mellett - milyen forrásból tájékozódik a betegséggel, annak jellemzőivel kapcsolatban.

Az Amerikai Rákellenes Társaság 1976-ban közzétett ötlete alapján vált minden november harmadik csütörtökje Füstmentes Nappá.

Láncdohányos, erős dohányos, kocadohányos, passzív dohányos, társasági dohányos – ők mindannyian érintettek a dohányzás következményeiben. De mi jellemző például a munkahelyi dohányzásra?

A diabétesz és a szív-érrendszeri betegség kockázataA világon 387 millióan szenvednek cukorbetegségben, Magyarországon ez a szám a jelenlegi 800.000-ről 2025-re várhatóan 1 millióra nő.

A cukorbetegek száma folyamatosan, évente 5-10%-kal emelkedik, 2035-re a világon várhatóan 592 millió   ember szenved majd ettől a betegségtől. De mit tehetünk a betegség megelőzése érdekében, illetve cukorbetegként mire kell odafigyelnünk a mindennapok során?

Szív, sztetoszkóp

A szívünk az egészségünk központja, amelynek már egy kis meghibásodása is nagy hatással lehet teljes szervezetünkre.

Hazánkban kimagasló azon betegek száma, akik érintettek valamilyen szív-érrendszeri megbetegedésben, ezért szeptember 29-én a Szív Világnapján a szív-érrendszeri megbetegedések veszélyeire és egészségünk megőrzésére hívják fel a figyelmünket.

Infúzió bekötveDaganatos megbetegedések esetén a kiszámíthatatlan, elhúzódó betegút, a kivizsgálások és diagnosztikai eljárások időigénye miatt gyakran nem sikerül időben megkezdeni a megfelelő onkológiai terápiát. A Szinapszis Kft. friss kutatása annak járt utána, hogy mely pontokon lenne javítható az egészségügyi ellátás annak érdekében, hogy minél több beteg kezelése legyen sikeres.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ha a kezelés időben megkezdődik, akkor ma már a rák bizonyos típusai teljesen gyógyíthatók és sok típusa kezelhető, ám ennek elengedhetetlen feltétele, hogy minél előbb felismerjék a betegséget.

Tudta-e Ön?

Nem tévedés, az illusztráció hűsítő célzattal került ide...Néhány praktikus tanács nagy meleg esetére Próbáljuk meg úgy alakítani a napunkat, hogy legalább a legforróbb déli órákban ne kelljen az utcára menni. Ez főleg az idősekre, a gyerekekre és a...

Probiotikumok legismertebbje: a joghurtA wellness, fitness és a reformtáplálkozás virágkorát élve a fogyasztókat egyre inkább foglalkoztatja az általuk elfogyasztott élelmiszerek összetétele és azok hatása az egészségükre. Az élelmiszeripar fejlődésével...

Jellegzetes térképnyelv (lingua geographica)Meglehetősen gyakran fordul elő, hogy a nyelvháton szabálytalan, fehér gyűrűk által elhatárolt területek jönnek létre. A nyelvet borító nyálkahártya sorvadása következtében ezek a területek simák, vörös színűek,...

Művészet és tudomány. Első pillantásra ellentétes fogalmak. Művészek és tudósok. Első pillantásra külön oldalon állnak. Persze csak első pillantásra... Örkény István, Tömörkény István, Csontváry Kosztka Tivadar, Rippl-Rónai József. Mi lehet a közös...

Szem, szem, homokszem – amikor a sivatagnál is szárazabbnak érezzük...Félmillió ember. Ma Magyarországon – megközelítően – ennyi ember szenved a szemszárazságtól. Ezt az igen kellemetlen állapotot általában a könnytermelés csökkenése jelzi. A könny...

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×