Tinnitus – a csend hangja

A fülzúgás Magyarországon körülbelül 400.000 embert érint. A betegek életkor szerinti megoszlása az elmúlt évtizedek alatt jelentősen megváltozott, az 55 év feletti korosztályról a 30-as éveikben járókra tolódott. Kevesen tudják, hogy a gyógyszeres kezelés mellett számos alternatív gyógymód is létezik a fülzúgás kezelésére.
A fülzúgással (tinnitus) együtt élő személyek olyan hangokat hallanak egyik vagy mindkét fülükben, melyeket környezetük nem. Ez a sípolás, kattogás, morajlás, sistergés, dübörgés rendkívül zavaró, csökkenti a koncentrálóképességet, megnehezíti az elalvást és állandó frusztrációt eredményez. Mivel a beteg nem tudja kikapcsolni a hangforrást, állandóan szorong, hogy mikor múlik el vagy jön elő ismételten a hang, amely emeli a stressz-szintet, esetenként ördögi körben erősítve a tüneteket.
Hátterében fülészeti és neurológiai betegségek, bizonyos szervi betegségek, vagy akár trauma, például hirtelen erős zaj, hangos zene állhat. A legtöbb esetben a fülcsengés összefüggésbe hozható a fül elégtelen vérellátásával, amikor a sejtekhez, szövetekhez nem jut elegendő oxigén.

Ha valaki tartósan, egy-két napon túl sem hall jól vagy zúg a füle, sürgősen fül-orr-gégészhez, kell fordulnia, hogy tisztázzák a tünet hátterét. Minél hamarabb kezdik el a kezelést, annál nagyobb esély van a probléma megszüntetésére. Míg az első hetekben 50% felett van a gyógyultak aránya, a hónapok múltával egyre csökken a valószínűsége annak, hogy az orvosok segíteni tudnak a bajon. A gyógyszeres kezelés mellett alternatív gyógymódok is léteznek, mint például az autogén tréning, a hipnózis, vagy az oxigén regeneráló erejét felhasználó hiperbár oxigénterápia.
A hiperbár oxigénterápia során a páciensek egy speciális kialakítású kamrában (ún. keszon kamrában) a normál légköri nyomásnál 2,5-szer nagyobb nyomáson 100%-os, orvosi tisztaságú oxigént lélegeznek be. A belélegzett oxigén a szokványos körülményekhez képest 15-20-szoros koncentrációban éri el a sejteket, szöveteket, javul a belső fül vérkeringése – a trauma vagy más szervi betegség miatt kialakult duzzanat gyorsabban húzódik vissza, a fülzúgás csökken, akár meg is szűnhet. Nemzetközi kutatási eredmények arról tanúskodnak, hogy az időben ellátott és hiperbár oxigénterápiával gyógyított páciensek 82%-ánál kedvező állapotváltozás tapasztalható.
A fülzúgással küszködők általában végső kétségbeesésükben jutnak el a hiperbár oxigénterápiáig. Amikor már minden szakorvost végigjártak, amikor a hagyományos eljárások nem működnek, akkor fedezik fel, illetve keresik ezt a módszert. Eredményessége jól kimutatható, olykor a pácienst is meglepi a fülzúgás, a zajok megszűnése vagy jelentős mérséklődése. Minél korábbi fázisban kerül alkalmazásra – szakorvosi javallatra –, annál nagyobb az esély arra, hogy a terápia hatékonyan segít állapotuk javításában.


GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.