Segítség = esély az élethez

A felnőtt lakosság csupán 15 százaléka segítene aktívan a sérültek ellátásában egy közúti balesetnél, a balesetet látottak 13 százaléka pedig segítséghívás nélkül tovább menne – derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb lakossági kutatásából. Az eredményeket Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kommentálta.
A lakosság 70 százaléka vett már részt valaha elsősegélynyújtó tanfolyamon, vagyis ennyi embernek van elméleti ismerete arról, mit kell tenni baj esetén. Többségüket a jogosítvány megszerzése motiválta a tanfolyam elvégzése során, míg 20 százalékuknak a munkahely miatt volt kötelező részt venni ilyenen. A saját elhatározásból végeztek aránya mindössze 7 százalék.
Az elsősegélynyújtó tanfolyamon már részt vettek mindössze egyharmada állítja, hogy teljes biztonsággal tudná alkalmazni vészhelyzet esetén az elméletben tanultakat, míg nagyon sokan (42 százalék) nem tudják megítélni, hogyan reagálnának ilyen esetben – arányuk egyébként az életkor növekedésével jelentősen nő. Megfigyelhető, hogy a jogosítvány megszerzését motiváló tényező a fellépés határozottságát is befolyásolja: a saját akaratukból vizsgázók körében lényegesen magasabb azok aránya, akik magabiztosabbak tudásukban.

A mentők mobiltelefonon adott utasításai alapján segítenénk a sebesülteken
Gyakorlati tapasztalata jellemzően közúti balesetek kapcsán van az embereknek, mivel ilyet közel 60 százalékuk látott már, míg vízi balesetek esetén ez az arány jóval alacsonyabb, mindössze 10 százalék.
Az országúti balesetet már látottak közül minden második ember reakciója az volt, hogy segítséget hívott és a helyszínen maradt, megvárta azt, ugyanakkor a proaktívan cselekvők aránya mindössze 15 százalékra becsülhető. (Ez igen csekély arány ahhoz képest, hogy a megkérdezettek 70 százalékának van elsősegély végzettsége.) A balesetet látottak 13 százaléka segítséghívás nélkül ment tovább.
Habár a lakosság csak kis százaléka merne aktív segítséget vállalni az életmentés során, a mentők mobiltelefonon keresztül adott utasításai alapján a lakosság 50 százaléka biztosan, 44 százaléka valószínűleg megpróbálna segíteni a sebesülteken!
A stabil oldalfekvést tudnák a legtöbben alkalmazni
Az elsősegély-nyújtási feladatok közül a legtöbben és legnagyobb biztonsággal a stabil oldalfekvést és a sebeken alkalmazott nyomó/szorító kötést tudnák elvégezni, míg legkevésbé a légútban rekedt idegen test eltávolítására, az autóból történő kimenekítésre vagy az áramütést szenvedett beteg ellátására vállalkoznának az emberek. A mentők hívószámát egyébként a lakosság 75 százaléka tudta helyesen megnevezni.
Miért alacsony a segítségnyújtási szándék?
„Hogy mi lehet ennek az oka, mi is többször feltesszük ezt a kérdést” – mondja az alacsony segítségnyújtási szándékról árulkodó adatok és a mindennapi gyakorlat alapján Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A szóvivő tovább elemzi a helyzetet: „A gyakorlat szerint a magyarázat egyrészt az, hogy nincs megfelelő tudása, másrészt nincs bátorsága az embereknek az elsősegélynyújtáshoz, és mivel a mentőknek minden egyes mentési feladatnál a dokumentációban fel kell tüntetni, hogy a mentő kiérkezése előtt milyen elsősegély történt, az egyértelműen látható, hogy az úgynevezett esetlapok ezen rovata szinte minden esetben üresen marad. Vagyis semmilyen elsősegély nem történik. Általában azt látjuk, hogy az emberek elsősegélynyújtás címén csupán felhívják a mentőket. Erre nagyon sokan vállalkoznak, de ahogyan a felmérésből is kitűnt sokan még a mentők központi telefonszámát sem tudják”.
Győrfi Pál: „Segítség = esély az élethez!”
A szóvivő szerint sokan félnek a segítségnyújtástól, mert attól tartanak, ha valamit rosszul csinálnak, hibáznak, még bírósági üggyé is fajulhat a segítő szándék. Ez azonban megalapozatlan félelem, hiszen Magyarországon még sosem történt ilyen okból eljárás. Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, miszerint a kritikus helyzetben segítségünkkel esélyt adhatunk valakinek az élethez, még ha szakszerűtlenül is tesszük mindezt. „Létezik olyan statisztikánk, mely szerint a hirtelen szívmegállásos eseteknek 60%-át meg lehetne menteni Magyarországon (kb. 20 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében egy évben), amennyiben valaki azonnal elkezdené a szakszerű újraélesztést. Ehelyett Magyarországon ez a túlélési arány kb. 1% körül van.” – jelzi Győrfi Pál.

Forrás: Szinapszis / Webbeteg.hu

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.