Prosztata világnap

A prosztatarák a férfiak körében a negyedik leggyakrabban diagnosztizált betegség. Minden harmadik percben meghal valaki ebben a betegségben. A probléma súlyosságát és jelentőségét mutatja, hogy a prosztatának már világnapot is szentelnek szeptember 15-én.
A prosztatarák veszélye abban rejlik, hogy kezdeti stádiumában tünetmentes, hiszen a rosszindulatú elváltozás a prosztata széli részeitől indul. Így nem okoz semmilyen kellemetlenséget, a beteg pedig nem is sejti, mi zajlik a testében. Ezért rendkívül fontos ötven év felett az évenkénti szűrővizsgálat. Mindenkinek felelősséget kell vállalnia egészségi állapotáért, és évi rendszerességgel el kell mennie a prosztatavizsgálatra, melyhez még beutaló sem szükséges, így bármikor elvégeztethető. Sokan idegenkednek ettől a vizsgálattól, pedig ennek segítségével a prosztatarák időben felfedezhető, ezáltal gyógyítható is.

Időben felismert betegség esetében, amikor a daganat még nem terjed túl a prosztatán, a teljes gyógyulás a prosztata radikális eltávolításától várható. Ez okozhat időleges vizelettartási nehézséget és merevedési problémákat is. Ugyanakkor sikeres, időben való elvégzése esetén a beteg teljesen gyógyultnak minősíthető. Az elsődleges daganat és a kiújulások kezelésének egyik lehetősége a prosztata besugárzása. Mivel a daganat növekedését a tesztoszteron is befolyásolja, javasolt kezelési mód lehet a hormon szintjének csökkentése a szervezetben. Ezt vagy gyógyszerrel érik el, vagy a heréket távolítják el, bár utóbbi a betegeket lelkileg erősen megviselheti.

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.