Összefogás a szájhigiénia javításáért

fotó: Certo Xornal (liszensz: CC-BY-2.0, via Wikimedia Commons)Magyarországon a 6 éves gyerekek közel 60 százalékának nincsenek rendben a fogai. A 12 éves korosztály átlagban már 3-4 szuvas foggal bír, fogínyük csupán 38,5 százalékban egészséges, 32 százalékuknak pedig fogszabályozó kezelésre van, illetve lenne szüksége. Leírni is rémisztő, de a 35-44 éves felnőtteknek átlagban 16 foga szuvas, tömött vagy már kihullott, a 65-74 éves emberek több mint negyede pedig gyakorlatilag fogatlan...
A fogszuvasodás továbbra is az egyik legjelentősebb közegészségügyi probléma Magyarországon, hiszen a lakosság több mint egyharmada csak akkor megy el fogorvoshoz, ha már problémája van. 40 százalékuk rendszertelenül jár, és többen látogják meg a fogorvost foghúzás miatt, mint ellenőrzés végett...
A fogszuvasodás megelőzésére a Fogszuvasodásmentes Jövőért Szövetség (ACFF) nyolc Közép-Kelet Európai országban, köztük Magyarországon is felvilágosító kampányt indít annak érdekében, hogy rámutasson a fogszuvasodás okaira, hangsúlyozottan a megelőzés lehetőségeire. A Szövetség minden erőfeszítést megtesz azért, hogy elindítson egy globális társadalmi mozgalmat, „Állítsd Meg Most a Fogszuvasodást – egy Fogszuvasodásmentes Jövőért” elnevezéssel.

Alberth Márta, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője szerint az országban az emberek 96–100%-a szenved a fogszuvasodás következményeitől, és bár többé-kevésbé tisztában vagyunk a betegség megállításának módszereivel, összességében nem javul a szájhigiénia, vagy az ismeretek hiánya, vagy az anyagi nehézségek miatt. A fogszuvasodás sokkal nagyobb, szélesebb körű figyelmet érdemel, hogy mindenkiben, s minden szinten tudatosuljon a megelőzés és a korai kezelés fontossága. Ez ma a legfőbb cél.
2014 június végén Varsóban a szakma lengyel, cseh, szlovák, román, litván, lett, észt és magyar képviselői elfogadták és aláírták azt a nyilatkozatot, amelyben nemzetközi együttműködésen alapuló cselekvésre hívják fel az egyes országok vezetőit, társadalmi és civil szervezeteit, egészségügyi és fogászati szakembereit, közérdekű és oktatási intézmények dolgozóit. Felhívják a figyelmüket arra, hogy a fogszuvasodás, mint népbetegség megelőzhető és korai szakaszában visszafordítható. Hangsúlyozzák, hogy átfogó programok létrehozására van szükség, azok feltétlen támogatásával.
El kell nyerni a különböző szakmai, népegészségügyi és egyetemi szervezetek támogatását, segítve egymás munkáját a probléma felismerésében, a betegség kezelésében és megelőzésében. Fel kell hívni a nyilvánosság figyelmét a fogászati megbetegedésekre, konkrét lépéseket tenni, kampányokat szervezni a fogszuvasodás megelőzése, a szájhigiéniai szokások megváltoztatása érdekében. Égető szüksége van a hatékonyabb megelőzési stratégiákra, a társadalmi tudatosság növelésére a fogászati szűrés és a mindennapi szájápolás területén.

Kapcsolódó hivatkozások:
Tények a fogszuvasodásról (az orvosiLexikon.hu facebook oldalán)
ACFF (Alliance for a Cavity-Free Future) állapotjelentés – acff.europe.com

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.