Totyogók, előre! – Sorvezető a babák fejlődéséhez

Megfordulni, mászni, ülni, állni, szaladni, beszélni – rengeteg dolog, amit a gyermek néhány év alatt megtanul. Azonban mindenki a saját tempójában: egyesek gyorsabban, mások kényelmesebben haladnak.

Janó tíz hónapos, világosszőke hajú, filigrán kisfiú, aki már fürgén totyog a néhány évvel idősebb nővére után, a hangját azonban még senki nem hallotta. Petike 16 hónapos, nagytermetű és szószátyár gyerek. Az első szava az "autó" volt, de ő még egy lépést sem tett meg egyedül. "Lassan már gondolkodóba ejt a dolog, mert ő az utolsó a mászócsoportban" – mondja anyukája.

Két baba, mindkettő szép és egészséges, de más-más tempóban fejlődik. Szüleik természetesen minden alkalommal eredményként könyvelik el, ha a csöppségek valami újat megtanulnak. Büszkén és örömmel viszonozták az első nevetésüket, dicsérték az első egyedül felépített kockatornyot.

Mikor mit tudhat?

  • 3. hónap: hason fekve biztosan tartja a fejét, követi a játékot a szemével, szemkontaktust tart, és ha szükséges, ehhez változtatja a helyzetét, mosolyog ismerős és idegen arcokra.
  • 6. hónap: már nem billen hátra a feje, amikor ülőhelyzetbe húzzuk, teljes kézzel, célzottan megragadja a tárgyakat, egyik kezéből a másikba átteszi a játékokat, gügyög váltakozó hangszíneken, szájával keres tárgyakat, örül, amikor szólítják.
  • 9. hónap: önállóan ül, hosszabb szótagokat is képez 'A'-val (pl.: ba-ba-ba), célzottan keresi a tárgyakat a szájával, az ujjaival, a szemével, megkülönbözteti az idegeneket az ismerősöktől.
  • 12. hónap: a baba már biztosan áll, ha a lábunkba vagy valamilyen bútorba kapaszkodik, megtalálja a játékokat, amelyeket eldugtunk, képes kontaktust teremteni.
  • 15. hónap: képes játékokat célzottan elengedni, és adom-kérem játékot játszani, értelemszerűen használja az "Apa" és "Anya" szavakat, szereti a gyerekverseket, az ujj- és utánzós játékokat.
  • 18. hónap: biztosan tud járni, tornyot épít néhány kockából, használja a gyerekszavakat (pl.: "vau-vau"), beleteszi a tárgyakat a tartójukba, megért egyszerűbb felhívásokat és tiltásokat.
  • 24. hónap: célzottan szalad, az akadályok előtt irányt változtat vagy megáll, a könyv lapjait egyesével lapozza, kétszavas mondatokat képez, egyedül is elfoglalja magát, játszik.

 

forrás: archívum
(Baba Magazin – 0505)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.