Mákvirágok

[gac]
3493

A nyár mérgező növényei

Az igazi forró napok beköszöntével együtt jár néhány mérgező növény virágzásának vagy termésfejlődésének ideje. Kirándulás, országjárás, nyaralás közben bőven van alkalmunk találkozni ezekkel is. Folytatva korábban megkezdett sorozatunkat, ismerkedjünk meg három gyakori képviselőjükkel.

Az alkörmös (tudományos néven: Phytolacca americana) amerikai eredetű, Dél-Európában közönséges, nálunk pedig gyakori dísznövény, mely könnyen elvadul. Évelő, vastag gyöktörzsű, akár 3 m-es nagyságúra is megnövő, kopasz szárú növény. Nagy levelei szórt állásúak, rövid nyélen ülnek, tojásdadok, elliptikusak, ép szélűek, Virágzata dús, hengeres fürtökből áll. A virágok zöldesek-fehérek, a termések félgömb alakú, 10 barázdás, sötétvörös, majd fényes, fekete bogyók. Virágzására június-júliusban, a termésérésre július-agusztusban számíthatunk Korábban élelmiszerszínezékként alkalmazták borok és édesipari termékek festésére, újabban azonban ez tiltott! Észak-Amerikában az alkörmös gyökereit a népgyógyászat reuma elleni szerként is használta, így hosszabb ideig termesztett növénynek számított. A növény minden része (elsősorban gyökerei, magjai) triterpénszaponinokat (így pl. a fitolakkatoxint), továbbá mitogén hatású lektineket (melyek a limfociták növekedését serkentik) tartalmaznak. A növény veszélyt jelenthet például akkor, ha magjait (terméseit) kisgyermekek fogyaszthatják - szép színe igencsak felhívhatja magára a figyelmet. A mérgezés tünetei részben idegrendszeriek, de jellegzetes gyomor-bél tünetek (hasmenés, hányás, görcsök) is párosulhatnak ehhez.

A mák (Papaver somniferum) klasszikus, termesztett gyógy- és egyben mérgező növényeink egyike. Szára sima (ritkán szőrös), általában 60-80 cm-re nő. Alsó levelei oválisak, a felsők azonban levélnyél nélküliek (ülők), alakjuk tojásdad. Nagy, jellegzetes virágai vannak, melyek színe a fajtától függően a fehértől a liláig változhat. Virágzáskor két csészelevelük lehullik. A nagy virágban sok, szürkés porzót láthatunk. Nagy toktermése van, mely éretlen állapotban tejnedvet tartalmaz, illetve nagyszámú szürke-kékesfekete-fekete magot érlel. A növény hosszú ideje kapcsolódik az emberiség történetéhez, gyógyászati alkalmazásának lehetőségét sumér, egyiptomi és arab feljegyzések igazolják. Linné a növényt "álomhozónak" jellemzi és így is nevezi el. A zöld, éretlen máktokból kifolyó, megszáradó és besűrűsödő tejnedv a nyers ópium. Ebben átlagosan l5% morfint, 5% narkotint, 1% kodeint, 1% papaverint, 0,5% tebaint mutathatunk ki, melyeket még további alkaloidok jelenléte egészít ki. A morfin volt egyébként az első növényi eredetű alkaloid, melyet tiszta formában izolált 1803-ban a német Sertumer. A mák érett magjait azonban - minthogy még nyomokban sem tartalmaznak ilyen vegyületeket - veszély nélkül fogyaszthatjuk, a magok jelentős mennyiségű fehérjét (20-25%) és zsíros olajat (40-50%) tartalmaznak. A növény hatására bekövetkező mérgezés tünetei között a morfin narkotikus hatásai jelentkezhetnek, azaz szemcsillogás, feltűnő mozgáskényszer, száraz száj, szomjúságérzet. Súlyosabb esetben fáradtság, aluszékonyság lép fel, a légzésszám drámaian lelassul (2-4 légzés percenként), a pupilla erősen szűkül, a pulzusszám, a vérnyomás csökken. Az elégtelen oxigénellátás következtében a bőr kékes-szürkéssé válhat, mély eszméletlen állapot lép fel, majd légzésbénulás következtében beállhat a halál is.

Lomberdeink tisztásain, árnyékos részein helyenként nem ritka a farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia). Bár nálunk a sisakvirág nemzetség egyéb fajai már igen ritka növénynek számítanak, nem árt, ha tudjuk, hogy pl. a kék sisakvirágot (Aconitum napellus) sokszor Európa legmérgezőbb növényeként emlegetik, nem beszélve egyes távol-keleti sisakvirág fajokról, melyeket a nyílmérgek készítésére használtak. A farkasölő sisakvirág kb. 1 m-re megnövő, elágazó szárú, évelő faj. Szórt állású levelei nagyok, tenyeresen szeldeltek, a szár csúcsán helyezkednek el a sárgás virágok, melyeknél a felső sziromlevél jellegzetes "sisak"-alakú. A sisakvirág (és említett rokonai) minden részében akonitin alkaloidot, illetve más rokon szerkezetű és hatású anyagokat tartalmaz. A növény erőteljes mérgező hatása már az ókortól ismert. Nagy Sándort állítólag egy olyan asszony akarta csókjával megmérgezni, aki halálos mennyiségű növényt fogyasztott el. VI. Hadrián pápát sisakvirággal mérgezték meg, s Mohamed prófétát is a növényt tartalmazó húsdarabbal próbálták megölni. A középkorban sokszor állatok irtására, a csalétkekhez adagolták, másrészt kolostorkertekben termesztették is, a reumás fájdalmak enyhítésére, külsőleg használva a növény kivonatát (ilyennel azonban semmiképp se kísérletezzünk!!). Humán mérgezésnél az első tünetek igen hamar, 10-20 perc után jelentkezhetnek: a száj és a nyelőcső égetően fáj, amit később zsibbadás követ. Gasztrointesztinális tünetek (hányás, erős hasmenés), illetve egyes izompanaszok, borzongás, látás- és hallászavarok, bénulások lépnek fel (utóbbiak felülről lefelé haladnak). A halál légzésbénulás vagy szívmegállás következtében állhat be. A növény fő hatóanyagát jelentő akonitin már a bőrön keresztül is jól szívódik, ezért még a virágok érintése is kerülendő (például kisgyerekek esetén).

Dr. Vetter János
egyetemi tanár


(forrás: Patika Tükör - 08012000)

To prevent automated spam submissions leave this field empty.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja be a képen látható karaktereket, ügyelve a kis- és nagybetűkre.

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×