Daganatos betegségek - Szervezett vastagbélrákszűrés

A végbél- és vastagbélrák (kolorektális rák) elsődleges megelőzéseként a szakemberek az alábbi ajánlásokat teszik.

A kolorektális rák kialakulása szempontjából magas kockázatúnak minősülő egyének – tehát akiknek családjában halmozottan vagy korai életkorban előfordult a betegség vagy a rákmegelőző állapot (polip), idült gyulladásos bélbetegségben szenvednek, illetve öröklődő genetikai rendellenességet hordoznak – ellenőrzését minden esetben a szakorvossal kell egyeztetni.

Ami az átlagos kockázati csoportba tartozó népességet illeti, a végbél- és vastagbélrák a harmadik daganattípus (az emlő- és a méhnyakszűrés mellett), amelyben szervezett szűrés indul el, várhatóan 2005 folyamán. A program során az 50-70 év közötti férfiakat és nőket szólítják meg.

A kolorektális rák különösen alkalmas a szűrővizsgálatokra, mert korábban is meglévő ún. polipokból fejlődik ki, és hosszú évekig tünetmentes. A tünetmentes időszak alatt azonban rejtetten (azaz szabad szemmel még észrevehetetlenül, de érzékeny laboratóriumi módszerekkel már kimutathatóan) "vérezget". A cél e rejtett bélvérzés kimutatása a székletből. (A szakemberek hangsúlyozzák, hogy véres széklet esetén azonnal forduljon a páciens orvoshoz, ám a rejtett, szemmel még nem látható bélvérzés vizsgálatával korai állapotban lehet kiszűrni az esetleges betegséget.)

A nem negatív eredmény további kivizsgálást tesz szükségessé. Ez a vizsgálat szakrendelésen elvégzendő műszeres vizsgálatot: a vastagbél teljes hosszára kiterjedő béltükrözést (kolonoszkópia) jelent. Ez a vizsgálat nagy biztonsággal képes megállapítani a vérzés helyét és okát, egyúttal alkalmas az esetleges vérző polipok eltávolítására is. Nem negatív szűrővizsgálati eredmény esetén a béltükrözés a kivizsgálás elengedhetetlen eszköze! Felhívjuk figyelmét, hogy a béltükrözés fizikai és lelki kellemetlenségeit enyhíteni lehet, és ezt kérheti orvosától!

Az ajkai Magyar Imre Kórházban 2003 májusa óta végzik azokat a megelőző vizsgálatokat, amelyek eredményei igen értékesek lehetnek az országos szintű szűrés bevezetésénél is. Az eredmények önmagukért beszélnek. 273 műszeres vizsgálatot végeztek el, amelynek során 11 rosszindulatú béldaganatot találtak. A betegeket megműtötték, s mivel az elváltozások nagy része korai stádiumban volt, gyógyulásuk hosszú távon nagyon kedvezőnek és véglegesnek mondható. A korai elváltozások miatt nem kellett ún. sztómát (a vastagbél kivezetése a hasfalra) készíteniük a műtétet végző szakembereknek, ami a betegek életminőségét és lelkiállapotát rendkívül pozitívan befolyásolta.

Még jobb eredményeket értek el a rákmegelőző állapotnak számító polipok felismerése és kezelése terén: 59 betegnél 93 polip került eltávolításra. Ezzel másodlagos megelőzést (szekunder prevenciót) is végeztek, mivel az esetek zömében (mintegy 95%-ban) polip talaján alakul ki a rák.

A tünetmentes, még csak kiindulási helyén fejlődő rákot hordozó betegek túlélése nagyon ígéretes, csaknem 90%-os. A kolorektális rák előfordulása néhány országban már csökkenő tendenciájú, elsősorban ott, ahol a szűrési technikákat kiterjedten alkalmazzák. Mindenkinek javasolt tehát, hogy kapcsolódjon majd be a szervezett szűrővizsgálatba.

 

- m -

forrás: archívum
(Patika Tükör – 041205)

Archívum

Archivált írás. A benne foglaltak aktualitása nem garantált, illetve nem feltétlenül tükrözik a vonatkozó tudományterületek jelenlegi ismeretanyagát, szempontjait és hangsúlyait.

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.